A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1988-ban alakult a rendszerváltás első zsidó kulturális
társadalmi szervezeteként, amely a kulturális hagyományok megőrzését, a zsidó örökség
ápolását tűzte ki céljául, nem pedig vallási szervezetként definiálja magát. Feladatunknak
érezzük, hogy programjainkkal hidat képezzünk a nem-zsidó és zsidó emberek között.
Párbeszédet kívánunk folytatni a civil társadalom erősítése érdekében a társadalom minél
szélesebb rétegeivel. A rendezvényeink és programjaink iránt érdeklődők egyre növekvő
száma azt mutatja, hogy munkánkra szükség van, számítanak ránk.

Kiadjuk a Szombat folyóiratot évente 10 alkalommal
A Szombat munkatársainak kezdettől fogva céljuk, hogy a zsidók tájékozatlanságát és a
zsidókkal kapcsolatos tájékozatlanságot eloszlassák. Nem csupán arra törekszenek, hogy a
zsidó közösséget bemutassák, de arra is, hogy megmutassák, milyennek látszanak
Magyarország és a nagyvilág egyes eseményei zsidó szemmel. Igyekszik a zsidóság minden
irányzatát bemutatni a zsidó élet fő centrumaitól elszakadt magyarországi zsidó
közösségnek, és nyitott a zsidóság valamennyi irányzata és a zsidóság iránt érdeklődő nemzsidó
közönség számára is. A Szombat folyóirat országosan elérhető: megvásárolható,
megrendelhető, valamint előfizethető.
Beszámoló kiemelkedő programjainkról 2018-ben
Alapszabályunk rögzíti, hogy egyesületünk közhasznú tevékenységet folytat a magyar zsidó
kultúra területén, és ezen túlmenően tevékenységünket a különböző népcsoportok,
kisebbségek és felekezetek közötti párbeszédre is kibővítjük, hogy megismertessük és
megismerjük egymás kultúráját. Az ilyen jellegű programokkal a Mazsike hidat kíván képezni
a különböző érdeklődésű, kulturálisan nyitott emberek között.
Figyelembe véve az 1997. évi CLVI tv. 2. § (1) bek. a. pontját, a 4. § (1) bek. a. pontját,
továbbá 26. § c/5. pontját, tevékenységünk kulturális célú, és a 26. § c/12. pontját, mert
tevékenységünk az emberi és állampolgári jogok védelmének körébe tartozik, amelyek az
1997. évi CLVI tv. 2. § c. pontja alapján közhasznú tevékenységnek minősülnek. (részlet az
Egyesület Alapszabályából; 2 §. 1.)
Egyesületünk gazdag és sokrétű programok egész sorát tudhatja maga mögött a 2018-as
évben. Állandó, tematikus programjaink (könyvbemutatók, zenés-irodalmi, gasztronómiai
estek, lapbemutatók, filmvetítések és színház- és kiállítás-látogatások) folytatódtak,
kiemelkedő közülük a nagy sikerrel futó, Retikül kis színházi est c. programunk, mely az
ismert – vagy kevésbé ismert, de figyelemre méltó – művekből készülő előadásokon egy-egy
regény, novelláskötet rövidített változata hangzik el. Regények olvasva-eljátszva. Az esteken
Takáts Andrea színésznő – aki az estek összeállítója is – magyar és külföldi írók regényeinek
dramatizált változatát adja elő, élőzenei kísérettel. Az estek zenei kísérői olyan nagyszerű
zenészek lesznek, mint Darvas Ferenc, Kardos Dániel, Vázsonyi János vagy Yengibarian David.
Továbbá minden alkalommal más, hangulatában a szöveg világához illő vetített álló- és
mozgóképek kísérik az estet, vezetik a nézőt beljebb és mélyebbre a történetekben,
melyeknek segítségével szinte egy „élő mozi” varázslatát is megteremtjük a közönség
számára. Olyan különleges, összetett előadás jön így létre, amely stílusában egyedülálló és
nem sorolható be az ismert műfaji határok közé. Rendhagyó estet ünnepeltünk amikor
Radnóti emlékére egy irodalmi utazásnak adtunk estet, az esemény teltházas volt.
A sorozatot 2019-ben is folytatjuk.
