Purimot a diaszpórában, így a Magyarországon élők is ádár 14-én ünneplik, míg a fallal körülvett városokban élő zsidók egy nappal később, ádár 15-én (ma már csak Jeruzsálemben tartják Purimot ádár 15-én). Idén ádár 14. február 28-án este köszönt ránk és március 1-jén naplementével megy ki.
Purim történetét a Megila, vagy más néven az Eszter-tekercs meséli el, melyet az ünnep beköszöntekor este és másnap reggel, vagy később napközben olvasunk fel. Mindkét felolvasás kötelező jellegű, aki csak egyszer olvasta vagy hallgatta meg, az nem tett eleget a purimi micvának. Purimi micvának számít még a barátainknak, ismerőseinknek való étel-, jellemzően süteményküldés (misloakh manot, másképpen slakhmonesz), a szegények segítése (matanot levjonim) és természetesen az ünnepi lakoma (miste). Mivel mind a négy micva a héber „mem” betűvel kezdődik, ezért gyakran emlegetik ezeket a „négy mem” micvájának is.
A Megila történetének részletes elmesélése helyett, álljon itt Kepes Boriska 1932. március 22-én, a Zsidó Ujság hasábjain, Purimi sorok címmel közölt gyermekverse, mely kiválóan összefoglalja az ünnep történetét:
„Purimnak ünnepéről a jó öreg pap
Elmondja, hogy mily jelentőségű e nap.
Achasvérusnak meghalt felesége
És másikat keresett az ő helyébe.
A szép leányokat elhívatta
És őket sorba állította,
Hogy a legszebb leányt feleségül vegye
És az ország királynőjévé tegye.
Élt az országban egy ember Mordecháj
Annak egy szép nevelt leánya csupa báj.
Azt mondta leányának menjen el a választásra
Majd meglátja ő lesz a királynak párja.
A leány nevelő-apjának szót fogadott
Nem nagy bizalommal, de a sorba beállott.
A király mikor megpillantotta,
Rögtön feleségül választotta.
A király feleségét nagyon szerette
És minden kívánságát teljesítette.
Volt a királynak egy tisztje Hámán,
Nála mindennapi volt az ármány.
Hámán a zsidókat ki akarta pusztítani,
De Eszternek sikerült ezt meghiúsítani.
Ebből is látjuk, Isten csodatevő kezét,
Ezért üljük minden évben Purim ünnepét.”
Purim története elválaszthatatlan Esztertől, ahogy Eszter személye is elválaszthatatlan Purimtól. De milyen is volt valójában Eszter? A Talmud négy nőt nevez „világszépének”, közöttük Esztert (Megila 15a). Persze ez nem is különösebben meglepő, hiszen a Megilából is kiderül, hogy Esztert a birodalom legszebb leányai közül választotta ki Achasvérus, ugyanakkor Eszter feltételezett kora már annál inkább meghökkentő. A Midrás három opciót sorakoztat fel: a feltételezések szerint a legfiatalabb kor 40 évesnek, míg a legidősebb 80 évesnek írja le Esztert, a gimátria alapján viszont 75 éves lehetett (Beresit raba, 39:13). Az pedig még ennél is elképesztőbben hangzik, hogy Eszter bőre „zöldes” színű volt! Eszter héber neve ugyanis Hadassza, mely magyarul mirtuszt jelent, a Talmudban pedig rabbi Josua ben Korha ezt úgy magyarázza, hogy Eszter sok tulajdonságában hasonlított ehhez a dísznövényhez (Megila 13a).
Köztudott, hogy a Megila az egyetlen olyan szent irat a héber Bibliában, vagyis a Tanakhban, melyben nem szerepel az Örökkévaló neve – ezért is volt kérdéses, hogy Eszter-tekercsét is beválogassák-e a Tanakh könyveibe… Viszont a fenti fejtegetéseket végigolvasva már nem kételkedhetünk abban, hogy nem az Örökkévaló lenne itt is a mozgatója a történet szálainak.
A Megila szövegében tehát nincs konkrét leírása az Örökkévalónak, mégis sejthető, hogy ő választotta ki Esztert, aki nem véletlenül lett a zsidó nép megmentésének fő alakja. Bár Eszternek nem ismert semmilyen próféciája, mégis a hagyomány a hét női próféta egyikének tartja őt.
Viszont, ha a Purim történetét nem csak az egyszerű szövegen keresztül vizsgáljuk, hanem a Megila mélyére ásunk, akkor számos inspiráló, univerzális gondolatot is nyerhetünk Eszter cselekedeteiből:
„A fájdalmat nem csak elfojtani, hanem felhasználni is lehet”: Eszter nagyon korán teljes árvaságra jutott, sokat volt magányos, a gyermekkori fájdalmai végigkísérték életét. Viszont múltjának akadályait építőkövekként használta fel attól a pillanattól kezdve, hogy belépett Achasvérus palatájába, ahol sokáig titkolnia kellett zsidó származását. Eszter úgy döntött, hogy nem elfojtja, hanem használja fájdalmát, erőt nyer belőle.
„Az igazi boldogságot az adja, ha nem csak a saját jólétünkért élünk”: Eszter megtehette volna, ha kilétét sosem fedi fel és hedonista módon éli életét a luxuslakosztályában. Viszont Eszter a pompa közepette sem felejtette el népét és az egyéni felelősségét, mert tudta, hogy az ő vállán nyugszik a zsidók jövője.
„Legyünk alázatosan, mert közösen többre vagyunk képesek”: bár azt gondolnánk, hogy minden esetben az a tanácsos, ha csak egymagunk dolgozunk egy jó cél érdekében, viszont be kell látnunk, hogy a közösségben több az erő. Eszter királynőként, mint a birodalom egyik leghatalmasabbjaként dönthetett volna úgy, hogy saját maga menti meg népét, viszont ő mégis minden egyes zsidóhoz fordult, hogy böjtöljenek és imádkozzanak érte. Eszter bár hatalmas volt, mégis alázatos, aki nem szégyellt segítséget kérni.
„A hit egyik legfontosabb eleme a kitartás”: Az igazi hit nem feltétlenül azt jelenteni, hogy mindig bátornak és erősnek kell mutatkoznunk, hanem sokkal inkább azt, hogy ha megtorpannánk, esetleg elbotlanánk az úton, akkor is képesek legyünk felállni és továbbhaladni. Ahogy tette ezt Eszter is, aki a királyhoz menet elbizonytalanodott ugyan, de kérte az Örökkévaló segítségét és továbbment és sikerrel is járt.
A Megila üzenete örökérvényű, melyből a 21. században is meríthetünk. Higgyünk hát az Örökkévalóban, akkor is, amikor „elrejti előlünk az arcát”, hogy erőt nyerünk a hétköznapi küzdelmeinkhez és így közelebb kerülhessünk egy jobb jövő felé. Vidám Purimot kívánunk minden kedves Olvasónknak!
