Mazsike Életmű-díj 2020: Bálint András színművész

Bálint András nemcsak Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, versmondó, színházigazgató, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, hanem egy azok közül a nagyszerű, kiemelkedő magyar művészek közül, akik humanizmusra, hazaszeretetre, emberségre, jóindulatra és öntudatra tanítottak bennünket. Az ő életműve nemzedékeket igazított el Kelet-Európa erkölcsi útvesztőiben, ő nemcsak megrendítő erővel ábrázolta a sors kegyetlen csapdáiban vergődő személyiséget, hanem felmutatta az emberi tartás, a jellem, a karakter lehetséges válaszát is. Intellektualitása, szemérmessége, bölcsessége, határozottsága, az érzelmeket hitelesen megjeleníteni képes játékstílusa Bálint Andrást a legnagyobb magyar színművészek sorába emeli.

Bálint András számos szerepben és rendezésben mutatta meg a XX. századi zsidó ember tragédiáját és azt is, hogy milyen meggyőző erkölcsi magassággal, emelkedettséggel reagált a zsidó hagyományokon felnőtt és a zsidó értékrend szerint élő személyiség a sors ilyen és olyan fordulataira. Miközben hiteles zsidó embert állított elénk, ugyanilyen nagyszerű mértékben volt magyar és európai. Bálint András figurája minden jóindulatú néző számára azonosulási lehetőséget kínál, ő mindannyiunkat képvisel és tökéletesen megbízható morális iránytűként orientál is mindannyiunkat, mert az ő művészi és életpéldája arról győz meg mindenkit, hogy még a nehéz pillanatokban is lehet és kell törekedni az etikailag vállalható életvitelre.

Bálint András színművész az egyike azoknak, akik a tiszta érzelmeket meggyőző és felemelő erővel jelenítették meg, a szerelem és a hűség, a jóindulat és a bölcsesség azért jellemzi az ő színpadi életművét, mert Bálint András maga is hiteles személyiség. Ő nem szerepet játszik, hanem ő önmagát jeleníti meg különböző szerepekben és szituációkban. A művészet erejével hozzásegít bennünket, hogy jobb emberekké váljunk magunk is. Megtisztelő, hogy a Mazsike Életmű-díjával megköszönhetjük nagyszerű teljesítményét – és egyben további nagyszerű teljesítményekre biztatva őt. Szükségünk van Bálint Andrásra, nélküle ez az ország és ez a kultúra nem állna ilyen közel a szívünkhöz.

Szunyogh Szabolcs laudációja

Mazsike ünnepi tagsági akció!🕎🎄

Ha 2020. december 31-ig lépsz be a Mazsikébe, vagy újítod meg tagságodat a 2021-es évre, az alábbi ajándékok közül választhatsz: 🎁
👉 Zsidó emlékek nyomában – két keréken* 🚴‍♀️📖
👉 Sétafesztiválos szájmaszk 😷
💲 A tagság egy naptári évre 5000 Ft, nyugdíjasoknak: 4000 Ft
*a sorozat egy tetszőlegesen választott darabja ajándék, a többi 1500 Ft-os kedvezményes áron megvásárolható az akció keretében
💌 További információ: mazsike@gmail.com

Ma van Kalmár Tibor születésnapja

Kalmár Tibor

Kalmár Tibor 2016-ban Mazsike díjban részesült, elnyerte a Magyar Zsidó Kultúráért díjat. Sok szeretettel köszöntjük születésnapján!

Álljon itt egy részlet Jiddische Mamák című könyvéből.

Nem sokkal a felszabadulás után találkoztam az Egy őszhajú asszony (Jiddische Máme) című dallal, és mindig megríkatott. Amikor jóval később írásra adtam a fejem, állandóan ott motoszkált bennem, hogy e dal nyomán meg kellene írni prózában a jiddische mamák, de a papák olykor vidám, olykor szomorú életét is. Könyvemben erre teszek kísérletet, egy zsidó család, a családom több generációjának életét mutatom be az 1920-as évektől napjainkig.

Annuskát egy alkalommal az Elvarázsolt kastélyban azzal gúnyolták a fiúk, hogy „nem a tükör torzít, hanem a valóságban van ilyen nagy görbe orrod, te büdös zsidó!”  Ez a durva beszólás azért is rendítette meg Annát, mert eddig sem az iskolában sem a varrodában nem tapasztalt ilyet. Pedig a suliban köztudott volt származása, már csak a hittanóra okán is. Valószínű, hogy rendkívül finom vonásai, bársonyos bőre, jóságos őzike szemei feledtették arcához nem illő nagyobbacska orrát.

Erről eszembe jut a Indig Ottó Torockói menyasszony című lírai vígjátéka, amit a Vidám Színpadon rendeztem. A darabból ide kívánkozik az a részlet, amikor a Nyertes Zsuzsa által alakított Rózsiról kiderül zsidószármazása, a Herskovics zsidó kocsmárost játszó Bodrogi Gyulát így faggatja:

Rózsi: Mi az, hogy zsidó?Tessék már megmondani?

Herskovics: Én is csak jóval később tudtam meg hat éves koromban, amikor megrángatták a hajamat. Tudod, kislányom az ember akkor tudja meg, hogy zsidó, amikor először bántják érte.

Anyám családjának vallási identitásáról annyit, hogy gyerekei tudomásul vették származásukat, de nem voltak vallásosak. Berta mama ugyanakkor péntek esténként, sábeszkor gyertyát gyújtott és ragaszkodott a zsidóság legnagyobb ünnepének az engesztelés napjának a jom kipurnak megünnepléséhez, és az ehhez kapcsolatos egész napos böjthöz. A böjtöt a megelőző nap késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit. A gyerekeket az étel-ital megvonása nem rázta meg különösen, kivéve a fiúkat a dohányzás tilalma. Szívesen vállalták volna a koplalást még két napig csak rágyújthattak volna! Erről elmesélek egy ide passzoló klasszikus zsidó viccet:

A rabbiképzőben az egyik növendék megkérdezi a rabbit:

– Rebelében, szabad-e a Talmud olvasása közben dohányozni?

– Talmud olvasása közben nem szabad dohányozni.

Egy másik növendék így teszi fel a kérdést:

– Rebelében, szabad-e dohányzás közben a Talmudot olvasni.

-Hát persze, hogy szabad. A Talmudot mindig szabad olvasni.

Gyekiczki Andrásra emlékezünk

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület mély megrendüléssel fogadta dr. Gyekiczki András halálának hírét. Andrásban nem csak a zsidóság története felkészült és hallatlan munkabírású kutatóját vesztettük el. Rajk Lászlóval közösen készített kiállítása a pápai zsidóságról példaadó és iránymutató lehetett és lehet mindenki számára, aki emberközelbe kívánja hozni azoknak az embereknek a sorsát, akik a vészkorszak áldozatai lettek. Mindezen túl Gyekiczki András halálával baráti és emberi kapcsolatunk szakadt meg. Munkájának tapasztalatait igyekszünk a múltat bemutató tevékenységünk során mindig hasznosítani.

Megjelent a MAZSIKE biciklis könyvsorozatának két legújabb tagja!

ÚJ!! – ide kattintva bele is lehet lapozni könyveinkbe!

 

Zsidó emlékek nyomában – két keréken

 A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kerékpárosútikönyv-sorozatának negyedik és ötödik kötetével – Burgenland, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék után – Cseh Viktor és Mózes Krisztián az Alföld középső részének, illetve a Balaton környékének zsidó emlékeit mutatja be. A biciklitúrák tervezésénél az elsődleges szempont az volt, hogy a legfontosabb zsidók lakta kisvárosokat, falvakat érintsék, felfűzzék a megyék nevezetességeit, s eközben mindenki által teljesíthető és élvezhető biciklitúrákat ajánlhassanak. Elsősorban a szabadidejükben szívesen kerékpározókra alapoztak, azokra, akik egy nyaralás során kedvvel pattannak nyeregbe, de egyébként nem biciklin élik az életüket. A képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált kiadványokat persze a négy keréken kirándulók is haszonnal forgathatják, hiszen bár más utakon haladnak, a kulturális emlékek felfedezésében az útikönyvek jó szolgálatot tehetnek. Sőt, a könyvek olvasnivalónak is kiváló választásnak bizonyulnak, izgalmas és sokszínű kulturális utazásra repítik olvasójukat, térben és időben egyaránt.