Városnéző séták a zsidó örökség nyomában: ez a sorozatunk hosszú évek óta folyik nagyon
nagy sikerrel (márciustól-novemberig havonta 3 vasárnap délutánonként) idegenvezető
kalauzolásával felkutatjuk az egykori zsidónegyed, Belső-Erzsébetváros zsidó
nevezetességeit, illetve olyan egyéb kerületeket járunk végig, ahol a zsidó múlt nyomai,
épített örökségei fellelhető. Sétákat szerveztünk és folyamatosan szervezünk a Terézvárosba,
Erzsébetvárosba, Józsefvárosba és az Újlipótvárosba, továbbá a „Híres zsidó síremlékek
nyomában” a Kozma utcai; Új sétákat indítottunk a Városmajorban, megmutattuk a Mikvét.
Idén új sétákat szerveztünk a Petőfi Irodalmi Múzeum bevonásával, továbbá elővettük
Molnár Ferenc, Kertész Imre regényeit és helyszíneit. A női szemmel a zsidó negyedben c.
nagysiker sétánkat idén májusig már 8 alkalommal teltházzal tartottuk. 2018-ban is részt
vettünk a Dunapest Fesztiválon, ahol 8 sétával vettünk részt, ebből 4 hajós sétát tartottunk
ingyenesen.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál sétáit a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület bonyolította le.
Megrendeztük az első SÉTAFESZTIVÁLT, ahol 27 szervezettel együtt mutattuk be a főváros
nevezetességeit. Az eseményen közel 1000 fő vett részt.
Újra indult a Füst Milán Páholy. Beszélgetünk közéletről, költészetről, nőkről és irodalomról.
Az estet Winkler Nóra vezeti. Vendégeink voltak: Konrád György, Szántó T. Gábor, Mácsai
Pál, Ungár Anikó, Fűszeres Eszter, Réz Anna és sokan mások.
Idén is folytattuk a botlatókővek lerakását. A decentrális emlékművet a holokauszt áldozatok
emlékére készítette az azt megálmodó művész, mert a kövek megállítják és emlékezésre,
elgondolkodásra késztetik a „beléjük botlókat”. 3 év alatt már 200 követ raktunk le, amit a
2019-es évben is folytatni kívánunk.
A Nyár végén idén is részt vettünk az immár hagyományosnak tekinthető
Pozsonyi Piknik elnevezésű programon, ahol könyvekkel, kiadványokkal és hajós
kirándulással vettünk részt. Az eseményen több száz résztvevő vett részt és találkozott
egyesületünk munkájával illetve.
Idén is folytattuk a botlatókővek lerakását. A decentrális emlékművet a holokauszt áldozatok
emlékére készítette az azt megálmodó művész, mert a kövek megállítják és emlékezésre,
elgondolkodásra késztetik a „beléjük botlókat”. 4 év alatt már 280 követ raktunk le, amit a
2019-as évben is folytatni kívánunk. Idén Radnóti Miklósnak is raktunk le botlatókövet.
Az Üres padok c. projektünket, a diákok által végzett kutatómunka keretében fény derül
arra, hogy az iskola megszokott falai között olyanok is jártak, akiket származásuk miatt öltek
meg, Így nem egy név- és arctalan tömegről van szó, hanem egyes emberekről, akiknek neve,
arca, élettörténete, álmai, céljai voltak, a tanulók egy újszerű megvilágításban találkozhatnak
nem csak a történelemmel, ezen belül is a 20. századi történelem egyik sötét korszakával, de
a kritikus gondolkodást is megtanulhatják. Idén Hanuka ünnepét tartottuk meg együtt a
pannohalmi bencés diákokkal. Júniusban megrendeztük az ÜRES PADOK KONFERENCIÁT,
ahol többek között résztvevő diákok és az őket vezető pedagógusok tartottak előadást a
programról.
ASF tábor: Az alapítvány az evangélikus egyház keretei között jött létre. Alapítóit a német
nemzetiszocializmus bűntetteivel és hatástörténetével való szembenézés motiválta.
Programjaikkal a németek háborús bűneiből próbálnak jóvátenni annyit, amennyit ma, a
háború után több mint hetven évvel még lehetséges.
Magyarországi nyári táborukat Magyar Zsidó Kulturális Egyesület aktív együttműködésével
szervezték 2 éve nyáron először. Július 21-én mintegy 15 fiatal érkezett főként
Németországból, de voltak ukrán, görög, és belga résztvevők is. A program részeként
nemcsak a Kozma utcai zsidó temetőben végeztek önkéntes munkát, hanem megismerték a
várost és zsidó örökségét, találkoztak zsidó és evangélikus közösségekkel, és Holokauszt
túlélőkkel. A szabadprogram mellett még különböző foglalkozásokra is jutott
idő.
