Újra itt a Sétafesztivál!
Idén ősszel is megrendezzük az immár hagyománnyá vált Sétafesztivál című programunkat. 2018-ban hoztuk létre a rendezvényt, amelyen minden évben egy adott tematika köré szervezünk városi sétákat, elsősorban a helyi zsidó vonatkozásra fókuszálva, de nyitottan minden egyéb megközelítésre is. Idén a cigányság, a roma kultúra kerül a fókuszba. A városi sétákon túl kiállítással, irodalmi beszélgetéssel, faültetéssel, és egy kis színházi ízelítővel várjuk az érdeklődőket.
Tartsatok velünk!