A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

A Mazsihisz nevében ezúton tisztelettel meghívjuk  a 2018. április 16-i (hétfőn) 14.00 órakor tartandó emléktábla avatásra Budapest, VII., Rumbach Sebestyén u. 10. elé.

A meghívót alább találják.

Részvételüket előre is köszönjük.

Peter Scheiner a Felvidéken nőtt fel, hogy aztán a hetvenes években Svájcban kezdjen el zsidó múltjáról, szülőföldjéről reflektálva különböző dokumentumfilmeket készíteni. Ezekből válogatott az a vetítés 2018. március 7-én, mely egyúttal a Csányi 5 – Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár első közös szervezésű programja volt.

Az első film a szlovákiai Komárom zsidóságával foglalkozott, és azt a kérdést vetette fel, hogy milyen jövője lehet ennek a gazdag múltú városnak (Naive Träume – Eine jüdische Gemeinde trotz dem Untergang, Naiv álmok ?– A megszűnés ellen küzdő zsidó hitközség).  A vetítést követően élénk beszélgetés alakult ki a film szereplői: a komáromi zsidó hitközség tagjai, és a rendező között.

A második film, ha lehet, egy még megrendítőbb témával foglalkozott: Svájcban élő holokauszt-túlélőkkel. Az Ende der Erinnerung? –Az emlékezet vége? című munka végigköveti a Svájci Holokauszttúlélők Egyesületének történetét, egészen az ünnepélyes feloszlatásukig. A vetítést követően Szunyogh Szabolcs történész, elnökségi tag kérdezte az alkotót a film elkészítésének körülményeiről, motivációiról, és következő filmes terveiről.

A filmekről bővebben itt írtunk.

A rendezvény az IHRA (Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség) svájci elnökségének lezáró magyaroszági esemény volt, melyet jelenlétével tisztelt meg többek között Stubendek László polgármester, a komáromi zsidó hitközség elöljárói, és Takács Szabolcs, az IHRA magyarországi elnökségét 2016-ban koordináló államtitkár.

Purimot a diaszpórában, így a Magyarországon élők is ádár 14-én ünneplik, míg a fallal körülvett városokban élő zsidók egy nappal később, ádár 15-én (ma már csak Jeruzsálemben tartják Purimot ádár 15-én). Idén ádár 14. február 28-án este köszönt ránk és március 1-jén naplementével megy ki.

Purim történetét a Megila, vagy más néven az Eszter-tekercs meséli el, melyet az ünnep beköszöntekor este és másnap reggel, vagy később napközben olvasunk fel. Mindkét felolvasás kötelező jellegű, aki csak egyszer olvasta vagy hallgatta meg, az nem tett eleget a purimi micvának. Purimi micvának számít még a barátainknak, ismerőseinknek való étel-, jellemzően süteményküldés (misloakh manot, másképpen slakhmonesz), a szegények segítése (matanot levjonim) és természetesen az ünnepi lakoma (miste). Mivel mind a négy micva a héber „mem” betűvel kezdődik, ezért gyakran emlegetik ezeket a „négy mem” micvájának is.

A Megila történetének részletes elmesélése helyett, álljon itt Kepes Boriska 1932. március 22-én, a Zsidó Ujság hasábjain, Purimi sorok címmel közölt gyermekverse, mely kiválóan összefoglalja az ünnep történetét:

„Purimnak ünnepéről a jó öreg pap

Elmondja, hogy mily jelentőségű e nap.

Achasvérusnak meghalt felesége

És másikat keresett az ő helyébe.

A szép leányokat elhívatta

És őket sorba állította,

Hogy a legszebb leányt feleségül vegye

És az ország királynőjévé tegye.

Élt az országban egy ember Mordecháj

Annak egy szép nevelt leánya csupa báj.

Azt mondta leányának menjen el a választásra

Majd meglátja ő lesz a királynak párja.

A leány nevelő-apjának szót fogadott

Nem nagy bizalommal, de a sorba beállott.

A király mikor megpillantotta,

Rögtön feleségül választotta.

A király feleségét nagyon szerette

És minden kívánságát teljesítette.

Volt a királynak egy tisztje Hámán,

Nála mindennapi volt az ármány.

Hámán a zsidókat ki akarta pusztítani,

De Eszternek sikerült ezt meghiúsítani.

Ebből is látjuk, Isten csodatevő kezét,

Ezért üljük minden évben Purim ünnepét.”

Purim története elválaszthatatlan Esztertől, ahogy Eszter személye is elválaszthatatlan Purimtól. De milyen is volt valójában Eszter? A Talmud négy nőt nevez „világszépének”, közöttük Esztert (Megila 15a). Persze ez nem is különösebben meglepő, hiszen a Megilából is kiderül, hogy Esztert a birodalom legszebb leányai közül választotta ki Achasvérus, ugyanakkor Eszter feltételezett kora már annál inkább meghökkentő. A Midrás három opciót sorakoztat fel: a feltételezések szerint a legfiatalabb kor 40 évesnek, míg a legidősebb 80 évesnek írja le Esztert, a gimátria alapján viszont 75 éves lehetett (Beresit raba, 39:13). Az pedig még ennél is elképesztőbben hangzik, hogy Eszter bőre „zöldes” színű volt! Eszter héber neve ugyanis Hadassza, mely magyarul mirtuszt jelent, a Talmudban pedig rabbi Josua ben Korha ezt úgy magyarázza, hogy Eszter sok tulajdonságában hasonlított ehhez a dísznövényhez (Megila 13a).

Köztudott, hogy a Megila az egyetlen olyan szent irat a héber Bibliában, vagyis a Tanakhban, melyben nem szerepel az Örökkévaló neve – ezért is volt kérdéses, hogy Eszter-tekercsét is beválogassák-e a Tanakh könyveibe… Viszont a fenti fejtegetéseket végigolvasva már nem kételkedhetünk abban, hogy nem az Örökkévaló lenne itt is a mozgatója a történet szálainak.

A Megila szövegében tehát nincs konkrét leírása az Örökkévalónak, mégis sejthető, hogy ő választotta ki Esztert, aki nem véletlenül lett a zsidó nép megmentésének fő alakja. Bár Eszternek nem ismert semmilyen próféciája, mégis a hagyomány a hét női próféta egyikének tartja őt.

Viszont, ha a Purim történetét nem csak az egyszerű szövegen keresztül vizsgáljuk, hanem a Megila mélyére ásunk, akkor számos inspiráló, univerzális gondolatot is nyerhetünk Eszter cselekedeteiből:

„A fájdalmat nem csak elfojtani, hanem felhasználni is lehet”: Eszter nagyon korán teljes árvaságra jutott, sokat volt magányos, a gyermekkori fájdalmai végigkísérték életét. Viszont múltjának akadályait építőkövekként használta fel attól a pillanattól kezdve, hogy belépett Achasvérus palatájába, ahol sokáig titkolnia kellett zsidó származását. Eszter úgy döntött, hogy nem elfojtja, hanem használja fájdalmát, erőt nyer belőle.

„Az igazi boldogságot az adja, ha nem csak a saját jólétünkért élünk”: Eszter megtehette volna, ha kilétét sosem fedi fel és hedonista módon éli életét a luxuslakosztályában. Viszont Eszter a pompa közepette sem felejtette el népét és az egyéni felelősségét, mert tudta, hogy az ő vállán nyugszik a zsidók jövője.

„Legyünk alázatosan, mert közösen többre vagyunk képesek”: bár azt gondolnánk, hogy minden esetben az a tanácsos, ha csak egymagunk dolgozunk egy jó cél érdekében, viszont be kell látnunk, hogy a közösségben több az erő. Eszter királynőként, mint a birodalom egyik leghatalmasabbjaként dönthetett volna úgy, hogy saját maga menti meg népét, viszont ő mégis minden egyes zsidóhoz fordult, hogy böjtöljenek és imádkozzanak érte. Eszter bár hatalmas volt, mégis alázatos, aki nem szégyellt segítséget kérni.

„A hit egyik legfontosabb eleme a kitartás”: Az igazi hit nem feltétlenül azt jelenteni, hogy mindig bátornak és erősnek kell mutatkoznunk, hanem sokkal inkább azt, hogy ha megtorpannánk, esetleg elbotlanánk az úton, akkor is képesek legyünk felállni és továbbhaladni. Ahogy tette ezt Eszter is, aki a királyhoz menet elbizonytalanodott ugyan, de kérte az Örökkévaló segítségét és továbbment és sikerrel is járt.

A Megila üzenete örökérvényű, melyből a 21. században is meríthetünk. Higgyünk hát az Örökkévalóban, akkor is, amikor „elrejti előlünk az arcát”, hogy erőt nyerünk a hétköznapi küzdelmeinkhez és így közelebb kerülhessünk egy jobb jövő felé. Vidám Purimot kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Az emléktábla létrejöttében a Mazsike és a MAZSÖK működött közre,  és az Országgyűlés képviselőházának egykori épülete, a mai Olasz Kultúrintézet falán (1088, Bródy Sándor utca 8.) került elhelyezésre, ahol az emancipációs törvényt 150 évvel ezelőtt elfogadták.

A vendégeket köszöntötte Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke, illetve Gian Luca Borghese az Olasz Kultúrintézet vezetője, majd avató beszédet mond Latorcai Csaba a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. A szellemes és izgalmas történelmi visszatekintésről Csorba László történész, egyetemi tanár gondoskodott. Csuja Imre színművész pedig néhány szavalattal egészítette ki az ünnepélyes beszédeket. Az emléktáblát végül Latorcai Csaba helyettes államtitkár és Szabó György,
a MAZSÖK kuratóriumának elnöke avatta fel. Koszorút helyezett el a MAZSIKE, a MAZSÖK, a MAZSIHISZ, a MAZSISZEM, továbbá Gian Luca Borghese az Olasz Intézet, David J. Kostelancik az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége, és Latorcai Csaba Magyarország Kormánya nevében.

Az emléktábla állítását Magyarország Kormánya támogatta. Külön köszönet a támogatásért az Olasz Köztársaság Budapesti Nagykövetségének és az Olasz Kultúrintézetnek.