Mazsike-séták a Judafesten 2017.06.11-én

Idén már három napon át tart a Judafest Utcafesztivál, a Belváros legszínesebb utcafesztiválja, amely ebben az évben is a Kazinczy utca és környékének ritkán látott arcát mutatja meg. A nyitottságot és sokszínűséget hirdető fesztivál idei díszvendége Európa lesz.

Mindhárom nap a történelmi zsidónegyed örökségébe, valamint mindennapjaiba pillanthatnak be az érdeklődők a népszerű városi sétákon, illetve a Dohány utcai zsinagógában, igazi zsidó liturgiákon keresztül.

Vasárnapra pedig izgalmas átalakuláson megy át a Kazinczy utca: szinte teljes hosszában koncertek, kirakodóvásár, kóstolók, gyerekprogramok és civil szervezetek, közöttük a Mazsike is szeretettel várják az érdeklődőket. A Judafesten hagyományosan fontos szerep jut a gasztronómiának, így minőségi ételekből és italokból idén sem lesz hiány, a gasztrószínpadon pedig többek között Steiner Kristóf és Winkler Róbert várja az érdeklődőket.

A tizedik Judafest jelképes díszvendége Európa, és ahogy eddig is, a fesztivál a nyitottság, a vallási sokszínűség, a meghallgatás és az egymásra való odafigyelés jegyében telik.
A Judafest Utcafesztivál valamennyi programjára a belépés ingyenes.
A fesztivál részletes programja május 15-től elérhető: www.judafest.org

A Mazsike hagyományosan standdal és ingyenes sétákkal várja az érdeklődőket június 11-én. A sétákra regisztrálni a www.judafest.org oldalon lehet majd, jún. 5-e után. 

Mazsike-séták 2017. június 11.

10.00 óra: Zsidó séta Erzsébet- és Terézváros határán. Sétavezető: Deák Gábor
14.00 óra:  Kulturális városfelfedező séta a klasszikus zsidónegyedben. Sétavezető: Cseh Viktor
16.00 óra: Kulturális városfelfedező séta a klasszikus zsidónegyedben. Sétavezető: Cseh Viktor

A séták leírása:
10:00 ZSIDÓ SÉTA ERZSÉBET- ÉS TERÉZVÁROS HATÁRÁN (Sétavezető: Deák Gábor)

Sétánkon a klasszikus zsidó negyed, azaz Erzsébetváros és Terézváros „határvidékét” járjuk be, úgy, hogy a zsidó és nem zsidó emlékekre, látnivalókra is figyelmet fordítunk. Kitekintünk az irodalom, a könyvkiadás, a kultúra más területeire is. Ha Ön is szeretné tudni, hogy:
– Kik azok a Polányikok;
– Melyek voltak a Bálint Ház megnyitójának érdekes pillanatai;
– Hol volt a szerelmes József Attila „szerelmi fészke”;
– Mit kell tudni a Singer és Wolfner könyvkiadó tündökléséről és bukásáról;
– Mit keres Mátyás király és Beatrice az Ernst Múzeumban?,
akkor feltétlenül regisztráljon, és tartson velünk városfelfedező sétánkon, melyet a város szerelmese és kiváló ismerője, és a Mazsike kulturális sétáinak kedvelt vezetője, Deák Gábor vezet majd.

A férőhelyek száma maximum 30 fő. A séta időtartama 1.5-2 óra.

14:00 és 16:00 óra: KULTURÁLIS VÁROSFELFEDEZŐ SÉTA A KLASSZIKUS ZSIDÓNEGYEDBEN (Sétavezető: Cseh Viktor)

Sétánkat az egykori Orczy-ház helyén kezdjük, ahol megismerjük a pesti zsidóság történetét és fejlődését. Ezután kívülről megtekintjük Európa legnagyobb zsinagógáját, megismerkedünk a neológ közösség Dohány utcai nagytemplomának, a Hősök Templomának és a Talmud-Tóra (Goldmark terem) építészeti és kulturális hátterével.
Útunk során mesélünk a negyed ikonikus bérházairól is, sőt, betekintést nyerünk Otto Wagner Rumbach utcai zsinagógájának történetébe, amely korának legdrágább zsidó imaháza volt. Sétánkat végül a Löffler-testvérek tervezte Kazinczy utcai zsinagóga előtt zárjuk, amely a hazai orthodox zsidóság központja.

A férőhelyek száma maximum 25 fő. A séta időtartama 1,5 óra.

***
A sétákra regisztrálni a www.judafest.org oldalon lehet majd, jún. 5-e után.  A séták indulási helyszínéről a regisztrálókat e-mailben értesítjük.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!