Évadzáró kerti parti

Évadzáró nyári kerti parti

  1. július 1. vasárnap 16.00 óra

BUDATÉTÉNYI RÓZSAKERT (GYÜMÖLCS ÉS DÍSZNÖVÉNY TERMESZTÉSI KUTATÓ INTÉZET HÍRES RÓZSAKERTJE) 1223 BUDAPEST, PARK U. 2

Az idei évadzárónkat 1200 fajtájú csodálatos illatú és színes virágú rózsák között tartjuk. A rózsák között a Gyümölcs- és Dísznövény Termesztési Kutató Intézet munkatársai kalauzolják a vendégeket. Ezt követően Bálint Györggyel, mindenki Bálint gazdájával beszélgetünk életéről és a kert szeretetéről.

Ha már eléggé kiműveltük magunkat a történelmi nevezetességekről is elnevezett rózsafajtákból és eleget csodáltuk a természet gyönyörű virágait, akkor ebben a csodás környezetben tölthetjük el kora esti vacsoránkat. A Laky konyha nagymestere Szántó György készít nekünk sóletet és flódnit ami után három féle bort kóstolhatunk.

A táncot a Klezmerész együttes zenéjére lehet ropni.

 

Belépődíj: 2900 Ft; Mazsike kártyával: 2600 Ft.

A belépőjegy tartalmazza: tárlatvezetést, vacsorát a borkóstolóval és a koncertet.

 

Regisztrálni lehet: mazsike@gmail.com címen. Kérjük, hogy részvételi szándékát lehetőleg 2018. június 28-ig jelezze.

 

Az évadzáró rendezvény helyszíne megközelíthető a Móricz Zsigmond körtérről a 114-es, 214-es, 213-as és a 33-as autóbusszal, amelyekről a Budatétényi sorompó megállónál célszerű leszállni. Ingyenes parkolási lehetőség a Rózsakerttel szemben a Campona parkolójában.

 

Az évadzáró kerti partit támogatja Budafok-Tétény Önkormányzata, a CBRE | Nº1 IN Real Estate Services Worldwide, a Hermann Ottó Intézet Nonprofit KFT. és a Gyümölcs és Dísznövény Termesztési Kutató Intézet.

 

Mindenkit szeretettel várunk, a fogadtatás kiemelten barátságos!

RETIKÜL NYEREMÉNYJÁTÉK!

Különleges ajánlat: akik páros (vagyis 2 db.) jegyet váltanak a május 24-ei előadásra, azok között egyéves Szombat-előfizetést sorsolunk ki!

 

 

A májusi Retikül estünkön Gina B. Nahai: A csend fátyla című regénye kerül a nagyérdemű közönségünk elé. Az estet összeállította és előadja: Takáts Andrea színművésznő, gitáron közreműködik: Kardos Dániel

Gina B. Nahai: A ​csend fátyla
A perzsa-iráni-zsidó hagyományokról ha tudunk is valamicskét, csak a férfiak oldaláról. Az Amerikában élő, iráni-zsidó származású írónő felkavaró hősei nők, akiknek életére egy réges-régi családi tragédia árnyéka vetül. Ezek a varázslatos asszonyok egymást követő nemzedékek során át próbálnak véget vetni a családjukat sújtó balsorsnak, szenvedésnek, bánatnak. Különös, ​ismeretlen, egzotikus világot tár fel ez a regény. Központi alakja Angyal Roxána, akit kislányként ismerünk meg, s aki felnőve szabadulni akar a nyomasztó családi örökségtől, ezért egy éjszaka felrepül Teherán csillagokkal teljes, hívogató egére, magára hagyva ötéves kislányát, Lilit, szomorú szemű férjét, Szorábit, és minden bánatának-örömének okozóját, Eretnek Teimúrt. Miközben sorsának alakulását követjük nyomon, talányos-jelképes nevű szereplők sorával ismerkedhetünk meg, mint például Hold Mirjammal, Macska Alexandrával, Mercédesz Művésznővel, Kocsonya Jákobbal. Az írónő tárgyi felkészültsége, sokszínű képzeletvilága, árnyalt stílusa és finom érzékenysége magával ragadó olvasmányt teremtett, mely hosszú ideig vezette a Los Angeles Times sikerlistáját.

„ Hajnalban, miután a köd feloszlott, a Nap Teherán fölé emelkedett, de a gettó házait és utcácskáit nem világította meg: a zsidók fölött szürkéskéken borongott az ég, mint a bibliai özönvíz idején….
A muzulmánok, mint mindig, most is meg voltak győződve arról, hogy a „hitetlenek” valami boszorkányságot műveltek az éggel és a földdel, ezért gyülekezni kezdtek a gettó hét kapuja előtt. Belépni nem mertek, mert attól féltek, hogy ha szentségtelen földre lépnek, tőrbe csalja őket a varázslat. Egész nap a falaknál ácsorogtak – s eközben a zsidók a Kaszpi-tenger vizéről álmodtak.
Egyedül csak Zsuzska feküdt ébren, karjában tartva újszülött kislányát, Roxánát.
Este hétkor felkelt a Nap, s attól fogva nappal és éjszaka rendje örök időkre megváltozott a teheráni gettóban.”