 

Balaton környéki zsidó emlékek nyomában – két keréken

Ha jó idő: Balaton! Ha biciklizés: Balaton! Igaz, ma már szélesedik a turisztikai spektrum, jelen kiadványunkban a Balaton környékével foglalkozunk. Úgy, hogy a megrögzött tóparti nyaralóknak is újat tudjunk nyújtani – elveszőfélben lévő emlékekkel, elfelejtett történetekkel. Emellett ismerjük meg a tó, sokszor még mindig csendes mellékét, főszezonon kívüli arcát – ne feledjük, a tó minden évszakban és minden napszakban más! A kötetünkben taglalt táj, az egyébként jól ismert Balaton régió számos ismeretlen, eldugottabb szeglete kerül napfényre az útvonalak révén, szándékunk szerint az évtizedes nyaralótulajdonosok is találhatnak majd újdonságokat.

 

Scherer Péter színész ajánlójából:

„Életem első kerékpártúráját 1972-ben egy összecsukható kempingbiciklivel csináltam. Ott és akkor, azt hiszem, minden eldőlt, egy életre „bringás srác” lettem. Rá egy évre a Balaton-felvidék, aztán egyetemista koromban elkezdtem én szervezni a túrákat az akkori barátnőmmel, Vikivel, aki azóta a feleségem. Gyerekeket vittünk, hol a Felső-Tisza-vidékre, hol a Zemplénbe, hol a Balatonra, de tekertünk Passautól Budapestig a Duna mellett is. Aztán megszületett az első lányunk, Fruzsi, de az őrségi biciklitúrát nem hagytuk el. Nem volt még egy éves, járni még nem tudott, de ülni már igen. Beültettük mögém a gyerekülésbe, és tekertünk. Akkor már egy négysebességes Favoritom volt, és egész simán gurult. A mai napig emlékszem, amikor az őrségi Bárkás-tó melletti vadkempingünkben Fruzsit úgy fürdettük, hogy egy spirituszfőzővel melegítettünk vizet egy fémpohárban, feleségem előre tartotta a gyereket a kezében, én locsoltam rá a vizet, a nagyobbacska lányok pedig ügyesen megmosdatták. Van róla fotó, tehát bizonyítani is tudom…

Nyájas olvasó, kalandra fel! Itt ez a csodálatos könyv tele hasznos információval, túraötletekkel és titkokkal! Mert a már ismert helyeken és látnivalókon kívül felkereshetjük a Balaton környékének legszebb zsidó temetőit. Rábukkanhatunk a már használaton kívüli csodálatos zsinagógákra!

Amúgy idén is megyünk biciklitúrára! Kővágóörs kiindulási ponttal az egész Káli-medencét fogjuk körbe bringázni Vikivel, a három saját gyerekkel és még nagyjából 15 unokatesóval. A kék Favoritomról fognak megismerni, meg arról, hogy csak egy kézzel fogom a kormányt, mert a bal kezemben ez a könyv lesz. :)

Jó tekerést!”

 

Közép-alföldi zsidó emlékek nyomában – két keréken

Ha kezébe veszi könyvünket, és elindul túráinkon, az Alföld egy új arcát ismerheti meg – kétszeresen is. Egyfelől zsidó emlékek nyomában kerekezni a vidéki Magyarországon egy elfeledett rétegét, színét mutatja a kis településeknek, a magyar társadalomnak. A huszonnegyedik órában vagyunk, amikor ezek a nyomok még talán utoljára tetten érhetők. Másfelől helyi jellegzetességeket büszkén bemutató, felvállaló éttermek, szálláshelyek és boltok nyitják meg kapuikat, s hogy ez lépésről lépésre hogyan szüremkedik be a tradicionálisan turisztikailag kevésbé frekventált megyékbe is, annak a jelen könyv útvonalait követő vándor is tanúja lehet.

Mautner Zsófi gasztronómiai újságíró így ajánlja a könyvet:

„Le vagyok nyűgözve, hogy ez a könyv megszületett! Mindkét minőségében kitűnő: valódi, aktív kerékpáros turisták számára nagyszerű, különleges útvonaltervező, rengeteg praktikus információval és tanáccsal; magamfajta fotelturisták számára pedig sűrű és megrendítő olvasmány az alföldi zsidóság történetéről és letűnt világáról. Településről településre, zsinagógáról zsinagógára vezetnek bennünket a szerzők, olyan hitelességgel, ahogy az csak az alföldi tájra jellemző, végtelen szántóföldek, hihetetlen fények és égbolt, apró falvak és templomtornyaik kulisszái között szinte megelevenednek az egykor volt zsidó közösségek (és azok fájó hiánya). Én nem vagyok biciklista, de már csak önmagában ezért a könyvért is kedvet kaptam felkerekedni.”

