Interjú Czingel Szilviával

Beszélgetés Czingel Szilviával

Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centrópa munkatársa. Két könyve jelent meg a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, amelyet a Gólem Színház színpadra állított és ma is nagy sikerrel játszik. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és  walking couchingot tart.

Hány interjúalannyal találkozott életében?

Munkatársaimmal együtt 10 éven át interjúztam több, mint 200 túlélővel. Nagyon izgalmas volt megfigyelni nem csak azt, hogy mit mesélnek, hanem azt is, hogy hogyan mesél egy férfi, hogyan mesél egy nő. Mindenkinek vannak fontos témái, ami az életében visszatér és ezerszer elmond. Például egészen más, ahogy egy túlélő mesél, bár az a generáció attól függetlenül hogy zsidó vagy sem traumatizált. Sokat beszéltek arról, hogy oké, ez megtörtént, visszajöttem Auschwitzból vagy a gettóból, és elkezdtem újra élni és ezt hogyan lehetett újra elkezdeni, nem föladni, pedig utána sem lettek Csipkerózsika történetek. Iszonyatosan akartak élni és talán volt bennük egy dacos élni és újrakezdeni akarás.

Mi a különbség egy férfi és egy nő elbeszélésmódja között?

Két dolgot figyeltem meg. Amikor nőkhöz mentem, ők készültek erre, szépen felöltöztek, teasüteménnyel vártak, és próbálták a nőiességüket belevinni az interjúkba. A tipikus témáik a gyereknevelés, a divat (kalapok, fűzők, kesztyűk), sütés-főzés.  A férfiak pedig a hősök, harcosok. Fő témájuk a munkaszolgálat, egyáltalán a második világháborúban való szerepük és a nőkhöz való viszony, a hódításaik. Összességében azt gondolom, hogy ha a férfiakat meg tudod nyitni, akkor azok az interjút mélyebbek, kevesebbet „fecsegnek”, de rá kell áldozni az időt és sokat beszélgetni velük puskákról és katonaélményekről.

Az oral history módszerét sok kritika éri…

Magyarországon az oral history módszert sem tartják elég tudományosnak, miközben Amerikában nyolcemeletnyi könyvtár áll rendelkezésre a témából. A történészek érvelése szerint 70 év alatt a memória annyit romlik, hogy a forrás nem tekinthető hitelesnek. Igaz, hogy nem emlékszik úgy és az emlékezet ferdít, de ezért van a kutató, aki ha gyanús valami, utánanéz és lábjegyzetben odaírja, hogy igen, a néni így emlékezett, de ez másképp volt. Oral historyt csinálni hatalmas felelősség, mégis az a tapasztalatom hogy 95%-ban abszolút hitelesek ezek az interjúk.

Emlékszik milyen lelkiállapotban volt, mikor az első interjút készítette?

Nagyon féltem. Egy 15 kérdésből álló kérdőív alapján dolgoztam, aminek csak egy része volt a holokauszt. Alapvetően arról szólt volna, hogyan éltek a háború előtt. Azt hittem, ez egy pozitív beszégetés lesz arról mit sütöttek, mit főztek, de mindenki, akivel fölvettem a kapcsolatot. először a holokausztrol kezdett el beszélni, és rá kellett jönnöm, hogy amíg ezt a traumát nem hallgatom végig, nem fogok tudni arról kérdezni, hogy mi volt az iskolában vagy hogyan ünnepeltek. Szerettem volna eloszlatni azt a sztereotípiát, hogy a zsidóság, az a holokauszt. Amíg nem ismerjük meg, mi volt a háború előtt, addig a holokauszot se lehet megérteni. Ha nem folyamatában írom le ezt a történetet, egy kívülálló nem tudja megérteni, mert a holokauszt valaminek a vége, és ezt nem lehet kiragadni.

Mit is jelent pontosan a „storytelling”?

Magyarországon ez egy friss dolog, még nem ezzel a módszerrel írnak könyveket, de remek angolszász és francia  példák vannak, amiből tanulni lehet. Fontos célja, hogy  egy jó kérdésfeltevés indításával rögtön felkapd a fejed és utána jöhet a tudományos része, de nem egyszer kaptam meg konferenciákon idősebb professzoroktól, hogy ez így nem tudományos. Ez egy módszertan, hogyan kell jól történetet mesélni, és ezt hogy tudja hasznosítani akár egy civil szervezet, nagy cég, vagy bárki a magánéletben. Hogy kell jól elmondani egy izgalmas történetet, aminek az a célja, hogy a hallgatóságban érzelmeket váltson ki és cselekvésre sarkallja. Személyes történetekkel sokkal hatásosabban lehet meggyőzni a másikat, hogy a te vállalkozásod mennyire sikeres, mint számokkal és táblázatokkal. De van benne prezentációtechnika is, hogy építs fel jól egy előadást, hogy kell kiállni emberek elé és hogy kell jól elmesélni egy történetet.

Milyen témájú sétákat tart?

A sétáim  azokból a témákból alakultak, amik érdekelnek, amit a doktorim szült, melynek címe „Higéniai és tisztálkodási szokások változása 1900-1945 között Budapesten”, és nagyon sok ötletet adtak az idős nénik és bácsik. A séták fókusza a nőkön van, de nem definiálom magam feministaként, és mindenhol megjelenik a zsidóság is. Nekem női téma az, ami a nőket érinti, amiről a nők jobban tudnak beszélni, mert ők élték át, legyen szó akár egy mosásról vagy fehérneműdivatról. Ezt egy férfi vagy nem tudja elmondani vagy másképp.

Min dolgozik most?

Írtam egy könyvet (remélhetően idén meg is jelenik), ami a női test változásáról szól a 19. század végétől a II. világháborúig bezárólag. Sok témát érint: fehérnemű, higiénia, strand, divat, szépségkirálynőválasztás. Az egyik alanynak megtaláltam a családját, ami egy hihetetlen egymásratalálás, rengeteg apró részlet derül ki. Próbálom a nagy történelmi eseményeket a hétköznapok felől megközelíteni. Nekem ez olyan mint egy nyomozás, rengeteg adrenalin dolgozik bennem ilyenkor. Remélem másnak is érdekes, hogy mi zajlott a 20-as években egy fürdőszobában.