Helyszín: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9., Vallai-kert
Jegyár:1500 Ft; Mazsike kártyával: 1200 Ft
Regisztráció: mazsike@gmail.com

Az egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatása

Mazsike 2017 Az egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatása
               Alaptevékenység              Vállalkozási tevékenység          Összesen
 Előző év Előző év helyesbítés  Tárgyév  Előző év Előző év helyesbítés  Tárgyév  Előző év  Előző év helyesbítés  Tárgyév
1. Értékesítés nettó árbevétele       22 134        18 085         4 710         2 829       26 844                           –        20 914
2.Aktivált saját teljesítmények értéke              –              –              –                           –              –
3.Egyéb bevételek       34 721        70 546       21 430        11 901       56 151                           –        82 447
tagdíj,alapítótól kapott befizetés            947            588              –              –            947                           –            588
támogatások       25 127        66 872       17 400        11 228       42 527                           –        78 100
adományok         8 648         3 087         4 030            673       12 678                           –         3 760
4.Pénzügyi műveletek bevételei               1                1               1                1               2                           –                2
5.Rendkívüli bevételek              –              –              –                           –              –
  ebből:              –              –              –                           –              –
alapítótól kapott befizetés              –              –              –                           –              –
támogatások              –              –              –                           –              –
A.Összes bevétel (1+2+3+4+5)       56 856        88 632       26 141        14 731       82 997                           –      103 363
 ebből közhasznú tevékenység       56 856        88 632       21 431        11 902       78 287                           –      100 534
6.Anyagjellegű ráfordítások       34 877        72 330         7 065        11 953       41 942                           –        84 283
7.Személyi jellegű ráfordítások       23 653        16 494       15 879         9 801       39 532                           –        26 295
 ebből vezető tisztségviselők juttatásai              –              –              –              –              –                           –              –
8.Értékcsökkenési leírás             54              –              –              –             54                           –              –
9.Egyéb ráfordítások            960              40              –              –            960                           –              40
10.Pénzügyi műveletek ráfordításai              –              12              –              –              –                           –              12
11.Rendkívüli ráfordítások –          759              –              –              – –          759                           –              –
B.Összes ráfordítás (6+7+8+9+10+11)       58 785        88 876       22 944        21 754       81 729                           –      110 630
 ebből közhasznú tevékenység ráfordításai       58 785        88 876       22 944        21 754       81 729                           –      110 630
C. Adózás előtti eredmény (A-B) –       1 929 –          244         3 197 –       7 023         1 268                           – –       7 267
12.Adófizetési kötelezettség              –              –              –                           –              –
D.Adózott eredmény  (C-12) –       1 929 –          244         3 197 –       7 023         1 268                           – –       7 267
13.Jóváhagyott osztalék              –              –              –                           –              –
E.Tárgyévi eredmény (D-13) –       1 929 –          244         3 197 –       7 023         1 268                           – –       7 267
Tájékoztató adatok
A.Központi költségvetési támogatás       17 054        56 835       12 800         7 000       29 854        63 835
B.Helyi önkormányzati költségvetési támogatás         3 405         2 750              –            250         3 405         3 000
C Európai Uniótól kapott támogatás              –              –              –              –              –
D.Normatív támogatás              –              –              –              –              –              –
E.Szja-ból kiutalt összeg            168            121              –              –            168            121
F.Közszolgálati bevétel              –              –              –              –
      20 627        59 706         7 250        66 956

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2017

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Közhasznúsági jelentése

 

  1. ÉVI TEVÉKENYSÉGÜNK

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1988-ban alakult a rendszerváltás első zsidó kulturális társadalmi szervezeteként, amely a kulturális hagyományok megőrzését, a zsidó örökség ápolását tűzte ki céljául, nem pedig vallási szervezetként definiálja magát. Feladatunknak érezzük, hogy programjainkkal hidat képezzünk a nem-zsidó és zsidó emberek között. Párbeszédet kívánunk folytatni a civil társadalom erősítése érdekében a társadalom minél szélesebb rétegeivel. A rendezvényeink és programjaink iránt érdeklődők egyre növekvő száma azt mutatja, hogy munkánkra szükség van, számítanak ránk.

