Beszámoló a Mazsike 2017.04.20-i közgyűléséről
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2017.05.20-án tartotta rendes évi és tisztújító közgyűlését.
A közgyűlés elfogadta a Felügyelőbizottság beszámolóját, valamint az eddigi elnök által prezentált beszámolót, 2017-es munkatervet és költségvetést.
Miután az eddigi vezetőség mandátuma négy év után lejárt, a közgyűlés egyben elnököt, elnökségi tagokat és felügyelő bizottságot is választott.
A közgyűlés ellenszavazat nélkül, egyhangúlag újraválasztotta elnöknek Kirschner Pétert.
A Mazsike frissen megválasztott, új elnökségének tagjai: Bóka László, Deák Gábor, Fóri Anna, Olti Ferenc, Róbert Péter, Sólyom Gábor, Szegő András, Szunyogh Szabolcs.
A felügyelő bizottság megválasztott tagjai: Bőhm Zsuzsa, Falus Péter és Várkonyi Julianna.
A közgyűlés Hoffman Iván korábbi alapító tagot, az elnökség tagját, az Egyesület és a Szombat mecénását első tiszteletbeli tagjának választotta.
Az eddig tisztséget betöltő vezetőségi tagok munkáját ezúton is köszönjük, az új vezetőség munkájához sok sikert kívánunk!