A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a nyárzáró fesztiválokon
RÁDAY MIHÁLY EMLÉKSÉTA
A nemrégiben elhunyt Ráday Mihály emlékezetére és tiszteletére emléksétákon vehetünk részt a pesti zsidónegyedben a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében. A Rózsa Péter által vezetett ingyenes programon megismerkedhetünk a városvédő áldozatos munkájával, a védettség alatt álló terézvárosi és erzsébetvárosi házak sorsán keresztül betekintést nyerhetünk a zsidónegyed építészeti örökségébe, múltbéli és jelenlegi állapotába.
Ráday Mihály emlékséta Rózsa Péter vezetésével A Király u. 32. előtt találkozunk, mert itt érte Ráday Mihályt az isteni sugallat, hogy meg kell védeni a további pusztulástól ezt a várost. Egy rozsdásodó, kovácsoltvas erkélykorlát, egy remekmű láttán határozta el, hogy elindítja városvédő akcióit, az Unokáink sem fogják látni című tv-műsort és a Városvédő Egyesületet. A pesti zsidónegyed sorsa külön szívügye volt, együtt dolgozott a legendás ÓVÁS! Egyesülettel és a MaZsiHiSz-szel a Terézváros és Erzsébetváros épületeinek, eredeti miliőjének megőrzéséért. Tegyünk egy sétát itt, ahol megnézhetjük ennek az áldozatos munkának az eredményeit és sajnálatos kudarcait is. A séta a Király utca 32. szám elől indul.
Augusztus 28. szombat 11 óra
INGYENES PROGRAM
REGISZTRÁCIÓ: info@zsidokulturalisfesztival.hu
BUDAPEST ZSIDÓ ARCA
Rózsa Péter megjelenés előtt álló különleges város- és szellemtörténeti könyvéről Kirschner Péter beszélget a szerzővel a Te!rézvárosi FESZTiválon szeptember 28-án, szombaton 16 órakor az Andrássy út – Rózsa u. sarkán a Kisszínpadon
A tervezett kiadvány célja, hogy a látható és látogatható templomok, temetők, múzeumok és kiállítások mellett bevezesse az olvasót és látogatót a város zsidóságának történetétébe. Budapest tele van a határainkon túl is ismert zsidó művészek, tudósok, írók, sportolók emléktábláival, emlékeivel. Számos, művészileg is értékes szobor, emlékmű állít mementót a holokauszt áldozatainak. Az Európa-szerte ismert botlatókövek mellett sem szabad elmenni. Nem is szólva a látogatók elől rejtett számos érdekességről, különleges épületről, kulturális emlékről.
Kiadványunk nem kíván egy teljes letárt tartalmazó útikalauz lenni. Inkább a búvárkodásra, felfedezésre és a zsidó Budapest hangulatainak átélésre ad lehetőséget.
A Budapest Zsidó Arca című könyvet a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület adja ki.
További információ a https://budapestzsidoarca.hu/ oldalon található.
CHILL GARDEN – KABARÉ c. musical filmvetítés
Augusztus 28-án, szombaton 19.30-tól a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben. (1078. Nefelejcs u. 26)