 

Kiadjuk a Szombat folyóiratot évente 10 alkalommal

 

A Szombat munkatársainak kezdettől fogva céljuk, hogy a zsidók tájékozatlanságát és a zsidókkal kapcsolatos tájékozatlanságot eloszlassák. Nem csupán arra törekszenek, hogy a zsidó közösséget bemutassák, de arra is, hogy megmutassák, milyennek látszanak Magyarország és a nagyvilág egyes eseményei zsidó szemmel. Igyekszik a zsidóság minden irányzatát bemutatni a zsidó élet fő centrumaitól elszakadt magyarországi zsidó közösségnek, és nyitott a zsidóság valamennyi irányzata és a zsidóság iránt érdeklődő nem-zsidó közönség számára is. A Szombat folyóirat országosan elérhető: megvásárolható, megrendelhető, valamint előfizethető.

 

Beszámoló kiemelkedő programjainkról 2017-ben

 

Alapszabályunk rögzíti, hogy egyesületünk közhasznú tevékenységet folytat a magyar zsidó kultúra területén, és ezen túlmenően tevékenységünket a különböző népcsoportok, kisebbségek és felekezetek közötti párbeszédre is kibővítjük, hogy megismertessük és megismerjük egymás kultúráját. Az ilyen jellegű programokkal a Mazsike hidat kíván képezni a különböző érdeklődésű, kulturálisan nyitott emberek között.

 

Figyelembe véve az 1997. évi CLVI tv. 2. § (1) bek. a. pontját, a 4. § (1) bek. a. pontját, továbbá 26. § c/5. pontját, tevékenységünk kulturális célú, és a 26. § c/12. pontját, mert tevékenységünk az emberi és állampolgári jogok védelmének körébe tartozik, amelyek az 1997. évi CLVI tv. 2. § c. pontja alapján közhasznú tevékenységnek minősülnek. (részlet az Egyesület Alapszabályából; 2 §. 1.)

 

Egyesületünk gazdag és sokrétű programok egész sorát tudhatja maga mögött a 2016-os évben. Állandó, tematikus programjaink (könyvbemutatók, zenés-irodalmi, gasztronómiai estek, lapbemutatók, filmvetítések és színház- és kiállítás-látogatások) folytatódtak, kiemelkedő közülük a nagy sikerrel futó, Retikül kis színházi est c. programunk, mely az ismert – vagy kevésbé ismert, de figyelemre méltó – művekből készülő előadásokon egy-egy regény, novelláskötet rövidített változata hangzik el. Regények olvasva-eljátszva. Az esteken Takáts Andrea színésznő – aki az estek összeállítója is – magyar és külföldi írók regényeinek dramatizált változatát adja elő, élőzenei kísérettel. Az estek zenei kísérői olyan nagyszerű zenészek lesznek, mint Darvas Ferenc, Kardos Dániel, Vázsonyi János vagy Yengibarian David.

 

Továbbá minden alkalommal más, hangulatában a szöveg világához illő vetített álló- és mozgóképek kísérik az estet, vezetik a nézőt beljebb és mélyebbre a történetekben, melyeknek segítségével szinte egy „élő mozi” varázslatát is megteremtjük a közönség számára. Olyan különleges, összetett előadás jön így létre, amely stílusában egyedülálló és nem sorolható be az ismert műfaji határok közé. Rendhagyó estet ünnepeltünk amikor Radnóti emlékére egy irodalmi utazásnak adtunk estet, az esemény teltházas volt.

A sorozatot 2017-ban is folytatjuk.

 

Városnéző séták a zsidó örökség nyomában: ez a sorozatunk hosszú évek óta folyik nagyon nagy sikerrel (márciustól-novemberig havonta 3 vasárnap délutánonként) idegenvezető kalauzolásával felkutatjuk az egykori zsidónegyed, Belső-Erzsébetváros zsidó nevezetességeit, illetve olyan egyéb kerületeket járunk végig, ahol a zsidó múlt nyomai, épített örökségei fellelhető. Sétákat szerveztünk és folyamatosan szervezünk a Terézvárosba, Erzsébetvárosba, Józsefvárosba és az Újlipótvárosba, továbbá a „Híres zsidó síremlékek nyomában” a Kozma utcai; Új sétákat indítottunk a Városmajorban, megmutattuk a Mikvét. Idén új sétákat szerveztünk a Petőfi Irodalmi Múzeum bevonásával, továbbá elővettük Molnár Ferenc, Kertész Imre regényeit és helyszíneit. A női szemmel a zsidó negyedben c. nagysiker sétánkat idén májusig már 8 alkalommal teltházzal tartottuk.

 

Határtalan kirándulás c. projektünk keretében 2017-ben Andalúzia emlékeit fedeztük fel.

 

Az idei díjátadó gálánkon a Budapesti Fesztivál Zenekar kamarazenekara tette ünnepélyessé a hanukai estet, ahol Schőner Alfréd, az ORZSE rektora, a Magyar Zsidó Kultúráért díjat megosztva kapta Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező. “Várhegyi György“ Magyar Zsidó Oktatásért díjat Gábor György filozófus, vallástörténész vehette át, a Magyar Zsidó Sportért díjat pedig Jusztin Ádámnak, a MACCABI VAC elnökének adtuk át. Mecénás díjunkat Schiller Péter vállalkozónak adományoztuk,különdíjat pedig az 1945 című film alkotóinak adunk át.

