Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor. A MAZSIKE Gelléri Andor Endre művével emlékezik.
Gelléri Andor Endre író, novellista
1906-ban született Budapesten. Hősei a társadalom perifériáján élő kisemberek, szállítómunkások, munkanélküliek, csavargók, lumpenproletárok. A hétköznapok költészetét fedezte fel. 1944-ben a németek elhurcolták. Előbb az ausztriai Mauthausenben volt koncentrációs táborban, majd 1945. május elején Günskirchenben érte meg a felszabadulást, de a kiütéses tífusz néhány nap alatt végzett legyengült szervezetével.
Gelléri Andor Endre: Hűvösvölgyi nászutasok
Egyszerű szél fújt. Parasztruhás. Kucsmája alól mezei szag dőlt. Az emberek azt mondták: alkonyodik… A fecskék ilyenkor magasra szálltak, aztán eltűntek, és visszajöttek csillaggal a csőrükben. Így lett a ragyogós est.
Barlangi Miska dél óta volt házas. Karján vitte nejét: Szlucsák Máriát, aki folyton nevetgélt. Körülötte két-három becsippentett ember volt a nászkíséret. Az egyik: órás, akit jó apja ezzel adott át púpos mesterének: – Mivel csak egy lába van a fiúnak, gondoltam, jó lesz órásnak… – Aztán Hrunyák, a néhai hentes és kolbászos ember.
Végül is Panni néni, a közismert piros orrú mosónő.
A nászkíséret tagjai egytől egyig ágyrajárók voltak. Óbuda valamely alacsony házában; cipészek, kocsisok és kartongyári munkások között. Szóba került, hogy az ifjú pár töltse talán az egyik ilyen üres ágyban az éjjelt.
De Barlangi Miskának nem volt ehhez kedve. – Még legénykoromban – mesélte –, ha ilyen szép idő volt, mindig fölmentem a tyúkokkal a hegyre.
Panni néni is bevallotta, hogy ő is járt nyáridőben a puha fű között, míg a sánta órás felsóhajtott: – Fene egye, engem csak a nyakán vihetne oda a nőm, ha prücskölni akar.
– No, Pannikám – döffent meg a kolbászos ember –, akkor majd elmegyünk mi a fiatalokkal. Övék lesz a vadrózsabokor, miénk meg a líceumfa.
– Vihetném – vallotta Barlangi Miska – hozzánk is haza a széles ágyba. Van azon fehér huzat is. De álljak oda magyarázni… az nekem niksz…
A fiatalasszony ura vállára lógatta kis, sápadt fejecskéjét. Alig érezte a bortól, hogy lép… aludni szeretett volna halkan. De most felfigyelt:
– Volt nekem – mesélte az órás – egy bécsi barátom, aki sóher volt, mint ti ketten. Ez értett a lakatossághoz, ült is érte már valamit… hát ez akkor kinyitotta az egyik szép bútorüzletet, aminek a kirakatában olyan díszágy volt. Elvégezte ott, amit kellett, az asszonya megvetette hajnalban csakúgy rendesre az ágyat, a barátom bezárta megint a rolót, s elment onnan. Talán még ma sem tudják.
Mariska odabújt az urához: már egészen ólmosak voltak a lábai, a cipők nehezek és nyűgösek. Legszívesebben mezítláb ment volna.
– Én azt mondom – erősítgette a néhai hentes –, hogy jobb lesz a bokor!
A bokrok félrehajtott fejjel álltak a néma hegyeken. Az utak kapuja nyitva volt feléjük. És a báva éjjeli lepkék lámpának nézték a csillagokat, s a fényükbe szerettek volna szállni. A mesék törpéi is látszódtak már: ezüst szakállukra zöld fényport hintettek a jánosbogárkák lámpásai. A mécsvirágok fehérek voltak, mint a főpapból lett szellemek. Az éjszaka, a furcsa kutya, éhesen várta a hangokat.
Barlangi Miska el is mélázott: – Megmondom, gyerekek – újságolta –, hogy a Hármashatár-hegyen is voltam, a Kiscell-hegyen is, meg még arra Hidegkút felé. S ha egyszer már megnősültem én, szeretnék valami mást.
