FÜST MILÁN PÁHOLY – Heltai naplójáról Bálint Andrással
FÜST MILÁN PÁHOLY a Parksarokban
február 15-én, csütörtökön 18 órakor
A PÁHOLY vendége ezúttal BÁLINT ANDRÁS Kossuth-díjas színművész
Ritka alkalom, amikor a színész a páholyban foglal helyet, de ez más féle páholy.
Bálint András egyébként is szeret különleges helyeket elfoglalni. Így foglalt el egy széket a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián, ahol előadóművészi, versmondói, szerkesztői, rendezői tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával.
Egyik legutóbbi szerepében különösen nagy volt a jelentősége annak, ahogy jelképesen és valóságosan is belebújt Heltai Jenő kabátjába. Mindnyájunk számára valódi felfedezés volt a szerző 1944-195 között íródott naplója, amely azóta már könyvként is kézbe vehető.
Heltai Jenő naplójegyzeteinek kezdő sora minden esetben két szám: a német megszállás és a sárga csillag viselésének száma, egyfajta furcsa visszaszámlálás, aminek a végét a szerző még nem sejthette, mi pedig már tudjuk a végét. Ezért is fogja meg az olvasót az a különös világlátás, a Heltaira oly jellemző szarkazmus, irónia és bölcsességgel párosuló humor, ami sokak szerint oly jellemző a zsidóságra.
Erről beszélget a Füst Milán Páholyban Bálint Andrással Szegő János a kötet szerkesztője. Szokás szerint Heltai Jenő naplója a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
Azt is tudatjuk a nagyérdeművel, hogy aki kedvet érez a Radnóti Színházban az előadás megtekintésére, utoljára március 8-án teheti meg. A Páholyban február 15-én korlátozott számban jegyek kaphatóak az előadásra.
A Páholy időpontja: 2018. február 15. 18.00
Helyszín: Parksarok (1137 Budapest, Pozsonyi út 36.)
Belépő: 1200 Ft; Mazsike kártyával 900 Ft.
Előzetes regisztráció: mazsike@gmail.com
(Fotó: Dömölky Dániel)