Kivételes eset volt, hogy  elnökségi tagunk Olti Ferenc munkáját balatonfüredi projektjéért „Közösségért-díjjal“ ismertük el.

 

Metró galéria néven több kiállítással álltunk elő, 2017-ben Kodály Zoltán emlékének állítottunk egy rendkívül izgalmas kiállítást.  A kiállításokat több ezer ember láthatta a metró szerelvényeken.

 

A Nyár végén, idén hatodik alkalommal vettünk részt az immár hagyományosnak tekinthető Pozsonyi Piknik elnevezésű programon, ahol könyvekkel, kiadványokkal és hajós kirándulással vettünk részt. Az eseményen több száz résztvevő vett részt és találkozott egyesületünk.

A sűrű szeptemberi programjaink egyike volt az évadnyitó fesztiválon immár hagyományosan
Óbudán a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kertjében.

Az Európai Zsidó Kultúra Napja alkalmából az) Erzsébetváros Önkormányzatával közösen hagyományosan a Madách téren, a régi pesti zsidónegyed kapujában rendeztük meg programját, amely egybeesett a Zsidó Kulturális Fesztivál a Klezmerész Együttes szórakoztatta a nagyérdeműt, ízelítőt adva a világ zsidóságának sokszínű zenéjéből. Derzsi Katalin előadásában a szefárd zsidóság ismert dallamait hallottuk majd az  est sztárvendégei: Jávori Ferenc Fegya és Szakcsi Lakatos Béla.

 

2015-ben indult el Botlatókő elnevezésű projektünk. A Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. A projektet a Miniszterelnökség támogatta.

Ősszel 140 botlatókő került elhelyezésre Magyarországon országszerte.(Miskolc, Nyíregyháza; Budapest; Debrecen, Egervár) A decentrális emlékművet a holokauszt áldozatok emlékére készítette az azt megálmodó művész  mert a kövek megállítják és emlékezésre, elgondolkodásra késztetik a „beléjük botlókat

 

A másik nagy támogatott projekt, az  „ÜRES PADOK” program eredeti elképzelése még a Holokauszt Emlékév előkészítése során merült fel, a Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közös javaslataként. A program meghirdetéséhez hazánk több, patinás, és humanista gondolkodásáról, nyitottságáról ismert középiskolája csatlakozott.

A programba bekapcsolódó diákok szakértők segítségével felkutatják azon egykori iskolatársak neveit, adatait, akiknek a kirekesztő törvények miatt el kellett hagyniuk megszokott iskolájukat, diáktársaikat, majd nyomuk veszett, és feltehetően a holokauszt áldoztaivá váltak. E diákok nevét az iskolák aulájában tábla fogja őrizni, örök emlékeztetőül az embertelenségre. A táblákat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói tervezik és készítik el. Kihelyezésükről az iskolák gondoskodnak. Az első tábla elhelyezésére 2016. szeptemberében került sor Kisvárdán.

Az Üres padok c. projektünket, a diákok által végzett kutatómunka keretében fény derül arra, hogy az iskola megszokott falai között olyanok is jártak, akiket származásuk miatt öltek meg, Így nem egy név- és arctalan tömegről van szó, hanem egyes emberekről, akiknek neve, arca, élettörténete, álmai, céljai voltak, a tanulók egy újszerű megvilágításban találkozhatnak nem csak a történelemmel, ezen belül is a 20. századi történelem egyik sötét korszakával, de a kritikus gondolkodást is megtanulhatják. Eddig összesen 8 iskolában sikerült megvalósítanunk a projektet.

 

A MAZSIKE Kulturális Kártyával továbbra is számos előnyhöz juttatjuk tagjainkat, például  kulturális és gasztronómiai kedvezmény kapcsolódik hozzá.

 

2017-ben az állandó programok mellett egy balatonfüredi innovációs egyedi kiállítás szervezésébe kezdtünk Olti Ferenc vezetésével. A háromszintes (-1, földszint, emelet), a balatonfüredi zsinagógával összeköttetésben álló  új épületben került elhelyezésre a „Zsidók és csúcstechnika; Einsteintől napjainkig” című, a MAZSIKE által fejlesztett,  a Miniszterelnökség támogatásával megvalósult  és nemzetközi összehasonlításban is egyedül álló  állandó kiállítás. Egyelőre 132 Nobel-díjas, vagy más okból jelentős, megsemmisítésre kijelölt zsidó származású tudós, innovátor, vállalkozó bemutatása valósul meg kizárólag virtuális eszközökkel, képekkel, hangzó anyagokkal magyar, angol és héber nyelven.