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsidó emlékek nyomában – két keréken

BAZ megye, ahogy a legtöbben nevezik, rendelkezik a legtöbb településsel – szám szerint 358-cal, itt található az ország legkisebb városa, az alig ezerfős Pálháza, legészakabbi települése, Hidvégardó, valamint itt találkozik az Alföld az Északi-középhegységgel. Két világörökségi helyszín is a megye határain belül fekszik, az Aggteleki-karszt és Tokaj. Ezek mellett útba esik majd a bibliafordításról híres Vizsoly, a hímzéséről nevezetes Mezőkövesd, vagy Kossuth Lajos szülőfaluja, Monok – no, és ne feledjük a Rákócziakat, akikről minden községben utcát neveztek el. Külön öröm látni az alaposan bebarangolandó Tokaj-hegyalján a világörökségi cím pozitív hozadékait, a kiépült, színvonalas turisztikai infrastruktúrát, a több helyen újjáéledő kisközösségeket, a több faluba is visszaszivárgó életet.

 

Hajós András ajánlójából:

„Nem szeretek biciklitúrázni és nem vagyok zsidó. Városi biciklista vagyok, az év szinte minden hetében közlekedem biciklivel is. És az év szinte minden hetében zsidó származású, nagyvárosban felnőtt budapesti polgár is vagyok. A kerékpáron megtaláltam azt a helyet, ahol az agresszió, a stressz, a cikázó elmemunka végre már nem tépelődő önfigyelés, nem bénító önmarcangolás, hanem akció, mozdulat, izomtónus lett. A biciklin kicsit egyfolytában életben kell maradni. Közben meg sokkal nyugalmasabb, mint bármely más közlekedési forma. Ugyanakkor sehol nem tudok olyan jól nézelődni, mint a biciklin.

Ajánlom, mindenkinek, hogy tekerjen, nézelődjön, nyugodjon meg, izzadjon le és szívja magába a sok élményt.”

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei zsidó emlékek nyomában – két keréken

Nem ködbe vesző csúcsaiért látogatjuk Magyarország legkeletibb és harmadik legnépesebb megyéjét (legmagasabb pontja a 182 méteres Hoportyó), hanem folyóktól szabdalt, békés tájaiért, érintetlen folyópartjaiért, háborítatlan természeti környezetéért: itt bármikor megeshet, hogy a fák közt őzeket vagy a mezőkön fácánokat látunk. Történelmi emlékeiért, fatornyos, néha Árpád-kori templomaiért, fürdőiért, váraiért, az 1900-as évek polgári légkörét máig őrző kisvárosaiért, amely a felelős és sikeres mezőgazdaság eredményeként indította be a megye fejlődését. Külön öröm látni, hogy a megyében – lévén periférikus helyzete nehezebb gazdasági körülményeket teremtett – milyen sok Európai Uniós támogatásból épült és megújult intézményt találni. Szinte minden kisváros központja mintaszerű állapotban, takarosan várja a lakókat, turistákat.

 

Hajós András ajánlójából:

„Nem szeretek biciklitúrázni és nem vagyok zsidó. Városi biciklista vagyok, az év szinte minden hetében közlekedem biciklivel is. És az év szinte minden hetében zsidó származású, nagyvárosban felnőtt budapesti polgár is vagyok. A kerékpáron megtaláltam azt a helyet, ahol az agresszió, a stressz, a cikázó elmemunka végre már nem tépelődő önfigyelés, nem bénító önmarcangolás, hanem akció, mozdulat, izomtónus lett. A biciklin kicsit egyfolytában életben kell maradni. Közben meg sokkal nyugalmasabb, mint bármely más közlekedési forma. Ugyanakkor sehol nem tudok olyan jól nézelődni, mint a biciklin.

Ajánlom, mindenkinek, hogy tekerjen, nézelődjön, nyugodjon meg, izzadjon le és szívja magába a sok élményt.”

 

Burgenlandi zsidó emlékek nyomában – két keréken

Burgenland – mi jut eszébe Ausztria legkeletibb tartományáról? Fertő tó, Esterházy-kastély, Haydn? Burgenland az utóbbi évtizedekben nagyszerű kerékpárútjaival is hírnevet szerzett magának, nem véletlenül nevezik kerékpáros paradicsomnak is. A terület zsidó kulturális szempontból is fontos. A 17. században az Esterházy-család birtokain alakult ki ugyanis az ún. Hétközség (németül: Siebengemeinden, héberül seva kehillot). A felvilágosult hercegek befogadták és védelemben részesítették a környék településeiről, pl. Sopronból, Bécsből elüldözött zsidókat. A következő mintegy 300 évben békés együttélés, virágzó kulturális, szellemi és gazdasági élet jellemezte az itteni közösségeket, a huszadik század elejéig ma már elképzelhetetlenül élénk, színes zsidó élet zajlott itt. Ennek emlékei ma is fellelhetők, így a kiadvány a helyszín különlegességeit a zsidó kulturális örökséggel ötvözve kerékpáros szemmel mutatja be.

 

Király Júlia, közgazdász ajánlója:

„Azt gondoltam, nagyjából ismerem Burgenlandot – hisz rengeteget kerekeztünk már arrafelé: a Fertő-kerülés során el-elkalandozva a Fertő mentén, Sopronban és környékén, Kőszeg, Ják, Velem vidékén… Gyönyörű – kerékpárral különösképp gyönyörű, léleknyugtató tájak. A kisebb emelkedőket még 50 fölött is jól lehet bírni (elektromos rásegítő nélkül is). Persze, jártunk a soproni mikvében, láttuk az ózsinagóga emléktábláját, ismertük a kreuzstadli emlékhelyet és a szombathelyi neológ zsinagógát – de azért meg voltunk győződve, mélyen katolikus vidék ez, sosem éltek itt jelentős számban zsidók. Most rájöttem, hogy egyáltalán nem ismertem Burgenlandot: bár átmentünk rajta, de soha nem álltunk meg Nagymartonban (Mattersburg) vagy Köppcsényben (Kittsee), nem jártunk a kismartoni zsidó temetőben, a kaboldi zsinagógában, nem tudtuk, hogy Frauenkirchen nem csak a bazilikájáról nevezetes, nem jártunk a Pinka menti falvakban, sőt Rohoncról sem tudtuk, hogy a környék egyik legjelentősebb zsidó települése volt hajdanán. Van hova visszamenni! És akkor visszük magunkkal a könyvet – hiszen a kisebb biciklistáskába is kényelmesen elfér.

Talán nem véletlen, hogy a könyv címe: burgenlandi zsidó emlékek nyomában. A 19. század közepén Burgenlandban még 8000 zsidó élt. A háború után csak egy tucatnyi tért vissza. A szétszóródás népe.”

 

Kropkó Péter, 51-szeres IRONMAN gondolatai a könyvről:

„Eddigi triatlonos karrierem során több ezer kilométert gyűjtöttem össze biciklis edzések és versenyek százai közben, mindemellett kevesen tudják rólam, de nagy történelemrajongó is vagyok, így különösen örülök a könyvnek, melyben e két kedvencem összefonódik. A nyugat-magyarországi régió biciklis útjai kihívásokat rejtenek az amatőröknek és a profiknak egyaránt. Akár edzés, akár pihenési célzattal tekerik majd végig az útvonalakat, ne felejtsenek el megállni és élvezni a táj szépségeit, átérezni a történelem szellemét, amely kétségtelenül körbelengi ezt a csodálatos régiót.”

 

Scherer Péter, színész így ajánlja a könyvet:

„Egy új kerékpáros útikönyv megjelenése számomra mindig ünnep.

Életem első bringatúrája a Bakonyban volt, 12 évesen egy összecsukható Camping biciklivel, ami ma is megvan. Azóta is imádok túrázni. Talán azt szeretem benne a legjobban, hogy közel vagyok a természethez, és tekerés közben mintha magamhoz is közelebb kerülnék.

 

Szóval, csomagot hátra, és két kerékre fel!

Hagyjuk, hogy az elsuhanó tájak felidézzék gyerekkorunk rég elveszettnek hitt emlékeit!”

