Idén is lesz Hanukai ünnepség és díjátadó!

Szeretnénk figyelmükbe ajánlani ünnepélyes hanukai gyertyagyújtással egybekötött díjátadónkat és koncertünket.  Ahogy tavalyi esemény alkalmával a Swing a la Django, idén a Budapesti Fesztiválzenekar Kamaraegyüttese tesz eleget az egyesület felkérésének. Az alkalmi formáció, egyedi, kifejezetten erre az eseményre összeállított műsora a következő lesz:
  • Alexander Glazunov: Oriental Reverie klarinétra és vonósnégyesre
  • Felix Mendelssohn Bartholdy: Op.13 a-moll vonósnégyes,első tétel
  • Sergiu Natra: Héber dalok szóló hárfára – 5 darab
  • John Williams: Schindler listája főcímzene hegedűre, klarinétra és hárfára
  • Kovács Béla: Sholem Alekhem Rov Feidman klarinétra és vonósnégyesre
Közreműködik  Eckhardt Violetta és Bujtor Balázs hegedűn,Sipos Gábor brácsán, Sovány Rita csellón, Pólonyi Ágnes hárfán, és Ács Ákos klarinéton.

A következő személyek vehetik emellett át az egyesület díjait:
Schőner Alfréd, az ORZSE rektora, a Magyar Zsidó Kultúráért díjat megosztva kapja Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező. “Várhegyi György“ Magyar Zsidó Oktatásért díjat Gábor György filozófus, vallástörténész veheti át, a Magyar Zsidó Sportért díjat pedig Jusztin Ádámnak, a MACCABI VAC elnökének adjuk át. Mecénás díjunkat Schiller Péter vállalkozónak adományozzuk,Különdíjat pedig az 1945 című film alkotóinak adunk át. Kivételes eset, de elnökségi tagunk Olti Ferenc munkáját balatonfüredi projektjéért „Közösségért-díjjal“ ismerjük el.

Az ünnepélyes díjátadóra december  18-án 18 órakor a Bethlen téri Zsinagógában (1075 Budapest, István utca 15) kerül sor. Az eseményre a belépőjegy egységesen 2000 Ft., melyet a helyszínen vásárolhatnak meg és a mazsike@gmail.com-on, vagy a 061 311 6665-ös telefonszámon jegyezhetnek elő.  További részletek honlapunkon és Facebook-oldalunkon

A Keren HaYesod „Hanukarácsonyi” jótékonysági aukciója

Továbbítjuk az Alapítvány felhívását.

 

Kedves Barátunk,

Szeretettel várunk November 23-án 18:00-20:30 között finomságokkal, pezsgővel a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány Női Csoportjának “Hanukarácsonyi” csendes aukciójára, és az ünnepi ajándékozást megkönnyítő vásárára, melynek helyszíne

Izraeli Kulturális Intézet, Budapest, Paulay Ede u. 1, 1.emelet, Teva és Futureal termek

Legyünk együtt egy jó ügyért, tegyünk azokért a fiatalokért, akik családjuktól távol folyamatos készenlétben őrzik a zsidó állam biztonságát, kultúráját. A megvásárolt tárgyak, valamint a tombolajegyek eladásából befolyt extra bevételből őket támogatjuk.

Ide kattintva megnézhettek néhányat az eladásra kerülő tárgyak közül és ide kattintva pedig az esemény leírását.

A tombolanyereményekért köszönet illeti a felajánlókat:

Német Krisztina – Üvegmalom

Spinoza étterem

Carmel kóser étterem

Oxydental Óbuda és Újpest

Seacret

Szochnut – Héber nyelvi központ

Örülnénk visszajelzésednek az info@kerenh.hu címen.

 

A szervezők nevében:

Ungár Anikó, Női Csoport elnöke

 

Konferencia az emancipációról Szegeden (2017. nov. 27)

Szeretettel ajánljuk tagjaink figyelmébe az alábbi, izgalmasnak ígérkező konferencia programját.

