Üres padok emlékjel avatás

ÜRES PADOK
ÁLLÍTSUNK EMLÉKET A HOLOKAUSZTBAN ELPUSZTÍTOTT DIÁKOKNAK!

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2024 novemberében a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban és a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban helyez el Üres padok emlékjelet.
Az „ÜRES PADOK” programot franciaországi példa nyomán a Holokauszt Emlékközpont igazgatója Szita Szabolcs és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke Kirschner Péter kezdeményezték még 2014-ben, a Holokauszt Emlékév keretében. A program meghirdetéséhez az ország több patinás és humanista gondolkodású középiskolája csatlakozott. A programba bekapcsolódó iskolák diákjai szakértők segítségével kutatták fel azon egykori iskolatársaik nevét, akiknek a kirekesztő törvények miatt el kellett hagyniuk iskolájukat, diáktársaikat és a holokauszt áldozataivá váltak. Ezen diákok nevét az iskolákban őrzi meg az Üres padok emlékjel. A fatörzsre és évgyűrűre emlékeztető fehérbeton plasztikát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói terveztek: Zsiga Renáta és Varga Natália. (A pályázatot bíráló zsűri olyan neves tagokkal bírt, mint Erdély Mátyás, a Saul fia operatőre.)
Meggyőződésünk, hogy a fiatalok bátran és őszintén kérdeznek, és nem fogadnak el mellébeszélő, hazug válaszokat. Most ők keresik a válaszokat, hogy hová lettek a zsidó tanulók az egykori iskolákból. A program az adott iskolában végzett kutatómunkán, egykori tablók, évkönyvek, osztálynaplók áttekintésén és helytörténeti kutatáson alapult.
A kezdeményezéshez az ország számos középiskolája csatlakozott. Az első emlékjelek avatására a 2016-2017 tanévben került sor, megindítóan szép megemlékezések keretében. Azt tapasztaltuk, hogy a kutatásban résztvevő diákok nem elégedtek meg az áldozatok nevének kiderítésével, hanem feldolgozták családjaik történetét, és az iskolák történetének emlékeit, dokumentumait is feltárták. Az avatásokról szóló híradások nyomán újabb iskolák jelentkeztek, és kapcsolódtak be a programba. Fontosnak tartjuk, hogy a folyamat ne szakadjon meg, a program most kiterjedt az egyházi fenntartású felekezeti iskolákra.
2021-ben Szenes Hanna születésének 100. évfordulójára egykori iskolájában a budai Baár-Madas Református Gimnáziumban helyeztünk el Üres padok emlékjelet.
2024-ben pedig a holokauszt 80. évfordulójára emlékezve a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban és a Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban állítunk Üres padok emlékjelet. A projekt az iskolákkal szoros együttműködéssel és a MAZSÖK támogatásával valósul meg.

Avató ünnepségek:
2024. november 18. hétfő 12.30
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
(7150 Bonyhád, Kossuth Lajos u. 4.)

2024. november 19. kedd 11.30
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
(4400 Nyíregyháza, Szent István u. 17-19.)

Emlékezzünk együtt!

Faültetés Péli Tamás emlékére a Sétafesztiválon

Meghívó
Péli Tamás emlékfa ültetésre

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület hagyományos Sétafesztiválján minden évben elültetünk egy fát, melyet az adott helyszínhez kötődő, maradandót alkotó ember emlékének ajánlunk.
2024-ben a Sétafesztivál a roma kultúrát ünnepli, a fát Péli Tamás festőművész emlékére ültetjük a Józsefvárosban.

Időpont: 2024. október 25. péntek 16.00
Helyszín: VIII. kerület Mátyás tér
Köszöntőt mond: Kirschner Péter a MAZSIKE elnöke
Péli Tamásra Kisfaludy András filmrendező emlékezik
Az eseményt a 100 Tagú Cigányzenekar tárogató muzsikája zárja

Mindenkit szeretettel várunk!

Meghalt Kőnig Tamás építész

Kőnig Tamás Ybl-díjas építész tervei alapján rekonstruálták a Rumbach utcai zsinagógát, és a Budavári Eltemetett zsinagóga helyreállítási munkájában is szakmai tanácsaival segítette a projektet.

Vezetett építészeti sétákat a zsidó negyed építészetéről és szerepelt a Rumbach zsinagógáról készített videónkban is.

Nagyon fog hiányozni.

Legyen neki könnyű a föld!