2018-ban az állandó programok mellett egy balatonfüredi innovációs egyedi kiállítás
megnyitása is megtörtént óriási sikerrel.
Két új könyvvel egészítettük ki biciklis sorozatunkat, ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét
és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét jártuk körül.
Évvégén került megrendezésre a hagyományosnak számító díjátadó, Hanuka ünnepén, A
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) tegnap a budapesti Olasz Kultúrintézetben adta
át idei díjait. Az egyesület egyben megalakulásának 30. évfordulóját is megünnepelte. A
díjátadó helyszíneként szolgáló épület homlokzatán a Mazsike egy emléktáblát helyezett el.
A Mazsike hanukai eseményén ebben az évben is átadta díjait. Életmű-díjat kapott Benedek
István Gábor író. A Magyar Zsidó Kultúráért díjat vehetett át a Gólem Színház, illetve Győri
Márton festőművész. A Várhegyi György – Magyar Oktatásért díjat idén Ungvári Tamás író
kapta. A Brüll Alfréd díj – a Magyar Zsidó Sportért díjat pedig Keleti Ágnesnek osztotta ki az
egyesület, a Magyar Zsidó Kultúráért Mecénása díjjal pedig Eppel Jánost, a Porsche Hungária
igazgatóját tüntették ki. Az est hangulatáért a Muzsikás együttes Bob Cohennel, és
Snétberger Ferenc gondoskodott.
A MAZSIKE Kulturális Kártyával továbbra is számos előnyhöz juttatjuk tagjainkat például
kulturális és gasztronómiai kedvezmény kapcsolódunk.
Határtalan kirándulás c. projektünk keretében 2019-ben Görögország zsidó emlékeit
fedezzük fel.
A tavalyi évben egyesületünk közel 120 élő programmal gazdagította a magyar-zsidó
kulturális életet, amelyekre több mint 7000-10000 érdeklődő látogatott el. Honlapunk
látogatottsága eléri a 60.000 főt, Facebook oldalunknak mintegy 5.700 látogatója van. Ez a
munka büszkeség és felelősség forrása is egyszerre. A politikai, gazdasági változások
közepette most még nagyobb szükség van egy sokszínű, befogadó, a magyar zsidó identitást
megmutató és megtartani tudó kulturális szervezetre.
MÉRLEG, EREDMÉNY, KIMUTATÁS
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület mérleg főösszege az előző évi 16.977.000 forintról
18.563.000 Ft-ra nőtt.
Tárgyi eszközt 2018-ban nem szereztünk be.
A tárgyi eszközeink év végi nettó állománya 2.093 ezer Ft, értékcsökkenést 2018-ban nem
számoltunk el.
A forrásoldalon – evvel párhuzamosan – a saját tőke állomány 15.024.000 forintról
15.703.000 forintra nőtt.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület eredménye 679.000 forint lett, ezen belül az
alaptevékenység 723.000 forint veszteséggel, a lapkiadói tevékenység pedig 1.402.000 Ft
nyereséggel zárt.
A Szombat című folyóirat kiadásával kapcsolatos költségeket, az ár- és egyéb bevételek teljes
mértékben fedezték.
A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból 105.322 forint folyt be számlánkra.
Ezen összeg, teljes egészében a tárgyévi felajánlásoknak köszönhető.
