A MAZSIKE állásfoglalása a Parlamentben felavatott Horthy szoborról

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közösségét mélységesen megdöbbentette és felháborította, hogy az Országgyűlés épületében felállításra kerülhetett Horthy Miklós szobra.

A szobrot állító szélsőjobboldali Mi Hazánk párt képviselői vagy nincsenek tisztában történelmi tényekkel, vagy ismerik ezeket, és ennek ellenére emléket kívántak állítani annak a Horthynak, akinek kormányzósága idején elpusztult a II. magyar hadsereg közel 200 ezer katonája, munkaszolgálatosa, több mint 450 ezer zsidó, cigány és más kisebbséghez tartozó magyar állampolgárt deportáltak, éppen a magyar adminisztráció hathatós közreműködésével.

Ez a szoborállítás olyan jelkép, amelyet minden tisztességes és jóérzésű magyar állampolgár elutasít. Ez ütközik a kormány által hirdetett zéró toleranciával és az Alaptörvényben rögzített elveinkkel is. Sérti minden áldozat emlékét.

Elfogadhatatlan számunkra a Házelnök állásfoglalása, mert nem magánlakosztályról, hanem a magyar államiság szimbólumáról, a Parlament épületéről van szó. Értetlenül állunk az előtt, hogy a demokratikusan megválasztott, felesküdött, tisztességes gondolkodású képviselők, pártállástól függetlenül, személyes jelenlétükkel nem akadályozták meg a Magyarországra szégyent hozó, nyíltan neonáci tettet.

A MAZSIKE megítélése szerint ez a szoborállítás erősíti a kirekesztő gondolkodást, konfliktust szít a szomszédainkkal és a szövetségeseinkkel. Veszélyezteti a biztonságot és mélységesen elítélendő a békés együttélés elvei alapján.

A MAZSIKE követeli, hogy ezt a nemzetközi szégyenfoltot, az Országgyűlés alelnökének irodájában felállított Horthy szobrot a Országgyűlés elnöke azonnal távolíttassa el!

Reméljük, hogy tiltakozásunkhoz minden demokratikusan gondolkodó civil közösség csatlakozik.

 

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Elnöksége