Könyvtári esték: A zsidó bárók „bűne”

A Holokauszt Emlékközpont tisztelettel meghívja Önt online előadására:

A zsidó bárók „bűne”

Előadónk:
Szunyogh Szabolcs, író, újságíró, szerkesztő

Időpont: 2021. február 18. (csütörtök) 18.00 óra

Az antiszemita vélekedések kedvelt célpontja a zsidó bárók csoportja, a zsidó milliomosoké, akiket spekulánsnak, ingyenélőnek, népnyúzónak bélyegezni nemcsak a jobboldali, hanem a baloldali rezsimeknek is kedvelt szokása. Kik voltak ezek az emberek, honnan jöttek, hogyan teremtették meg mesés vagyonukat, mire használták pénzüket és befolyásukat, kárára vagy hasznára voltak-e a magyar nemzenek és a magyar népnek? Az antiszemita vádak szerint kisajátítottak egész termelési ágazatokat, kiszorítva onnan a törzsökös magyarokat. Az előadó három személy példáján keresztül azt próbálja bizonyítani, hogy nem tehettek ilyent, mert fellépésük előtt nem léteztek ezek az ágazatok, ők teremtették meg azokat, és munkásvédő, szociális, nemzeti tevékenységük alapján ezek a „virilisták” (a legtöbb adót fizető személyek) kiemelkedő eredményeket értek el, összevetve a hagyományos arisztokrácia némelyik tagjával szinte megdöbbentően többet tettek a hazáért, mint a „tősgyökeres” vállalkozók és tőkések. Wahrmann Mór, Weisz Manfréd és Fenyő Miksa életművének rövid bemutatásával illusztrálja ezt a tételt, hozzátéve, hogy a korabeli magyar politikai osztály – Andrássy, Tisza, Jókai – tudták és méltányolták ezt.

 

Előadónkról:
Az újságíróként, rádiósként és számos vallásismereti könyv szerzőjeként ismert Szunyogh Szabolcs az utóbbi évtizedben a zsidó kultúra értékeinek, hagyományainak megismertetését, s ezáltal az előítéletek oldását célul tűző és a magas szintű ismeretterjesztést szolgáló köteteket publikált (Magyar menóra, Jákób csillaga). Izraeli utazásai során szerzett élményeit szubjektív hangú útirajzban örökítette meg (Kordnadrágban Tel Avivban), hogy hozzájáruljon az ország hiteles tényeken alapuló megismertetéséhez. Évtizedek óta foglalkoztatja a magyar zsidóság teljesítménye a magyarországi polgári modernizációban. Hisz abban, hogy ennek a teljesítménynek a megismertetése hozzájárulhat a multikulturális, egymást tisztelő, egymást kölcsönösen gazdagító együttélés megerősödéséhez.

 

A programhoz ZOOM alkalmazáson keresztül csatlakozhat, vagy FACEBOOK oldalunkon élőben követheti az előadást:
https://www.facebook.com/Holokauszt/

További információ és regisztráció:
regisztracio@hdke.hu