Beszélgetés a ma 75 éves Jávori Fegyával

Jávori Ferenc Fegya ma, február 10-én ünnepli 75. születésnapját.

A holokauszt után született, a nemrégiben a Szovjetunióhoz került Kárpátalján, zsidó családban, Jakubovics Ferenc néven. Édesanyja az auschwitzi koncentrációs táborban raboskodott, míg édesapja munkaszolgálatos volt. Gyerekkorát szülővárosában, soknemzetiségű környezetben töltötte, ami még fogékonyabbá tette őt más kultúrák befogadására. Hegedülni tanult, mivel ha menekülésre került volna sor, ezt a hangszert könnyedén magával tudta volna vinni. Mindig is érdekelte a klezmer zene, amely a közép-európai askenázik hagyományos zenéje, ezért felkereste Galambos Gyula cigányprímást, akitől klezmert tanult. 1967-ben felvételt nyert a drohobicsi Zeneművészeti Egyetem hegedű tanszakára, ahol zongorázni is tanult. Az egyetem elvégzése után – többek között – Nagyszőlősön és Huszton tanított zenét. Eridán néven együttest is alapított a magyarországi táncdalfesztiválok hatására, amellyel szovjet slágereket játszottak, és bejutottak a az ottani Ki mit tud? döntőjébe, később a zenekart cionista összeesküvés vádjával betiltották. 1976-ban települt át Magyarországra, ahol a Budapesti Operettszínházba került mint zenekari hegedűs. Kísérte többek közt Németh Marikát, Feleki Kamillt, Galambos Erzsit és Lehoczky Zsuzsát. Az 1980-as évek végén ismerkedett meg jobban a klezmer zenével az Egyesült Államokban, ennek hatására 1990-ben megalapította a Budapest Klezmer Bandet, amellyel nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Születésnapja alkalmából beszélgetett vele Háver-Varga Marianna. Hallgassák sok szeretettel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelegjünk munkássága előtt a Budapest Klezmer Band 2019-es Újévi koncertjével. Boldog születésnapot!