 

A tavalyi évben egyesületünk közel 120 élő programmal gazdagította a magyar-zsidó kulturális életet, amelyekre több mint 7000-10000 érdeklődő látogatott el. Honlapunk látogatottsága eléri a 60.000 főt, Facebook oldalunknak mintegy 4.700 látogatója van. Ez a munka büszkeség és felelősség forrása is egyszerre. A politikai, gazdasági változások közepette most még nagyobb szükség van egy sokszínű, befogadó, a magyar zsidó identitást megmutató és megtartani tudó kulturális szervezetre.

 

 

 

 

MÉRLEG, EREDMÉNY, KIMUTATÁS

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület mérleg főösszege az előző évi 24.219.000 forintról 20.914.000 Ft-ra csökkent.

 

Tárgyi eszköz beszerzésünkben egy Idepad 700 hordozható számítógép szerepel  150.790.  Ft értékben.

 

A tárgyi eszközeink év végi nettó állománya 2.093 ezer Ft,  értékcsökkenést 2017-ben nem számoltunk el.

 

A forrásoldalon – evvel párhuzamosan – a saját tőke állomány 22.291.000 forintról 15.024.000 forintra csökkent.

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület eredménye   mínusz 7.267.000 forint lett, ezen belül az alaptevékenység 282.000 forint, a lapkiadói  tevékenység pedig 7.023.000 Ft veszteséggel zárt.

A Szombat című folyóirat kiadásával kapcsolatos költségeket, az árbevételek megközelítően sem tudták fedezni, és az év során  az Egyesület igen csekély támogatást kapott a Szombat folyóirat részére, így annak költségeit a korábbi években felhalmozott tartalékokból fedeztük.

 

A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból 168.136 forint folyt be számlánkra.

Ezen összeg, teljes egészében a tárgyévi felajánlásoknak köszönhető.

 

A mérlegben szereplő támogatásokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

 

Az Egyesület által 2017-ben elért bevételek és kapott támogatások

 

2017.01.01 OTP6 Molnár Péter                   3 000,00
2017.02.06 OTP23 Budapest Főváros 30/14-3               450 000,00
2017.02.01 OTP27 Molnár Péter                   3 000,00
2017.02.27 OTP36 ME69/10/17 Balatonfüred         38 100 000,00
2017.03.09 OTP43 Mazsök P-101-II/2014               145 259,00
2017.03.01 OTP44 Molnár Péter                   3 000,00
2017.03.23 OTP50 Székesfehérvár MJV. S17-00625 könyv               500 000,00
2017.04.01 OTP59 Molnár Péter                   3 000,00
2017.04.19 OTP64 NKA 203137               750 000,00
2017.04.19 OTP64 NKA 449108/02662           1 500 000,00
2017.04.24 OTP67 Porsche Hungária               500 000,00
2017.05.01 OTP76 Molnár Péter                   3 000,00
2017.05.11 OTP77 EMMI 4401-01-0037           1 500 000,00
2017.05.12 OTP78 Mazsök szervezeti támogatás           4 100 000,00
2017.06.12 OTP92 Molnár Péter                   3 000,00
2017.07.01 OTP102 Molnár Péter                   3 000,00
2017.07.19 OTP105 Mozaik Gazdasági Szervezet               500 000,00
2017.08.01 OTP111 Molnár Péter                   3 000,00
2017.08.29 OTP115 Budapest Óbuda Önkormányzat               200 000,00
2017.09.01 OTP117 Demján Sándor Alapítvány           1 000 000,00
2017.09.06 OTP120 Erzsébetváros – Retikül           1 500 000,00
2017.09.06 OTP120 Erzsébetváros – Séták               100 000,00
2017.09.11 OTP122 Molnár Péter                   3 000,00
2017.09.27 OTP131 Szja 1%               109 467,00
2017.09.28 P-3614 Deák Gábor                 50 800,00
2017.10.04 OTP135 Magyarországi Zs. Szoc. Alap           1 000 000,00
2017.10.01 OTP138 Molnár Péter                   3 000,00
2017.10.01 OTP138 Lentus Befektetési Tanácsadó Kft.           1 000 000,00
2017.10.18 OTP144 EMMI 35602           5 000 000,00
2017.10.18 OTP144 EMMI 40843           6 985 000,00
2017.10.02 OTP146 NFI 895/2017           3 000 000,00
2017.11.01 OTP153 Molnár Péter                   3 000,00
2017.11.14 OTP155 Mazsök P-080-II/2016               520 000,00
2017.11.15 OTP156 Market Építő Zrt.           1 000 000,00
2017.12.06 OTP163 Szja 1%                 11 954,00
2017.12.11 OTP165 Molnár Péter                   3 000,00
2017.12.02 OTP172 Mazsihisz 2017. évi támogatás               400 000,00
2017.12.27 OTP175 EMMI 31705/17           1 050 000,00
2017.12.27 OTP175 EMMI visszafizetés –         1 050 000,00
Kamatok                475,00
Kapott kötbérek
Tagdíjak 587 500,00
Közhasznú bevételek 6 338 906,00
Kirándulások bevételei 11 746 574,00
Összesen :88 631 935,00