 

A könyvek megvásárolhatóak 2500 (Balaton, Közép-Alföld), illetve 1500 Forintért (Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Burgenland két keréken) irodánkban előre egyeztetett időpontban. Továbbá itt közöljük majd a folyamatosan frissülő egyéb értékesítési pontokat is.

mazsike@gmail.com, www.mazsike.hu

Meghívó – Heller Ágnes emlékkő állítása Balatonfüreden

Heller Ágnes halálának első évfordulóján, 2020. július 19-én, vasárnap  11 órakor a balatonfüredi zsidó temetőben (Régitemető út) magánszemélyek adományaiból felállított emlékkő és a nevét viselő emlékpark avatására hívjuk barátait és tisztelőit.

Hozzanak egy Ágnesre, a szabadság és a Balaton szerelmesére emlékező mondatot, amelyet felolvasunk és megörökítünk.

Elment Bálint György

Simó György szavaival búcsúzunk:

„Amíg lehet, ma és holnap, olvassatok el minél több mindent róla, mert gazdag, mesés és tanulságos minden, ami megesett vele. És azért is, hogy legyen mit mesélni az otthoni iskolákban egymásnak: hamarosan vele együtt eltűnik majd az is, ami lényegeset elfelejtettünk bemagolni önmagukról.

Neki viszont tényleg könnyű lesz a föld. Jóban voltak.”

Életéről szép összefoglaló olvasható az Indexen.

Új adással jelentkezik a Smonca

A szakács, a színész, a katona és a felesége – Borgula András

Borgula András a Gólem Színház alapítója, vezetője. Gyerekkorától kezdve színész akart lenni. Ám amikor nem vették fel a Színművészetire, szedte a sátorfáját és Izraelbe költözött. 8 évvel később a katonai szolgálatot teljesítve főhadnagyként, a tel-avivi egyetem rendező diplomájával tért haza. A Gólem Színházat 2005-ben alapította, most pedig egy újabb nagy lépés megtételére készül.
Az adás háziasszonya most is mint mindig: Dohi Gabriella

Retikül Online – Gina B. Nahai: A csend fátyla

Retikül Online

Gina B. Nahai: A csend fátyla

Előadják: Takáts Andrea és Kardos Dániel

Különös, ​ismeretlen, egzotikus világot tár fel ez a regény. Seherezádé történetének méltó párja, mítoszteremtő mese, amelyben a mesei-szürreális események a valóságból sorjáznak elő. Ahogyan a Száz év magányban G. G. Marquez valósággá tette a csodát, úgy lépnek át Nahai hősei is a földöntúliba, miközben évszázados tradíciók láncolják őket a földhöz. Ezek a tradíciók ismeretlenek nálunk, a perzsa-iráni-zsidó hagyományokról ha tudunk is valamicskét, csak a férfiak oldaláról. Az Amerikában élő, iráni-zsidó származású írónő felkavaró hősei nők, akiknek életére egy réges-régi családi tragédia árnyéka vetül.

 

Örkény parafrázisok IV.

ÖRKÉNY-PARAFRÁZISOK
A koronavírus járvány miatt kialakult veszélyhelyzet mindnyájunk életét, megszokott életvitelét, szokásait átrendezi. A korántsem tréfára alkalmas helyzet abszurditásait segíthet elviselni Örkény István világlátása. 
Ezért ajánljuk fel olvasásra a MAZSIKE és a Tevan Alapítvány 2012-ben kiadott 2x1perces novellák című kötetének eredeti Örkény novelláit és egy-egy ismert kortárs szerző általuk ihletett parafrázisát. Minden héten egyet.

 

Örkény István: Budapest

 

A Kálvin téren egy autóbusz nekirohant egy fának. Hirtelen az egész városban megálltak az összes villamosok. Minden megállt, még a kisvasút is a játéküzlet kirakatában. Csönd lett. Később még felzörgött valami, de csak egy újságpapírt söpört magával a szél. Aztán nekisodorta egy falnak, és még nagyobb lett a csönd. 

Nyolc perccel az atombomba robbanása után kialudt a villany, rögtön utána a rádióban lejárt az utolsó gramofonlemez. Egy óra múlva szörcsögni kezdtek a csapok, aztán nem folyt több víz. A lomb is száraz lett, akár a bádog. A szemafor szabad utat jelzett, de az utolsó bécsi gyors már nem futott be a pályaudvarra. Mozdonya kazánjában reggelre kihűlt a víz. 