– Volt-e már, Panni néni, a Hűvösvölgyben? – kérdezte a mosónőt.
Pannika megingatta a fejét. Soha. Sem az órás, sőt a nagy múltú kolbászos se még. Messze van az innen, s ők tulajdonképpen e sárga házas kerület apró járdái között ődöngtek, hol józanon, hol becsippentve. Hűvösvölgy! árnyas nevű, nyáron zöld szemű táj! Hinták lengenek ágaid között, s a könnyű árnyék utánuk szalad. Oldalaidból bor folyik egy-egy kocsma száján, s a cigányok, mint fekete tücskök, virággá muzsikálják a bimbót. Hűvösvölgy!
A Széna térnél kell átszállni, s aztán csak menni, menni, és kinézni a villamos ablakán, mint egy luxusvonatból!
De oda s vissza két embernek mégiscsak egy pengőbe kerül a
villamos.
A kolbászos kivesz a zsebéből a nászútra húsz fillért. Az órás is
tízet. Hat fillérje meg van az új férjnek is. Tíz Mariskának. De Panni néni hallgat. Mindenfelé elnéz, sunyít, a mosónők fukarok, mint a rozsdás zár. Ám Barlangi Miska csöppet sem tapintatos ember, rálép a tyúkszemére: – Nézze, Panni néni, adja maga ide, ami még hiányzik. Hétfőn visszaadom, istenemre mondom.
Panni néni megriad, s a keblei közé nyúl. Ott kotorász, aztán távolabb vonul, mintha nem látná jól a tarka zsebkendőbe kötött pénzt.
– Nehezen keresem a kenyerem – mondja felsóhajtva –, de ugye, hétfőn biztosan megadod, Miskám?
– Megadom, a szent kecskére – fogadja Barlangi Miska.
– Én is köszönöm, Panni néni – tágítja ki a szemét erre az álmos fiatalasszony.
S becsenget az állomásra a büszke kilences óbudai villamos. A
kalauz kinéz, s azt mondja: – Na, mi lesz, atyafiak?
Bent a kalauz szalutál: – Szabadna kérem a jegyet?
– Hűvösvölgybe kettőt, prolinászra – döfi Barlangi Miska. Apró arcú asszonya azt mondja neki: – Te! – Aztán ránéz az ő új urára, és szájon csókolja.
A vezető kíváncsian hátracsenget a kalauznak; mi történik ottan? jöjjön csak előre.
Miska és Mariska egyedül vannak a szép, sárga bélű kocsiban.
Aztán így szól a férj: – Oda, a Kiscell-hegyre mégse akartam veled menni. Régi fű van ottan. Meg aztán Hűvösvölgy, az mégiscsak más! – s megigazítja a sapkáját.
Mariska is helyrehúzza a kendőjét. Új utasok jönnek.
A násznépes órás még invitálja a kolbászost valamelyik kocsmába. De annak már vörös mind a két arca a vágytól, s így szól fölénnyel: – Nem a, mi már csak megnézzük, Panni, puha-e a fű Barlangiéknak.
Erre az órás behúzza a mankót a hóna alá: – Pedig de szépen citerázik egy vak odabent. Csakugyan: pengeni kezd a kocsmaablak mögött a halvány citera. Ezalatt az este járja az utcákat, mint a kormos kéményseprő. Szerencsét hoz a részegekre, majd magas létráját az égnek támasztva, hajnalban kimászik Óbuda kocsmái közül, a felhők közé.
A Kuglerart szalon Gelléri estjének részletét itt lehet megnézni: https://vimeo.com/1158926924/5141a0d922?share=copy&fl=sv&fe=ci
Oó Klára dramaturg, költő, alkotó ember. Valahol azt olvastam róla: anarchista vallásgyakorló. Ezt a témát szerettem volna körbejárni, kicsit azzal a szándékkalis, hogy jó gyakorlatait a saját életembe is beépítsem. Beszélgettünk chábádos oviskoráról, a holokausztban meggyilkoltak meg nem született leszármazottairól, akik szellemekként vannak jelen, zsidó nőiségről és alternatív mikvébejárásról, és arról, befoltozható-e az üresség érzése a hagyományokhoz való visszatéréssel.
Pénteken meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotográfus, érdemes és kiváló művész.
