a Mazsike nyilatkozata a Horthy-emlékmiséről
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tagsága megdöbbenéssel fogadta a hírt, amely szerint éppen a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon tartanák a Horthy Miklósra emlékező szentmisét. Ezt nem lehet másként értelmezni, minthogy a szervező, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége arcul csapja mindazokat a keresztény hívőket, akik önfeláldozó módon mentették üldözött zsidó honfitársainkat, és azokhoz csatlakoznak, akik több mint félmillió magyar állampolgárt vetettek oda áldozatul a történelemben egyedülálló zsidó népirtásnak. Szomorú, hogy ehhez felelős állami tisztségviselők adják nevüket, személyes jelenlétüket, szembe menve a hivatalos emlékezetpolitikával, nem törődve az áldozatok emlékével. Miközben éppen a templommal szemben, az Erzsébet híd hídfőjén található az az emléktábla, amelyet a Wallenberg Emlékévben valamennyi embermentő tiszteletére állított Magyarország kormánya.
Egyesületünk számos formában és alkalommal járult hozzá valamennyi áldozat emlékének megőrzéséhez, ápolásához, ezért is kötelességünknek érezzük, hogy csatlakozzunk a Nemzetközi Holokauszt Emléknap megcsúfolása elleni tiltakozáshoz.