 

A „Szombat” folyóirat bevételei

 

2017.01.17 OTP11 KKTTKA 56P-01-0183 1 400 000,00
2017.02.02 OTP22 Mazsök elnöki keret 150 000,00
2017.03.17 OTP44 Postbus AP’Gravenhage Eur 2.100,00 644 924,00
2017.04.13 OTP57 EMMI 63966-1/2016 4 000 000,00
2017.06.26 OTP88 Budapest VII. kerület 250 000,00
2017.10.01 OTP121 Mazsihisz 2017. évi 1 000 000,00
2017.11.02 OTP139 Magyarországi Zsidó Szociális Alap 1 500 000,00
2017.12.01 OTP148 KKETTK visszafizetés –              72 350,00
2017.12.04 OTP149 Lővei György Dr. és Kadar Zsuzsa 14 000,00
2017.12.13 OTP155 Fekete Pál 4 000,00
2017.12.15 OTP157 Fekete László 10 000,00
2017.12.18 OTP158 Miniszterelnökség GF-SZKF-967 3 000 000,00
Kamatok 1 414,00
Lapeladás 2 828 959,00
    Összesen 14.730.947,00

 

A munkabérek, megbízási díjak bruttó összege 20.231.661 Forint, a közterhek, járulékok és egyéb személyi jellegű kiadások főösszege pedig 6.033.331 Forint volt. Ezen belül az Egyesület alaptevékenységében foglalkoztatottak bruttó munkabére 12.643.778 Forint, míg a Szombat folyóirat kiadásával kapcsolatos munkabérek bruttó összege 7.587.883 Forint volt.

A pályázati pénzekkel határidőre a kiírásnak megfelelően beszámoltunk, illetve pénzügyileg elszámoltunk.

Meghívó közgyűlésre

Tisztelt Egyesületi Tagok! Kedves Barátaink!  

Ismét eltelt egy év, amikor mérleget kell állítani tevékenységünkről, nem csak a
jogszabályi kötelezettségek okán. Számunkra is fontos, hogy lássuk, mit végeztünk, és
megbeszéljük, hogyan tovább.
Ráadásul ismét választásra kerül sor, mert szomorú kötelesség, hogy az elhunyt Szegő
András helyébe új elnökségi tagot válasszunk. Ugyanakkor pótolnunk kell Flóri Anna
helyét, aki megválik az elnökségben viselt posztjától.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (továbbiakban: MAZSIKE) Közgyűlésén
örömmel látjuk azokat is, akik programjaink alapján kaptak kedvet a belépéshez.
További információk a közgyűléssel kapcsolatban és a tagdíjfizetés módjáról:
mazsike@gmail.com, 0036 1 366 6615.

 

MEGHÍVÓ

a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (székhely: 1065 Budapest Révay u. 16.)
közgyűlésére A MAZSIKE Elnökségének döntése alapján az Egyesület közgyűlését
2018. május 16. (szerda) 15:00 órára összehívom. A közgyűlés helye a 1054 Tüköry utca 3. szám alatt (földszinti nagyterem) lesz.
Amennyiben a meghírdetett időpontban a közgyűlés nem határozatképes, akkor
változatlan napirenddel 2018. május 22. (kedd) 15:00 órára
megismételt közgyűlést hívok össze, amely a jelenlévők létszámától függetlenül
határozatképes.

Napirendi pontok:

1. A napirend elfogadása és a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása:
levezető elnök, jegyzőkönyv vezető, jegyzőkönyv hitelesítők, szavazatszámláló
bizottság.
2. Beszámoló az MAZSIKE 2017. évi tevékenységéről

3. Beszámoló a MAZSIKE 2017. évi gazdálkodásáról és a közhasznúsági
beszámolóról
4. A Felügyelő Bizottság beszámolókkal kapcsolatos állásfoglalásának
ismertetése.

5. A beszámolók vitája és elfogadása
6. A MAZSIKE 2018. évi munkaterve és költségvetése
7. Vita a munkatervről és költségvetésről. A dokumentumok elfogadása.

8. Elnökségi tagok választása
– A jelölő bizottság beszámolója a jelölés folyamatáról.
– A jelöltek bemutatkozása: kérdések és válaszok
– Választás, illetve a szavazás módjának ismertetése
– Szavazás a jelöltekről
– Szavazás, szavazatszámlálás, eredményhírdetés.

9. Alapszabály módosítása

A közgyűlés nyilvános. Azon bármelyik tag és érdeklődő részt vehet.
Budapest, 2018. április 23.

Kirschner Péter
elnök

Üres Padok Konferencia

MEGHÍVÓ

„ÜRES PADOK” Konferencia a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében

 

Időpont: 2018. június 7-8., 9.00

Helyszín: Holokauszt Emlékközpont (1094 Budapest, Páva utca 39.)

A részletes meghívót és a konferencia programját az alábbi linkekre kattintva olvashatja:

Üres padok konferencia Meghívó

Üres Padok Konferencia Program

Az emancipációról a Budapest Folyóiratban

Május 15-én jelenik meg a Budapest Folyóirat ezévi ötödik száma, mely az emancipáció 150 éves történetével is foglalkozik.

Részleteket itt közlünk:

EMANCIPÁCIÓ

A nercbundától Hervéig
1867: XVII. t.-c. 1. §. „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.” A törvény 1868. január elsejével – százötven esztendeje –lépett hatályba. Olyan új helyzetet teremtve az ország s Budapest izraelita vallású pogárainak, amelyben nem volt többé kérdés, van-e bármi jogi természetű akadálya annak, hogy kiteljesíthessék tehetségüket. Ennek a folyamatnak egyik nagyszerű példája volt az Elkán család életútja.
Az ősök valószínűleg azon kevesek közé tartoztak, akik zsidó családként nemesi címet, címert kaphattak. Az Elkan von Elkansberg família szerepel az ausztriai, majd felsőbajorországi nemesek jegyzékében (List of European Jewish nobility – Európai zsidó nemesség listája). A nemzetség királyi és császári nagykereskedési privilégiummal rendelkezett, vállalkozó szellemű ifjú generációjuk vándorolhatott ki a 18. század végén, 19. század elején Magyarországra.
A 20. század első felében Elkán Gyula szűcsmester (később az Elkán és Gerő cég, amelynek az alapító résztulajdonosa volt) Budapest divatvilágának kihagyhatatlan szereplője volt.
1930-ban a Magyar Ipari Almanach szerint a mester már húsz segéddel és modern gépekkel dolgozta fel prémjeit: „A párisi Grand Prix, az 1911-es ipari kiállítási arany érem, Londoni Grand Prix és több más elismerés dicsérik munkáit.”
Az Elkán család történetét Szántó Andrástól tudhatjátok meg.

A képen az Orczy-ház látható Elkán cégtáblával.

SZÜLETÉSNAPOKRA

„Én egész népemet fogom,

nem középiskolás fokon

tani-

tani!”

 

Az elmúlt hónapban gyakran hangozottak el ezek a sorok, lévén a Költészet napja, József Attila születésnapja.

Úgy döntöttünk idén, hogy születésapjukon megköszöntjük a MAZSIKE eddigi díjazottjait, hiszen azzal, hogy elfogadták elismerést (család)tagjainkká váltak.

Ebben a hónapban Heller Ágnes és Hegedűs D. Géza ünnepli születésnapját. A maguk módján, ki katedrán, ki színpadon tanít, oktat bennünket. Ezért illenek a köszöntéshez József Attila sora.

Miközben jó egészséget, jó tanítványokat és közönséget kívánunk Nekik, idézzük ide Heller Ágnes ma is aktuális gondolatát:

„Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt.”

Hegedűs D. Géza pedig egy versrészletet ajánlott figyelmünkbe saját születésnapján:

…”arany napoknak alján pattanó

labdák körül gomolygó gombolyag,

gyereksereg visong: a réteken

zászlós sörényű, csillogó lovak

 

száguldanak a hulló nap felé!

s fejünk felett majd surrog és csivog

a fecskefészkektől sötét eresz!

Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

 

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”

 

/Radnóti Miklós, Himnusz a békéről/

 

 

Féner Tamás kiállítása a Csányi5-ben

Féner Tamás: „és beszéld el fiadnak…”

válogatás az 1983-as kiállítás anyagából

 

Megnyitó: május 17., csütörtök 18 óra

a kiállítást megnyitja Donáth László

 

 

