A Magyar Film Napja: Április 30.

A magyar film napját 2018 óta minden évben április 30-án ünneplik, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon
mutatták be az első magyar filmet, Zsitkovszky Béla A táncz című alkotását.

Az eltelt 125 év alatt számos alkotó műveiben kísérhettük nyomon a magyar zsidóság életét, személyes történetété, sorsát és a holokauszt tragédiáját. 1908-ban már elkészült A pesti zsidó című zenés film, majd 1915-ben a Simon Judit, az kevés fennmarad némafilmek egyike. Innen indult az a folyamat, amelynek részeként a zsidó sorosok, sorskérdések megjelentek a magyar filmeken. Olyan alkotók határozták meg ezt a történetet, mint Jancsó Miklós, Fábri Zoltán Jeles András, Sándor Pál, Gárdos Péter, Szabó István, Nemes Jeles András, Török Ferenc, hogy csak a legismertebbeket említsük.

A magyar zsidóság sorsának filmes ábrázolása egyetemes rétékű lett, amit a rangos díjak elismerések sora bizonyít. Kiemelkedően a Saul fia Oscar-díjáig. A forgatókönyveket jegyzők közül Gaál Béla, Balázs Béla, Nóti Károly. És akiknek az arcát, hangját megőriztük: Kabos Gyula, Jávor Pál, Gaál Franciska, Latabár Kálmán.

A mai napon idézzük fel az Ő emléküket is, akik meghatározók voltak a magyar film 125 éves történetében.