Rendhagyó felkészülés a széder-estére – látogatás az egyiptomi gyűjteményben

„Bocsásd el az én fiamat…” – rendhagyó felkészülés a széder-estékre a Mazsikével, a Magyar Nemzeti Galériában     

Ha az idei széder-estékre új információval szeretne feltöltődni; ha szeretné gyermekei, unokái számára érdekességekkel fűszerezni ezt a két, nagyszerű estét, akkor tartson velünk a Nemzeti Galériába, ahol Egyiptom izgalmas és színes világa várja Önt. Komoly tartalom, de játékos, szabad formában!

Miért Kemet (a Fekete) névvel illeték egyiptomi nyelven az ókori Egyiptomot? Mi köze a fáraónak a nagy házhoz? A hieroglifa görög szó, na de mit jelent? És hogy hívták az írásukat maguk az egyiptomiak? Mi volt az egyiptomiak szerint a halhatatlanság feltétele? Miért láthatunk gyakran a hieroglifák között méregtüske nélküli skorpió-ábrázolást? Hány (száz) istent tiszteltek az egyiptomiak? Hogy fért meg ennyi isten egymás mellett – tényleg, jól megfértek? 

A szédereste menetét, a szokásokat, a szédertál szimbolikus ételeinek jelentését, a négy kérdést, az estet lezáró dalokat már a gyerekek is jól ismerik. Azt is tudjuk, hogy a történet Egyiptomban játszódik.

De mit tudunk valójában az egyiptomi kultúráról? Mit tudunk az egyiptomiak isten-kultuszáról, a halotti kultuszról, avagy a hieroglifákról? Mit tudunk az egyiptomi építészetről? Szerencsére nem kell Egyiptomig utaznunk ahhoz, hogy időben és térben a Nílus deltájánál találjuk magunkat.

Ebben a Szépművészeti Múzeum néhány tárgya, melyek a felújítás idején a Nemzeti Galériában láthatók, és szakavatott vezetőnk lesznek segítségünkre. Interaktív vezetéssel, érdekes, gyakran játékos fejtörőkkel, kérdésekkel ismerkedünk meg az egyiptomi kultúrával, jellegzetes tárgyakkal.

Az interaktív vezetés időpontja:

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria (Budai Vár, C épület)

Időpont: 2014. 04. 06., csütörtök, 15:00 óra

Részvételi díj:  múzeumi belépőjegy, valamint egységesen 850,- Ft belépő a foglalkozásra

Előzetes regisztráció: mazsike@gmail.com (a férőhelyek száma korlátozott, maximum 20 fő)

Legyen idén különleges a széder este, tartson velünk virtuális egyiptomi utazásunkra!

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!