Féner Tamás 1983-ban állította ki „…és beszéld el fiadnak…” című fotósorozatát a Néprajzi Múzeumban, az akkori kor zsidó életének fontos, művészi erejű dokumentumait. A kiállítás anyagából összeállított album, amihez Scheiber Sándor professzor írt pontos és értő szöveget, sokunk könyvespolcán szerencsére ma is ott található. A képek később az Országos Széchenyi Könyvtár fotótárába kerültek, de most, erre az alkalomra megkaptuk őket, hogy segítségükkel felidézhessük, és újra rácsodálkozhassunk a magyar zsidóság közel negyven évvel ezelőtti színes világára. A fotók jelentős része a pesti zsidó negyedben készült, az egykori gettóban, ott ahol Féner felnőtt; a helyszínhez fűződő máig elevenen élő emlékeiről így ír a művész: „Zsila-büla bábuská, zsila-büla gyeduska. Volt egyszer egy nagyanyó, volt egyszer egy nagyapó. Volt egyszer egy Berger bácsi aki kasszír volt a dobharmincötben, a kóserájben, a hússzékben, szóval a kóser hentesnél. Mi ugyan a Klauzál téri csarnokban levő kóserájba jártunk, de ez itt nem fontos. Dehogynem fontos, de erre most nem térnék ki. Szóval ott tébláboltam a környéken. Tizenkét évig jártam arra iskolába, Wesselényi, Kazincki (sic!), Barcsay. Hogy rövidítsem az utat, bementem a dobharmincöt kapuján, kijöttem a Kazincki utcain. Télen egy kicsit megálltam az udvarban, mert egy ablakból, a pincéből jó meleg jött, az volt a sütöde. Melengettem a fenekem. Szóval a Berger bácsi. Ahogy ott nézelődöm, próbálom keresni, már – már reménye-vesztetten, a régi látványt. Végig az utcán autók, emberek. Kijött a kóserájből Berger bácsi. Nem ismersz meg?  én vagyok a Berger Gyuri papája. Ja, a Berger Gyuri. Akivel Wesselényibe jártunk, míg azt meg nem szüntették. Aki a Kazincki és – akkor még – Király utca sarkán lakott, akinek volt felhúzható tankja, riasztópisztolya is. Szóval a Berger bácsi. Apád? Anyád? Mi van velük? Hallottad?  már rég nem a Kollmann a rabbi a Vasváriban – oda jártunk – most a Schweitzer van ott. Ki él, ki halt, egy lélegzetre. Igen, megértettem, nem az utcát kell fényképezni, hanem hogy mi történt a Vasváriban azóta, hogy elköltöztünk a Királyból.”

Cím: Csányi utca 5., Budapest VII. kerülete, 1077

IZRAEL 70

Idén is ünnepeld együtt Izrael függetlenségének a 70. évfordulóját az Izraeli Kulturális Intézettel és a Szochnuttal (The Jewish Agency for Israel)!
Ez alkalommal ötödszörre rendezzük meg az Izraeli Függetlenségi napot a 13. kerületi Szent István parkban. Az esemény május 6-án (vasárnap), 14:00-20:00 között kerül megrendezésre.

Az IZRAEL70 vendégelőadója idén Matti Caspi (מתי כספי – העמוד הרשמי) izraeli zeneszerző, énekes, az ország egyik leghíresebb előadója.
Idei eseményünk másik legfontosabb programja a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által felajánlott 35 fa telepítése lesz a parkban, melyet a 70. évforduló alkalmából ültetnek majd el a FŐKERT Nonprofit Zrt.-vel, rendezvényünk díszvendégei segítségével.

Számos látványos színpadi programot, izraeli gasztronómiai finomságokat, gyermek- és családi programokat, sport és kikapcsolódási lehetőséget tervezünk az eseményre. A nagyszínpad díszvendége maradjon még meglepetés! A résztvevőknek lehetősége lesz a jelenlevő szervezetek és ifjúsági csoportok segítségével megismerni az izraeli kulturális, oktatási és utazási opciókat.
Idén a kiemelt téma Izrael 70. évfordulóján kívül Jeruzsálem városa lesz. Ennek bemutatására egy különleges jeruzsálemi shuk-kal készülünk, melyen számos jellegzetes izraeli piaci árut bemutatunk majd.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz Aliyah sátor olyan vendégekkel, akik izraeli intézményektől és szervezetektől érkeznek, és naprakész információkkal szolgálnak izraeli lehetőségekről; oktatási rendszerről, munkalehetőségekről, letelepedésről, stb.
A park füves területei is élettel telnek meg erre a vasárnapra, hiszen jóga és capoeira órák várják az érdeklődőket. A gyerekeknek pedig az elengedhetetlen ugrálóvárak, felfújható futópályák, nosztalgikus jeruzsálemi játékok és a kézműves-foglalkozások szolgáltatnak tartalmas időtöltést. Idén először látogatóink kipróbálhatják a hóra táncot, külön erre az eseményre érkező izraeli profi táncos irányításával. Valamint megismerkedhetnek az Inspirál Cirkuszközpont és a Magyar Zsonglőr Szövetség színes, cirkusz világával is.
Ismét a parkba látogat a R4S HERZL 2018 motoros csapat, akik nyáron motorral járják be Herzl Tivadar életének fontosabb állomásait.
A tombolasorsolás idén sem marad el, értékes nyereményekkel várjuk a nevezőket.

A belépés ingyenes

A rendezvény az Izraeli Kulturális Intézet és a The Jewish Agency for Israel magyarországi irodájának szervezésében valósul meg!

További információ: itt