 

Új Smonca adás! Vendég: Lakatos Mónika énekesnő

A Smonca a MAZSIKE podcastja
Vendég: Lakatos Mónika énekesnő
Host: Dohi Gabriella
Az adás ITT hallgatható
„Roma sorozatunk második vendége Lakatos Mónika, magyar cigány énekesnő, a Romengo együttes tagja. Rákosszentmihályi oláhcigány családban született, autodidakta módon tanult zenélni és táncolni. 2020-ban
világzenei WOMEX-életműdíjat kapott, 2022-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Beszélgetésünk során közös pontokat kerestünk a roma és a zsidó kultúra között. Témáink voltak a házasság, a terített asztal, a család, a nyelv, a tánc és a holokauszt feldolgozása is.”
És gyertek el a MAZSIKE Sétafesztiválra, ahol a roma kultúra az idei tematikánk!

Újra itt a Sétafesztivál!

Idén ősszel is megrendezzük az immár hagyománnyá vált Sétafesztivál című programunkat. 2018-ban hoztuk létre a rendezvényt, amelyen minden évben egy adott tematika köré szervezünk városi sétákat, elsősorban a helyi zsidó vonatkozásra fókuszálva, de nyitottan minden egyéb megközelítésre is. Idén a cigányság, a roma kultúra kerül a fókuszba. A városi sétákon túl kiállítással, irodalmi beszélgetéssel, faültetéssel, és egy kis színházi ízelítővel várjuk az érdeklődőket.

Tartsatok velünk!

Folytatódik a MAZSIKE Lola naplója című 4 részes irodalmi kisszínházi sorozata

„… ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is.” (Ruth könyve)

A Márai házaspár emigrációjának négy különböző állomásán játszódó négy rész úgy követi egymást, mint egy filmsorozat epizódjai

I. rész: Nápoly

Előadják: Takáts Andrea, Hegedűs D. Géza
Szövegkönyv: Takáts Andrea
Időpont: 2024. október 18. péntek 20.00
Helyszín: KuglerArt Szalon (1052 Sütő utca 2.)
Jegy: 5000Ft, MAZSIKE tagoknak: 3500Ft kugleartjegyek@gmail.com

Jegyvásárlás

Dedikálással egybekötött előadás!
Az előadások alapján készült Egymás tükörképei vagyunk című frissen megjelent könyv megvásárolható és dedikáltatható az előadás után.

Shana Tova Umetuka!

Megemlékezés Kemény Ferenc botlatókövénél

Elena Floris Schäffer, Kemény Ferencné unokahugának levele Spanyolországból a megemlékezőkhöz.
„Dear All, Present!
My name is Elena Floris Schäffer. At the moment I live in Spain. My great-uncle was Ferenc Kemény, who was married to the sister (Jolán) of my paternal grandfather, Adorján Schäffer, both born in Szabadka.
I never met my grandfather. Until recently, I had never knew who were my Hungarian Jewish ancestors and of my relation to great-uncle, Ferenc Kemény. With my brother, perhaps the two of us are the only living blood-line descendants. Someone could ask ‘why that is the case’ and I could answer that ‘ours is not the only case: the Shoah had many terrible, yet unwritten consequences’.
My father, George Alexander Floris Schäffer, born György Sándor Schäffer in Hungary, passed away when I was five years old and I grew up without knowing anything about my paternal family.
Following my mother’s passing, I began my research and also found a lot of help in a book being written by Gábor Haszon about my grandmother and her second husband (Frederick Floris, born in Hungary as Frigyes Fiedler). Thanks to Mr. Haszon, I now know my ancestry and can be also proud of my Jewish family.
I am grateful to all of you being present at this memorial to the Kemény’s that is being held today in councidence with the 45th FIDE Chess Olympiad, in Budapest.
My daughter is also a great chess player but she is not playing for the Spanish team, in Budapest. She was in the team at the last Olympiad, in India. She is studying in San Francisco, finishing her degree in Economics and not focusing at this moment in chess.
Ferenc Kemény would be proud of her. She is the only woman who was able to win, two times, in the Spanish open categories. At 14 years of age, she won the under-16 Spanish rapid open chess championship and at 16 the more important under-18 classic chess national championship. Also, she had other merituous results at international competitions: 4th of Europe under-8, 8th position in the world championship under-14. She became Woman FIDE Master (WFM) at 11 years of age and then FM at 16.
I wish to be there with all of you to remember my great-uncle, Ferenc Kemény and his wife Jolán Schäffer, but I am joining you all in the distance from Spain.
Ferenc Kemény’s contribution to pedagogy and sports is well-known, everybody could agree. May their tragic end, due to those terrible times, be seen never again!
Thank you for paying tribute to their memories!
Dra. Elena Floris Schaffer
Spain, 10th September, 2024