Diákok emlékeznek a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján
1944, április 16-án kezdődött meg a magyarországi zsidók gettóba zárása a mai Kárpátalján. Rövidesen elindultak az első vonatok a haláltáborokba, ahol közel hatszázezer honfitásunk vált a megbélyegzés és a mérhetetlen gyűlölet ártatlan áldozatává. Egyik áldozatnak sincs sírhelye, ahol a túlélők, a leszármazottak, a szolidaritást vállalók fejet hajthatnak emlékük előtt.
Gunter Demnig német szobrászművész azért alkotta meg és helyezte el a botlatóköveket az áldozatok utolsó, szabadon választott lakása előtt, hogy legyen nevük és jelképes emlékhelyük. A művész Európában már 50 ezer botlatókövet rakott le, és Magyarországon is megközelíti az ötszázat a kövek száma.
Arra kértünk a diákokat, hogy keressék fel a településükön található botlatóköveket és zsidó szokás szerint egy-egy kaviccsal, mécsessel, esetleg egy szál virággal emlékezzenek meg az elhurcolt és meggyilkolt áldozatokról.
- Abonyi Kinizsi Pál Gimnázium
- Abonyi Kinizsi Pál Gimnázium
- Abonyi Kinizsi Pál Gimnázium
- Kisteleki Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum

- Nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

- Budapesti Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola

- Váci SZC Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola végzős diákjai Szentendrén

- VSZC Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola