Füst Milán páholy – Költészet és azonosság
Winkler Nóra beszélget Kürti Lászlóval, Simon Mártonnal és Szántó T. Gáborral költőkkel.
Hányféle identitás mögé rejtőzhet egy költő? Mit jelent az identitástudat? Hányféle identitásunk van?
Az értelmező szótárak szerint az identitás, én-azonosság, önmeghatározás. Az én-azonosság érzése, amely szerepeken, értékrendszereken keresztül jön létre. Érdekes, hogy egy ember hogyan határozza meg magát, vagy mit felel magának arra a kérdésre, hogy milyen identitástudata van? Mert ha nő, akkor az is egy identitástudat, ha férfi akkor az is az. Ha tudom, hogy hova tartozok és azzal önazonosnak érzem magam akkor egyszerű a kérdés és komfortosan lehet érezni és meghatározni saját mivoltunkat. Na de mi van akkor, ha sokféle identitástudatba tudom magam besorolni, mert sokféle van, akkor hogy van ez a kérdés?
Hogy kezeli ezt egy kortárs költő egyáltalán tudom-e, hogy ki hova tartozik? Fontos ez? Miért fontos ez?
Kürti László: Dózsa György út 12.
még megvan a ház, s ha arra járok, a kapuból
benézek az udvarára. gyermekkorom csodavárát
belepte a rozsda, gyom törte darabokra az apám
öntötte betonjárdát.
nyári-konyhában összebújva nagyanyámmal, mikor
a kerti fűzbe csapott a villám, s az azt követő dörgés,
vagy mikor jég verte be az ablakot. ma már csak azon sírunk,
hogy nincsenek többé ilyen összebújós nyári, nagy viharok.
a kémény a házon visszabontva, de a nyári-konyha
még ma is épen. a vályogház szája mögött nagyapám
negyvenéves szilvafája. és papa, milyen serény
volt, nem értettük, gyerekek, miért sóhajtoznak
a szomszéd házaknál az asszonyok és min mosolyognak,
amikor hazaindul, utána.
mamival viszont ketten, mert nyaranta ott aludtam,
este ha nyikordult a kapu, nagy megkönnyebbüléssel
sóhajtott, fordult mami, azon a régi faágyon…
na tessék, a múlt, milyen cifra ésszel koldul, míg én,
kívül csak, zsebre vágott kézzel, szájtátva állok.
hogy mára mindennek vége, papa még elseperte a havat,
aztán papát seperte el az élet. ámulok itt, mint ez a porta,
lakatlanul, kifoszthatatlan kegyelemmel. csordogál
a rozsdás bádogcsatorna, gyorsan kéne eliszkolni innen,
mielőtt szitálni kezd a köd, akár egy túl hosszú tarr béla-filmben.
Simon Márton:
Simon Márton
Nagycsütörtök
Apának
Atyám, szeret téged a te fiad, bizonnyal
szeret. Mint beteget az ágyhoz,
szorít titeket, összetart, valami
gravitáció – szebb szóval: nehézkedés –
talán az idő. De az idő korsó kiömlött
víz, sár marad utána, szomjúság ki tehet
róla. Szégyenletesen egyszerű ez.
Ugyanúgy kopaszodik, ahogy Te,
ezt még nem is mondta, ahogy annyi
mindent nem, és ahogy most ezt is
valami más helyett. Szeret téged Atyám,
úgyfelejtett lámpa, égsz benne. Árva
dolog. Hallgatni mintha beszélnél,
néha szólni: hogy nézd, ott, neked épp
szemmagasságban – te kicsivel alacsonyabb
vagy. Végül is, szív és ököl, formára hasonlók
egészen. Mint az olajfák és a csend.
Csak magában kérdené, ha végül,
és így, hogy ne értsd, mert nem tudsz angolul,
Why have you forsaken me?
Szántó T. Gábor:
Nyár
Nem mennek sehova, nem szórakoznak, nem nyaralnak.
Lenne miből, csak nincs kedvük.
De te utazz, nyaralj, élvezd az életed,
légy a barátaiddal együtt.
Nincs kedved, vagy ha lenne, nyomban bűntudat gyötör,
hisz henyélsz, s hogy is hagyhatnád őket magukra,
kik érted élnek, s nincs más örömük,
mint te és a munka.
Túl sok emlék, melyre senki nem emlékszik.
Saját életedben nincs számodra hely.
Utazz jól. Költs magadra. Élvezd.
- A munka nemesít 2. Arbeit macht frei.
