MEGHÍVÓ
Kedves Klubtagok, Barátaink!
A PÁZSIT klub következő rendezvényén, 2020. március 19-én csütörtökön 15 órakor Dénes Gábor filmjeit nézzük meg.
Dénes Gábor Balázs Béla díjas filmrendező, operatőr (1950, Budapest) 1970-től dolgozik a filmszakmában. 1976-ban felvették a babelsbergi film főiskolára, ahol 1981-ben diplomázott. Azóta mint rendező, operatőr, majd a kilencvenes évek elején alapított Dega Film Stúdióban mint producer is dolgozik. Dokumentum-, kísérleti, oktató-, ismeretterjesztő- és referencia filmeket készít. Könyvet írt Szent-Györgyi Albertről, publikációi jelentek meg különböző folyóiratokban. 1990 és 1996 között néhány középiskolában saját tanterve alapján tanította az Audiovizuális kultúra című tantárgyat.
Ebben az interjúban arról beszél, miért tartják őt zsidó filmrendezőnek: https://www. breuerpress.com/2017/03/01/ egy-filmrendezo-elete/
A most bemutatásra kerülő két rövidfilm volt a témája a Klubrádió januári Filmklubrádió c. műsorának is, ahol Rózsa Péter vezetésével a rendező, Törzsök Erika szociológus és Gyekiczki András beszélgettek a magyar zsidó történelem háború utáni fordulatairól:
A filmek címe: Töredékek a magyar zsidóság történetéből filmsorozat 11-12. rész
A sorozat a római korban indul és eljutunk napjainkig. A sorozat narrátora, áldott emlékű Raj Tamás főrabbi volt.
A 19-én vetítésre kerülő részek 1967-től 1989-ig mutatják be a zsidóság helyzetét. Vagyis a mi életünkről szól.
A Filmklubrádió rendezvényén nagy siker volt!
A vetítés helye: FILMESHÁZ Budapest. IX. Ráday utca 31 K. .( A Kálvin tértől kb. 6 perc gyalog.)
Javasoljuk,hogy hallgassátok meg a riportokat a vetítés előtt!
A linkre kattintva ez működik.
A Filmesház térképének linkje: Ráday 31/k https://goo.gl/maps/ tXTA5F27GDa7pj1R8
A rendezvényre ezúton is szeretettel várunk Téged és minden érdeklődőt! (60-70 fős a vetítőterem)
Visszajelzésetekre ezúton is számítunk, és megköszönjük!
Baráti üdvözlettel:
Gyekiczki András a délután házigazdája és Pápai Jutka
programszervező