A mérlegben szereplő támogatásokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze:
Az Egyesület által 2018-ban elért bevételek és kapott támogatások
Szombat folyóirat bevételei
Összeg
2018.01.08 OTP5 Bakonyi András 4 050,00
2018.02.14 OTP28 Mazsök Elnöki keret 150 000,00
2018.03.01 OTP37 Szombat Alapítvány támogatás 670 000,00
2018.03.09 OTP41 Magyarországi Zsidó Szociális Alap 95 250,00
2018.04.23 OTP57 Szombat Alapítvány 600 000,00
2018.05.18 OTP64 Szombat Alapítvány 1 000 000,00
2018.06.04 OTPE7 Eur 750,00 Ist. for Jewish Policy 236 798,00
2018.07.12 OTP89 NKA-4858 2 700 000,00
2018.07.12 OTP89 NKA-4857 1 400 000,00
2018.07.12 OTP89 NKA-4856 300 000,00
2018.07.12 OTP89 NKA-4852 1 860 000,00
2018.09.02 OTP117 NKA 449101 2 700 000,00
2018.11.08 OTP142 Szombat Alapítvány 3 000 000,00
2018.11.27 OTP153 Fekete László 4 000,00
2018.12.19 OTP170 Miniszterelnökség LTK-400 2 500 000,00
Kamatok 5 982,00
Lapeladás 4 022 530,00
Egyéb –
Szombat mindösszesen: 21 248 610,00
Az Egyesület alaptevékenységének
bevételei
2018.01.19 OTP11 Magyar Rádió 17-0330 500 000,00
2018.02.01 OTP16 CME Hungary Kft. –
2018.02.08 OTP19 Mazsök P-81-II/2016 689 973,00
2018.02.08 OTP19 Mazsök P-96-II/2017 400 000,00
2018.02.12 OTP20 Molnár Péter 3 000,00
2018.02.15 OTP22 CME Hungary Kft. –
2018.02.19 OTP24 VárkonyiJulianna Dr. 10 000,00
2018.02.22 OTP27 Budapest VII. PH 350 000,00
2018.02.23 OTP28 Magyar Testgyakorlók Köre 150 000,00
2018.03.01 OTP34 Molnár Péter 3 000,00
2018.03.28 OTP40 Mazsök szervezeti támogatás 2 500 000,00
2018.03.29 OTP41 Mazsök elnöki keret 160 000,00
2018.04.03 P-4037 Halász Iván adomány 500 000,00
2018.04.01 OTP46 Molnár Péter támogatás 3 000,00
2018.04.18 OTP50 EMMI-2245 7 000 000,00
2018.04.21 OTP53 ME visszafizetés – 4 000 000,00
2018.04.25 OTP54 Magyar Rádió Alapítvány visszautalás – 500 000,00
2018.04.27 OTP56 Honvéd Kulturális Egyesület 500 000,00
2018.04.27 OTP56 Mazsök projekt támogatás 400 000,00
2018.05.01 OTP62 Molnár Péter 3 000,00
2018.06.01 OTP72 Bojár Gábor adomány 1 000 000,00
2018.06.04 OTP73 Mazsihisz – Üres padok 1 000 000,00
2018.06.11 OTP78 Molnár Péter 3 000,00
2018.06.21 OTP83 EMMI 12338-6 1 200 000,00
2018.07.03 OTP87 Mazsök P-070-II projekt 500 000,00
2018.07.09 OTP89 Budapest VII. Erzsébetváros 3 500 000,00
2018.07.01 OTP90 Molnár Péter 3 000,00
2018.07.18 OTP93 Budafok-Tétény XXII. kerület 200 000,00
2018.07.23 OTP94 EMMI-4373 300 000,00
2018.07.23 OTP94 EMMI-4372 3 000 000,00
2018.08.01 OTP102 Molnár Péter 3 000,00
2018.09.05 OTP113 Mazsök P-69 300 000,00
2018.09.01 OTP114 Molnár Péter 3 000,00
2018.09.02 OTP118 Budapest XIII. kerület 100 000,00
2018.09.25 V9 Szja 1% 105 322,00
2018.09.28 OTP123 Communitas Ingatlanhasznosító Kft. 1 000 000,00
2018.10.01 OTP129 Molnár Péter 3 000,00
2018.10.18 OTP134 Szentendre Város 150 000,00
2018.10.03 OTP137 Mazsök E-009/2017 3 500 000,00
2018.11.01 OTP141 Molnár Péter 3 000,00
2018.11.29 OTP150 Mazsök – Emancipációs projekt 3 177 209,00
2018.11.29 OTP150 Mazsök – Emancipációs projekt 2 800 000,00
2018.12.01 P-4565 Adományok 15 000,00
2018.12.14 OTP158 EMMI 38231 Az együtt.. 1 800 000,00
2018.12.17 P-4601 Maros Judit adomány 20 000,00
2018.12.02 OTP159 KKM 44177 3 000 000,00
2018.12.02 OTP159 KKM 44304 500 000,00
2018.12.28 OTP162 Dános Judit Katalin 50 000,00
Kamatok 5,00
Kapott kötbérek
Tagdíjak 493 000,00
Közhasznú bevételek 5 164 839,00
Egyesület mindösszesen: 41 565 348,00
A munkabérek, megbízási díjak bruttó összege 22.8901.677 Forint, a közterhek, járulékok és
egyéb személyi jellegű kiadások főösszege pedig 6662.582 Forint volt. Ezen belül az
Egyesület alaptevékenységében foglalkoztatottak bruttó munkabére 15.677.675 Forint, míg
a Szombat folyóirat kiadásával kapcsolatos munkabérek bruttó összege 7.213.002 Forint
volt.
A pályázati pénzekkel határidőre a kiírásnak megfelelően beszámoltunk, illetve pénzügyileg
elszámoltunk.