A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása

Tervezett megnyitó: 2018. szeptember 20.

Az 1867-ben hozott emancipációs törvény, melynek tavaly ünnepeltük 150. évfordulóját, a zsidókat egyenjogúsította, vagyis a más nemzetiségű állampolgárokhoz hasonló jogokat biztosított számukra. Ezt követően a budapesti zsidóság és zsidó közösségek lényegben a gyorsan fejlődő fővárossal együtt gyarapodtak. Számuk ugrásszerűen megnőtt a kisebb- nagyobb kereskedők és vendéglátók körében. A kiállítás azt mutatja be, hogy milyen körülmények között éltek a zsidók a törvényt megelőzően, és milyen hatást gyakorolt a sorsukra az emancipációs törvény. Bemutatjuk, melyek voltak a korábbi törvények rájuk nézve hátrányos pontjai, melyek a gazdasági átalakulások hatására mégis helyzeti előnybe hozták a zsidóságot. Az emancipációs törvény pedig zöld utat adott és elindította a zsidókat a felemelkedés és az asszimiláció útján. A kiállítás fókusza az 1867-1918 közötti időszakra esik. Egy- egy kiemelt portrén keresztül adunk képet arról, hogy a kereskedelem és vendéglátás mely területein tevékenykedtek zsidók ebben az időszakban, valamint arról, hogy egy-egy zsidó család hogyan emelkedett fel és került be a magyar ipar legjelentősebb tagjai sorába.

Akinek a birtokában van vonatkozó érdekes fotó, dokumentum, vagy bármilyen egyéb tárgy, azt augusztus 31-ig örömmel várja a múzeum. További információ: http://mkvm.hu/

A gettó létszáma 6935 fő volt. Ellátásukról a következőképpen gondoskodtak: havi 30 dkg cukrot, 30 dkg étolajat és heti 10 dkg húst kaphattak. A gettóban kitört az éhínség. Néhányan megpróbáltak segíteni, de a csendőrök megakadályozták, hogy élelmiszercsomagokat juttassanak be a gettóba. Egy baptista férfi, Eszenyi Lajos ennek ellenére megpróbált becsempészni némi élelmiszert, őt a családi ebéd mellől vitték el a csendőrök, és nyolc hónapra Sopronba internálták. A környékbeli falvakból beszállított emberekkel együtt végül 7500-ra emelkedett a gettóba zsúfolt emberek létszáma.

A kisvárdai gettóból két vonat indult Auschwitzba. Az első 1944. május 29-én, a második május 31-én. Először a Schwartz fakereskedés udvarára terelték át az embereket a gettóból, innen indították őket a vasútállomásra. Az 1946-os adatok szerint 804 zsidó élt Kisvárdán, gyakorlatilag tehát a zsidó lakosság 90 %-t megölték.

Az utolsó kisvárdai holokauszt-túlélő, Molnár (Moskovics) László 2018 július 4-én halt meg. Molnár László 1931. szeptember 7-én született Zsurkon. Apja Moskovitz József, édesanyja Róthfeld Ilona. Édesapja és nagyapja is szeszgyárvezető volt a községben. 1938-ban, az első zsidótörvény alapján menesztették őket, ezután költöztek be Kisvárdára. A gettózás idején 13 éves volt, a Mártírok útján lévő zsidó iskolába járt, a 6. osztályt tudta csak befejezni, mert deportálták. A második transzporttal vitték el Auschwitz-Birkenauba. Mivel magas, fejlett volt, így a munkásrészbe került. Később édesapjával átszállították Dachauba. 1945. május elsején szabadította fel őket az amerikai hadsereg.

A háború után Molnár László két évig magánfuvaros volt. Iskolába nem vettek fel, mert kuláknak nyilvánítottak. Ezután katona lett, leszerelés után pedig állami fuvarozónál kocsisként helyezkedett el, ahol négy évet dolgozott. Majd az állatforgalmi és húsiparnál helyezkedett el, ahol több, mint 30 évig állatátvevőként dolgozott. Onnan ment nyugdíjba. Ezalatt az idő alatt technikumi érettségit tett, és mint hátrányos politikai helyzetű, felvételt nyert a Debreceni Agrártudományi Egyetemre, – amelynek 1965-1970-ig volt hallgatója – és ahol sikeresen diplomázott. 1991.őszéig az Állatforgalmi Vállalat Kisvárdai Kirendeltségén dolgozott felvásárlóként kb. 40 éven keresztül.

Molnár László halálával lezárult egy fejezet a kisvárdai zsidóság történetében. Emlékét megőrizzük, csakúgy, mint annak a több ezer kisvárdai zsidónak az emlékét, akiket az embertelen barbárság elpusztított.

Születésnapja alkalmából köszöntjük Kalmár Tibor kabaré rendezőt, szerkesztőt, írót, aki 2016-ban az egyesület Magyar Zsidó Kultúráért Díjában részesült.

Sólyom Gábor akkori laudációjából idézünk.

Kalmár Tibor, a magyar színházi rendezők doyenje 1932-ben született.

Ígéretes gyerekszínészi karrierje után a Színház és Filmművészeti Főiskolára került, melyet 1954-ben fejezett be. Az évfolyamon olyan legendás társakkal járt együtt, mint Avar István, Domján Edit, Szabó Gyula, Marton Frigyes és Huszárik Zoltán.

A kor szokásainak megfelelően vidékre került, a Déryné Színház rendezőjeként. Később művészi tevékenysége a Vidám Színpadon teljesedett ki: A magyar kabaré megújításában Kellér Dezső, Kabos László, Kazal László méltó társa volt. A Jászai Mari díjas, érdemes művész karrierje a Magyar Televízió szórakoztató műsorainak rendezőjeként vált egyre ismertebbé és művészileg egyre kifinomultabbá: neve összeforrott a nívós tömegszórakoztatással, valamint a TV Szilveszteri műsoraival.

Fél évszázados művészeti tevékenysége során gyakran tett látogatást vagy jobban mondva kiruccanást a színház és a TV falain kívülre is: Moulin Rouge vagy a Szúr rendezőjeként is letette névjegyét. Az utóbbi évtizedekben, amióta a Kabaré és az új televíziós műsorok lehetőségei megszűntek, rendszeresen publikál: nagy idők tanújaként. Ő a nagy mesélő, akinek mindenkiről van egy sztorija, vagy kettő, vagy egy tucatnyi. Akiről pedig nincs, az nem is számít.

Július 1-én megtartottuk évadzáró kerti partinkat a Budatétényi Rózsakertben. Vendégünk volt Bálint György és a Klezmerész zenekar is.

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek.