Egy híján húsz…
A RETIKÜL Irodalmi szalon 2010-ben kezdődött. Azóta 19 előadáson, 17 különböző regény feldolgozását hallhatta a közönség. Magyarországon először a Retikül sorozatban szerepelt Anna Ahmatova-est, és – a két korábbi Ljudmila Ulickaja esten kívül – az írónő legutóbbi regénye, a Jákob lajtorjája is már a magyarországi megjelenés pillanatában előadásra került. Az estek zenei munkatársai és előadói olyan nagyszerű zenészek voltak, mint Darvas Ferenc, Kardos Dániel, Vázsonyi János, Yengibarian David, Darvas Kristóf, Ernyei László, Jelasity Péter.
Az eddigi 19 előadás megünneplésére és a következő évadunk sikerét remélve, ÜNNEPI RETIKÜL KONCERT-EST-tel kezdjük az új évet. A koncert-előadáson Takáts Andrea a korábbi Retikül estek válogatott szövegrészleteiből ad elő, és az eddigi esteken szereplő zenészek közösen játsszák el az előadások legszebb zenéit.
Az esemény helyszíne és időponjta: 2018. január 25. 19.00 , RS9 (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9)
Jegyár: 1900 Ft, Mazsike kártyával 1700 Ft
Előadja:Takáts Andrea
Zene: Darvas Kristóf, Ernyei László, Kardos Dániel, Jelasity Péter, Vázsonyi János
Ízelítő:
„Vagyis az én hősöm – a lényeg.
Mindannak a hordozója, amivel az ember rendelkezik – magasság és mélység, merészség és gyávaság, kegyetlenség és gyengédség, és a megismerés szenvedélye. Százezer lényeg, amely egy bizonyos módon egyesül, alkotja az embert, az összes személyiség ideiglenes lakhelyét. Tessék, ez a halhatatlanság. Te pedig, ember – csak ideiglenes lakhely vagy…
Furcsa, erőteljes érzése támadt: ő, Nora, egyes-egyedül csak Nora egy folyóban úszik, mögötte pedig egyre szélesedő legyező alakban az ősei, háromnemzedéknyi arc, ismeri a nevüket is, őmögöttük pedig, a víz mélyén végtelen sorban következnek a névtelen ősök, nők és férfiak, akik utódokat nemzenek, benépesítik az egész földet, létrehozzák őt is, Norát, ő pedig az egyetlen fiát, Jurikot, ő pedig még egy kisfiút, Nora unokáját, Jakovot… És végtelen történet kerekedik belőle…”
(Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája)
„Napló 1959. december 24, (európai Szenteste)
… Enyhe hókavargás. Nyugodt, nagyon csöndes este…. a versek szünet nélkül jönnek, és mint mindig, addig űzöm őket, amíg meg nem hallom az igazi sort. A kísérletek, hogy emlékeimet papírra vessem, váratlanul mély rétegeit hívják elő a múltnak, az emlékezet annyira élesé válik, hogy szinte fáj… Emberi, és nem emberi hangok, illatok, emberek, a rézkereszt a pavlovszki parkban egy fenyőfán… ilyenek, vég nélkül. Az utóbbi napokban folyton úgy érzem, hogy valahol valami történik velem. Mindenki tudja, hogy vannak emberek, akik már Karácsonykor érzik a tavaszt. Ma, úgy hiszem, megéreztem én is… Ehhez olyan sok örömteli és csodálatos dolog fűződik, hogy félek, mindent tönkretennék, ha beszélnék róla valakinek.”
(Anna Ahmatova)
Ugyanonnan:
„Az én nemzedékemet nem fenyegeti a visszatérés szomorúsága – nincs hová visszamennünk. Néha úgy tűnik, csak beülök egy autóba, és elindulok azokra a helyekre, ahol egy vigasztalan árny keres engem, de aztán eszembe jut, hogy ez lehetetlen, hogy nem kell berontani az emlékezet lakóházába, hogy semmit nem fogok meglátni, hogy csak letörlöm azt, amit most olyan tisztán látok.”
Utószó helyett
Egy álmot láttunk te meg én, nem
jutott nekünk különböző,
de volt benne olyan erő,
mint a tavasz jövetelében
(1965, Anna Ahmatova)
vagy ez ugyanabból:
„Isaiah Berlin:
Nem tudok mást mondani: a vele való találkozás volt életem legemlékezetesebb napja. Annak az éjszakai beszélgetésnek az emléke örökké velem marad. Boldog voltam, büszke, és meghatott. Mit mondhatnék még?… Nagyon sokat gondolok rá…
NEM HISZEK
Nem hiszek már rég a telefonban,
a rádiót, sürgönyt sem hiszem.
Mindenre tulajdon törvényem van,
s talán elvadult természetem.
De álmában meg tudok jelenni
bárkinek. És nem kell gép nekem,
hogy akárhol ott tudjak teremni.
Otthonom a tágas végtelen.
(Anna Ahmatova)”