Egy hónap alatt elgyomosodtak a parkok, zab nőtt a gyermekjátszóterek homokozóiban; ezalatt a söntések polcain is beszáradtak az étvágygerjesztő italok. Minden élelmiszert, az összes bőrdíszmű-árut és a könyvtári könyveket megették az egerek. Az egér roppant szapora állat; ötször is lefial egy

esztendőben. Nem sok idő múlva úgy ellepték az utcákat, mint valami bársonyos, iszapszerűen hömpölygő kövezet. 

Birtokba vették a lakásokat, a lakásokban az

ágyakat, a színházakban a zsöllyéket. Bejutottak az Operába is, ahol a Traviáta került színre utoljára. Amikor az utolsó hegedűn is átrágták az utolsó húrt, annak pendülése volt Budapest búcsúszava. 

De már másnap, az Operával épp átellenben, egy romház kövein megjelent egy cédula: „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.”

Dragomán György: Rutinfeladat

A szerző nem egy kiválasztott Örkény-egypercesre írta szövegét, hanem az Örkény-egypercesek egészére, azon belül is különös tekintettel Örkény István: Budapest című írására. 

Az egyiken sötétkék öltöny volt, a másikon fekete. Ez volt az egyetlen különbség, ettől eltekintve akár ikertestvérek is lehettek volna.

– Ne tessék haragudni – mondta a sötétkék öltönyös, de lehet, hogy a fekete öltönyös volt, már nem emlékszem – velünk tetszik jönni egy percre, nagyon szépen kérem.

– Hogyne – mondtam –, hogyne.

Időm volt még bőven, a kapu fölé az volt kiírva, hogy majd csak negyven perc múlva kezdődik a beszállás, úgyhogy szépen becsuktam a könyvet, amit olvastam, pont ott tartottam, hogy „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné.”

Kicsit tétován állhattam, mert a fekete öltönyös rám szólt.

– A csomagját is hozza, legyen olyan drága.

– Nincs csomagom – mondtam.

– Egyáltalán nincs kézipoggyásza? – kérdezte a sötétkék öltönyös.

– Nincs – mondtam.

– Mért nincs? – kérdezte a fekete öltönyös.

– Nem szeretem a kötöttségeket – mondtam.

– Hallod? – kérdezte a sötétkék öltönyös a fekete öltönyöst. – Nem szereti a kötöttségeket.

– Hallom – mondta a fekete öltönyös. Egymásra néztek, összemosolyogtak.

– Na menjünk – mondta a sötétkék öltönyös. Mentem, de előtte azért gondoltam, megkérdezem:

– Már ne haragudjanak, de kik maguk?

– Dehogy haragszunk – mondta a sötétkék öltönyös.

– Már hogy is haragudnánk – mondta a fekete öltönyös, aztán közelhajolt, úgy, mint aki szájon akar csókolni, de nem, csak átölelt, a fülembe súgta – Biztonsági szolgálat, csókolom.

– Tiszteletem – mondta a sötétkék öltönyös.

– Elnézést a zavarásért – mondta a fekete öltönyös –, ez egy egyszerű rutinfeladat.

– Nem szeretnénk sokáig rabolni a drága idejét – mondta a sötétkék öltönyös -, arról lenne szó, hogy figyeltük az előbb, ahogy átjött a fémdetektor kapun, nagyon rutinosan csinálta, előre levette a nadrágszíját meg a cipőjét, nagyon elegánsan csinálta.

– Igazán köszönöm – mondtam, – nem szeretem, ha visszaküldenek, és azt se szeretem, hogyha lecsúszik a gatyám.

– Helyes, helyes – mondta a fekete öltönyös, mosolygott.

– Rögtön éreztük, hogy maga lesz a mi emberünk – mondta a sötétkék öltönyös, ő is mosolygott.

– Feltennénk pár kérdést – mondta a fekete öltönyös.

– Kérem – mondtam.

– Sose szokott kézipoggyásza lenni?

– Sose – mondtam.

– Egyáltalán sose?

– Egyáltalán sose.

– És mért?

– Mondtam, nem szeretem a kötöttségeket.

– Érdekes – mondta a sötétkék öltönyös.

– Nagyon érdekes – mondta a fekete öltönyös.

– Akkor ezek szerint nincs is magánál pokolgép? – kérdezte a sötétkék öltönyös.

– Pokolgép? – kérdeztem vissza.

– Pokolgép – mondta reménykedve a fekete öltönyös.

– Nincsen – mondtam.

– Butángáz?

– Nincsen.

– Pisztoly?

– Az se.

– Kés?

