Pészah és az ünnep egy érdekes kulturális vonatkozása   

A Had gadja (chad gadya, „egy gödölye”) egy arámi nyelvű vers, pontosabban dal, címét kezdő sorának első szavaiból kapta. Az askenázi zsidók a pészahi ünnepi hetet bevezető széder-est végén mondják, éneklik. Érdekesség, hogy a dal a szefárd és jemeni rituálénak nem része.  A vers tíz versszakból áll, és a népmesékből is ismert szerkezetet követi: az apa vett két zuzért egy gödölyét, majd a macska megette a gödölyét, a kutya megharapta a macskát, a kutyát megütötte egy bot, amely elégett a tűzben, amelyet a víz eloltott. A vizet megitta egy ökör, amelyet levágott a sakter, akire lecsapott a Halál Angyala, akit az Örökkévaló büntetésből megsemmisített.

A legismertebb értelmezés szerint a gödölye az elnyomott zsidó népet szimbolizálja, az „elnyomók” pedig a zsidó történelem valamely szereplőjének feleltethetők meg (macska = asszírok, kutya = babilóniaiak, bot = perzsák, tűz = makedónok, víz = Róma, ökör = szaracénok, sakter = keresztes hadjáratok, a Halál Angyala = törökök). A versike az Örökkévalóba vetett, messianisztikus remény szimbóluma.

Bár a vers eredete ismeretlen, a dallamot vélhetően egy német népdalból kölcsönözték, amely dalnak egy ófrancia bölcsődal lehet az őse. A dal valószínűleg a 16. századból származik, legkorábbi, ismert írott verziója egy 1590-ben nyomtatott, prágai Haggadában található. Van olyan vélemény is, mely szerint a versike eredetileg jiddisül keletkezett és létezett, azonban a jiddis nyelv presztízsvesztesége miatt több-kevesebb sikerrel arámira fordították le, és így került be a köztudatba.

A vers ihlette, egyik legismertebb képzőművészeti alkotás az orosz avantgárd művész, El Liszickij nevéhez fűződő sorozat.

A sorozat 1917-ben, vízfestékkel készült, később nyomtatásban is megjelent. Érdekessége, vagy talán különlegessége, hogy ugyan a széder esti vers eseményeit illusztrálja, azonban a Hagada szövegéből nem idéz. El Liszickij 1917 és 1919 között jiddis nyelvű gyerekkönyveket készített, illusztrált, amely tapasztalat ihlette ezt a sorozatot is. Az egyes rajzok közös jellemzője, hogy egy boltíves keretben láthatók a rajzok, és minden rajzon héber betűs, jiddis felirat is olvasható. A betűk formáját a kelet-európai zsidó népművészet alkotásai ihlették.
Miután El Liszickij származása miatt nem tanulhatott orosz felsőfokú intézményben, így 1909-ben Darmstadba utazott. Itt nagy hatást tett rá a 15. századból származó, darmstadti haggada, de rendszeresen elutazott Wormsba is, ahol Európa legrégebbi zsinagógájának építészetét tanulmányozta. 1914-ben visszatért Oroszországba, ahol a Zsidó Etnográfiai Társaság lelkes tagja lett, és részt vett az orosz vidéki zsidóság népművészetét tanulmányozó expedíciók munkájában is. Különösen a fazsinagógák festett belső tere nyűgözte le – nem csak őt, de kortársait, pl. Marc Chagallt is. Ezekben a motíumokban vélték felfedezni a zsidóság mint nép „tiszta forrását”, mely művészetüket, különösen Chagall esetében, alapjaiban határozta meg.

Sokan a hagyományos interpretáció mellett aktuálpolitikai üzenetet is látnak El Liszickij had gadja-illusztrációiban, de ez a vélemény vitatott. Bármi is volt az alkotó szándéka, feltéve, hogy volt ilyen, az elvitathatatlan tény, hogy El Liszickij jelen illusztrációi az orosz zsidó avantgárdnak az orosz avantgárdon belüli, önálló létének egyik legékesebb bizonyítéka és egyik legizgalmasabb példája.

(forrás: www.thejewishmuseum.org)