Anyák Napja és a munka ünnepe miatt kissé megkésve, de annál nagyobb figyelemmel és elismeréssel emlékezünk Szerb Antalra, aki 1901. május 1-én született.

Szerb Antal Budapesten látta meg a napvilágot, asszimilált zsidó családban, bár a család 1907-ben áttért a római katolikus hitre (Szerb keresztapja Prohászka Ottokár volt), és onnantól ebben a szellemben is nevelték a szülők gyermeküket.

Középiskolai tanulmányait az akkor szellemi fénykorát élő, budapesti piarista gimnáziumban folytatta, első irodalmi szárnypróbálgatásait is itt tette. Ebben irodalomtanára, Sík Sándor is segítette. A gimnáziumi évek végére már szembefordul a neokatolicizmus ideológiájával. Ekkor számos olyan írása születik, melyek hihetetlen olvasottságról és érett ítélőképességről adnak számot, s amelyek közül több későbbi műveinek alapjául szolgál.

A Tanácsköztársaság miatt csak 1919-ben érettségizett. Ezt követően Grazban tanult, majd a pesti egyetem bölcsészkarának magyar-német szakára iratkozott be. Itt tanult meg franciául és angolul. 1924-ben doktorált, dolgozatát Kölcsey művészetéről írta.

Egyetemi évei alatt a Barabások szellemi köréhez tartozott, amelyhez hozzá hasonló, fiatal, zsidó származású, katolikus irodalmárok tartoztak.

Húszéves sem volt, amikor a Nyugat 1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait, majd az akkoriban szerveződő Minerva című folyóirat írógárdájához csatlakozott. A szerkesztőség 1926-ban teljes egészében közölte Kölcseyről írt doktori disszertációját.

Az 1920-as években többször megtapasztalja, hogy bár katolizáltak, származása miatt mégis számos ajtó, pl. az akadémia kapui is zárva maradnak előtte, a várva várt siker egyre csak elmaradt.

1930 júniusában jelentkezik az Erdélyi Helikon szerkesztősége által kihirdetett pályázatra, melynek célja a magyar irodalomtörténet megírása volt. A zsűri (Molter Károly, Makkai Sándor, Babits Mihály) egyértelműen Szerb pályázatát szavazta meg nyertesnek. A pályázat célja egy olyan magyar irodalomtörténet létrehozása volt, „mely közelebb hozza a jelentős irodalmi alkotásokat a mai nemzedékhez, felfedi a
magyar és európai irodalmi élet viszonyát, de kiemelkedik a műben a magyar zseni sajátossága, és az esztétikai szempontok mellett az irodalmat formáló eszmei, szociális, gazdasági és politikai történeti erőforrások is szerepet játszanak (…)”.
Szerb a világirodalmat – ihletőjéhez és példaképéhez, Babitshoz hasonlóan – egy folyamatnak tekintette, melyben az egyes nemzetek alkotói és alkotásai megtermékenyítik egymást, és amely stílusok és korszakok egységeire épül. Ebben a folyamatban a magyar irodalom az európai irodalom részeként jelenik meg, ami újdonságnak számított. Ez nem jelenti azt, hogy nem emeli ki a magyar irodalom sajátosságait, de szerinte „a leginkább európaiak voltak a leginkább magyarok”.
Ez a szemlélet megegyezik a Nyugat törekvéseivel, egyes kritikusok szerint Szerb irodalomtörténetével lényegében la Nyugat értékrendjét legitimálta. A mű meghozza számára a sikert.

Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal foglalkozik. Ez az időszak művészetében a csodavárás időszaka, a műfajok közül ismét a novellákhoz fordul. Két főbb szépirodalmi regénye, a Pendragon legenda és az Utas és Holdvilág is ekkor jelenik meg.
Az Utas és Holdvilág, illetve A harmadik torony egy olasz utazás történetét írja le, de igazából lelki tájakon jár az olvasó és a főszereplő is. Ezekben is felfedezhető a fasizmus elleni harc, a magány vállalása. Ezekkel a művekkel lezárja addigi alkotói korszakát, kiábrándult a csodavárásból is.

1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban rövidebb időre, majd 1944. június 5-én véglegesen behívják munkaszolgálatra. Először csak Pestre, ami még egy könnyebb periódus, majd a Szálasi kormány novemberben indított deportálásai során Szerbet először Ausztriába,
onnan Fertőrákosra, végül Balfra hurcolják el. Ekkor már mellette van egyetemi barátja, Halász Gábor és a „Barabás” Sárközi György is. Segítői megpróbálják megszöktetni, de ez a kísérlet kudarcba fullad, mivel nem akarja otthagyni barátait. Utolsó, immár reménytelen levelét december 16-án küldi.

Életének utolsó műve egy szonett, ami az Orpheus az alvilágban címet viseli. A lelki depressziót fizikai leromlás követte, és 1945. január 27-én a haldokló írót nyilasok puskatussal verték agyon.

Utolsó versével emlékezünk rá.

Szerb Antal: Orpheus az alvilágban

A földnek mélye olykor meg-megrándult,
Amint ment zúgó száz tárnákon át;
Már rég feledte szabad thrák honát,
Míg lent morzsányi zöldesfényű láng dúlt

És aknák mélyén zöldes szörnyek lesték,
Feléje nyújtva hosszú pikkelyes kart,
S a földalatti villám, nagy eres kard,
Átszegezte ezt az elátkozott estét.

És Orpheus csak ment, magábahullva,
A pusztulás nagy leckéjét tanulva,
Mely gyötrött szédülésbe merevíté,

Míg végre naptól felfénylett egy oszlop.
Orpheus megfordult és szertefoszlott
Tündérfehér árnyékként Eurydiké.

források: hdke.hu, wikipedia