 

EMANCIPÁCIÓ: INTEGRÁCIÓ VAGY ASSZIMILÁCIÓ

tudományos konferencia

Helyszín: Szegedi Zsidó Hitközség Díszterme (Szeged, Gutenberg u. 20. I. emelet)

Időpont: 2017. november 27. hétfő

Részletes program:

9.00: regisztráció

10.00-10.45: szóbeli és zenei köszöntők Max Bruch: Kol Nidre (előadja: Győri Péter zongoraművész és Gárdián Gábor gordonkaművész)

10.45: A nemzetiségi viszonyok jogi rendezése hazánkban 1848-49-ben. Jogalkotói törekvések a zsidóság emancipációjára. Előadó: Balogh Elemér (egyetemi tanár, tanszékvezető, dékán SZTE ÁJTK)

11.15: Bernstein Béla és a 48-as zsidók. Adalékok egy könyv hatástörténetéhez. Előadó: Zakar Péter (egyetemi docens SZTE BTK, főiskolai tanár, dékán GFF)

11.45-12.00: kávészünet

12.00: „Az emancipációtól a recepcióig”. A zsidók politikai és jogi egyenjogúsítása az egyházpolitikai küzdelmek között. Előadó: Homoki-Nagy Mária (egyetemi tanár, tanszékvezető SZTE ÁJTK)

12.30: A recepciós törvény országgyűlési tárgyalása az Egyenlőség című neológ zsidó hetilap cikkeinek tükrében, 1893-1895. Előadó: Harkai Ágnes (PhD hallgató Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)

13.00-13.55: ebéd

14.00: Vegyes házasságok Szegeden a recepció után. Előadó: Marjanucz László (egyetemi docens, tanszékvezető SZTE BTK)

14.30: Az emancipáció hullámain. Előadó: Harsányi László (társadalomkutató, Nonprofit Társadalomkutató Egyesület)

15.00: Az emancipáció Mózese és Józsuéja. Az uralkodóház szerepének neológ izraelita percepciói. Előadó: Glässer Norbert (egyetemi adjunktus SZTE BTK)

15.30 – 15.45: kávészünet

15.45: „Kesztyűs liberalizmus” helyett keresztény-nemzeti fajvédelem (1919-1944). Előadó: Molnár Judit (egyetemi docens, SZTE ÁJTK)

16.15: Zsidó tudósok hozzájárulása a magyar jogtudomány fejlődéséhez. Előadó: Trócsányi László (tanszékvezető egyetemi tanár SZTE ÁJTK, igazságügyi miniszter)

16.45: „Az emancipáció 50 éve Szegeden 1867-1917” c. tematikus kiállítás megnyitója (készítette: Tóth István muzeológus, Móra Ferenc Múzeum), köszöntőt mond: Marjanucz László (egyetemi docens, tanszékvezető SZTE BTK); kísérő zenemű: Ernest Bloch: Nigun. Klebniczki György zongoraátirata; Ligeti György: Szivárvány.  Előadja Klebniczki György zongoraművész.

17.15: igény esetén az Új Zsinagóga megtekintése

Kodály Zoltán életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt a Metró Galériában

Kodály Zoltán 135 éve, 1882-ben született Kecskeméten és 50 éve, 1967-ben hunyt el.

Ez a kettős évforduló kínált lehetőséget arra, hogy világszerte megemlékezzenek a zeneszerzőről és zenepedagógusról, akinek szó szerint a világ minden táján a zene szeretetét, a kóruséneklés népszerűsítését, a széles körben terjedő zeneoktatást köszönhetik. AZ UNESCO 2017-et Kodály Emlékévnek nyilvánította.

A Metró Galéria kiállítás alkalmas lehet arra, hogy munkásságát. életművét azok is megismerjék, akik nem rendszeres látogatói a koncerteknek és már régen elfelejtették az iskolában tanul népdalokat, Kodály népdalfeldolgozásait és a szolmizálást is.

A kiállítás Kodályról készült fényképek és különböző idézetek, különleges mozaikkockák segítségével villantja föl az alkotó világának, gondolkodásának meghatározó elemeit.  A képekhez választott szövegek visszaemlékezések mellett Kodály írásaiból, leveleiből, s mindenekelőtt kompozíciói, dalai, kórusai, operája, kantátája költői vagy éppen népi szövegéből szemezgetve mondanivalóját saját szövegválasztásaiban ismerhetjük meg.

Mazsike-kártyával 50% kedvezmény az RS9 Színház OFF-fesztiváljára!

Dátum: 2017.04.28-30. Helyszín: RS9 Színház, illetve RS9 – Vallai Kert (1075 Bp., Rumbach S. u. ) MAZSIKE-kártyára 50% kedvezmény a jegyek árából!

2017. májusi sétáinkat ajánljuk

2017.05 havi sétáink