– Az se.

– Dobozvágó?

– Az se.

– Borotva?

– Az se.

– Kisolló?

– Az se.

– Öngyújtó?

– Az se

– Borotvaszesz?

– Az se.

– Ásványvíz?

– Az se.

– Bébiétel?

– Az se.

– Házi barkácsolású elektronika?

– Az se.

– Butángáz?

– Azt már egyszer kérdezték.

– Ja tényleg – mondta a fekete öltönyös.

– És nincs magánál? – kérdezte azért a sötétkék öltönyös.

– Nincsen – mondtam. Kezdtem egy kicsit szégyellni magam.

– Oxigénpalack?

– Nincsen.

– Na jó – sóhajtott a fekete öltönyös.

– Mi van magánál? – kérdezte a sötétkék öltönyös.

– Ez a könyv, meg a ruha, ami rajtam van. Ennyi. Zakó, pulóver, ing, alsógatya, zokni, farmer, nadrágszíj. Szemüveg. Pénztárca. Útlevél.

– Ennyi?

– Ennyi.

– Mobiltelefonja sincs?

– Nincs.

– Szóval akkor a ruháján kívül nincsen magánál semmi?

– Mondom, csak ez a könyv.

– Valóban, a könyv – mondta a fekete öltönyös.

– Adja ide – mondta a sötétkék öltönyös.

– Tessék – mondtam. A fekete öltönyös elvette, megnézte, belelapozott, megforgatta. 

– Jó vastag – mondta. – Legalább jó vastag.

– Igen – mondtam –, vastag.

– Hadd nézzem! – a sötétkék öltönyös kivette a könyvet a fekete öltönyös kezéből, megpörgette a lapokat, mintha arra volna kíváncsi, hogy nincs-e valami közéjük dugva. – Tudjuk ám, mi ez – mondta, a hangja inkább kedves volt, mint fenyegető.

– Hölderlin, meg unbekant, ismerjük mi ezeket a dumákat.

A fekete öltönyös közben benyúlt a zakóm alá, megtapogatta a pulóverem. – Jó erős anyag – mondta.

– Gyapjú – mondtam.

– Az jó – mondta a sötétkék öltönyös. – A gyapjú, az jó. – rám mosolygott. – Konzultálnék kicsit a kollegámmal – mondta.

– Kérem – bólintottam.

Összehajoltak, egy kicsit sugdolóztak, én közben a cipőjüket néztem. Mégse voltak teljesen egyformák, a fekete öltönyös egy kicsit alacsonyabb volt, mert csimpaszkodnia kellet, hogy elérje a szájával a sötétkék öltönyös fülét. Úgy egy percig sugdolózhattak, aztán abbahagyták, rám néztek.

– Megvan a megoldás – mondta a sötétkék öltönyös.

– A könyvvel fogja elkövetni – mondta a fekete öltönyös.

– Mit? – kérdeztem.

– A cselekményt.

– Tessék?

– Ne izéljen már. Mintha nem tudná, miről van szó – mondta fekete öltönyös.

– Na figyeljen, mert a kollegám csak egyszer mondja el – mondta a sötétkék öltönyös. – Szépen tagoltan, hogy egyből megértse. Figyel?

– Figyelek – mondtam.

– Jól van – mondta a sötétkék öltönyös, oldalba bökte a fekete öltönyöst. – Kezdheted.

A fekete öltönyös rám nézett:

– Megvárja az utazó magasságot. Olvasson, vagy amit szokott, aztán, amikor már ki lehet kapcsolni az öveket, leveszi a pulóverét. Szerencsére magasnyakú, úgyhogy szépen csomót köt a nyakára, aztán beleteszi a könyvet. Ha a két ujját meg az alját összefogja, elég nagyot lehet ütni vele. Eddig érthető?

– Igen – mondtam –, értem.

– Jó, szóval kimegy a folyosóra, aztán fejbe vágja az utaskísérőt. Jó nagyot lendítsen, akkor nem lesz baj. Egy ütés, attól elájul, aztán kész, már túszul is ejtette. Ennyi. – elhallgatott.

– És aztán? – kérdeztem.

A sötétkék öltönyös ásított egyet. – Aztán már azt csinál, amit akar – mondta. – A többit magára bízzuk. Improvizáljon.

(Elhangzott a Litera 6. előszilveszterén 2007-ben, a Trafóban.)