„Üres padok” emlékjel-avató Kisvárdán és Budapesten
Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála. (Zsoltárok könyve 116,15)
Ahogy erről korábban is hírt adtunk, a 2016-17-es tanévben megkezdődik a Holokauszt-emlékév keretében született kezdeményezésünk, az „Üres iskolapadok” emlékjeleinek kihelyezése a projektben résztvevő iskolákkal együttműködve.
Az „Üres padok” projekt a Holokauszt emlékév keretében merült fel, Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont akkori igazgatója és a Mazsike közös kezdeményezésében. A projekt lényege, hogy egy adott iskola mai középiskolásai szaktanári vezetéssel kikutatják az iskolából a holokauszt idején elhurcolt és vélhetően meggyilkolt, volt diáktársak neveit, és egyéni, személyes történeteiket, majd a neveket egy emlékjelen rögzítve és azt az iskola aulájában elhelyezve állítanak emléket az elhurcolt diákoknak, kiknek diákéveit és jövőjét derékba törte a történelem viharos időszaka.
Az első emlékjel október 14-én, Kisvárdán, a Besenyei György Gimnázium és Kollégium épületében került elhelyezésre. A kutatásban 11 tanuló vett részt. A projekt vezetője: Tari istvánné, Czomba Magdolna, a résztvevő kutató diákok: Balogh Ágota,egyetemista, Barczi Nikoletta 12.b Deák Eszter 12.b, György Noémi 12.b, Hasulyó Dóra 12.b, Lekka Ákos 12.e, Molnár Dóra 11.e, Molnár Flóra 12.b, Révész Brigitta (egyetemista), Szarvas Boglárka 11.e, Székely Vivien 12.e. Munkájukat segítette: Néző István helytörténész. A rendezvényen jelen voltak Kirschner Péter és Takáts Annamária a Mazsike képviseletében, valamint Galik Gábor, a Miniszterelnökség Össztársadalmi Ügyekért Felelős főosztályvezetője, és Leleszi Tibor polgármester. Az avatást, melynek szervezéséből az egész iskola közössége kivette részét, Bíró Gábor igazgató úr nyitotta meg, az előző nap irodalmi Nobel-díjat kapott Bob Dylan egyik verséből idézve.
Október 21-én a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma adott otthont az első budapesti emlékjelnek. A kisvárdai ünnepséghez hasonlóan az iskola teljes közössége részt vett az ünnepség előkészítésében és szervezésében.
Az október 21-i ünnepségen Dr. Ralph Scheide, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete hangsúlyozta: a kirekesztés, a gyűlöletkeltés ellen már ezek felbukkanásakor, a kezdetben fel kell emeljük szavunkat. Példaként a Német Szövetségi Köztársaságot említette, amely állam a 20. századi történelem alakulásában játszott szerepe és felelőssége tudatában példásan elöljár a múlt feldolgozásában. Ennek egyik jele az is, hogy a második világháború után életbe lépett, új német alkotmány első bekezdésében is szerepel, miszerint az emberi méltóság sérthetetlen. Ez a közös zsidó-keresztény értékrenden alapuló Európa egyik legfontosabb értéke, már a felvilágosodás óta. Ennek ellenére nap mint nap látjuk, hogy tőlünk nem is olyan távol is háborúban gyerekek vesztik életüket, vagy lábbal tapossák az emberi méltóságot. Ez ellen fel kell szólalni, ez ellen tenni kell, és ez a mi felelősségünk, egyben a múltból tanult örökségünk is. Azt kívánta a diákoknak, hogy legyen az emberi méltóság tisztelete az az általános üzenet, amelyet az iskolaévek befejeztével a tanulmányaik folyamán szerzett szaktudás mellett magukkal visznek a nagybetűs életbe.
Az emlékjelet Röhrig Géza, a Saul fia című, Oscar-díjas film főszereplője leplezte le. Az avatáson többek között jelen volt Dr. Fónagy János államtitkár, Borszéki Gyula, a 13. kerület alpolgármestere, Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere.
Kirschner Péter, a Mazsike elnöke a kisvárdai iskola igazgatójától kölcsönözte Bob Dylan szavait, amelyekkel beszédét zárta:
Hány évig kell feltartanod a fejed,
míg megláthatod az eget?
No, és hány fül kell ahhoz, míg meghallod tán
hogy miért sírnak az emberek?
No, és hány halál jő még, míg észreveszed,
hogy túl sokan haltak már meg?
A választ, testvér, azt elfújta a szél,
a választ, azt elfújta a szél.
(Blowin’ In The Wind)
Az iskolákkal való együttműködés pozitív tapasztalata, az a lenyűgöző lelkesedés, amellyel az intézmények vezetői, pedagógusai és diákjai az Üres padok projektben, majd pedig az emlékjel felavatási ünnepségének szervezésében és megvalósításában részt vettek, példaértékű egész Magyarország, sőt, Európa számára is. Ez a tapasztalat, valamint a döntéshozók és a projektben kezdetektől fogva részt vevő nagykövetségek biztatása erőt ad és arra sarkall bennünket, hogy a projektet még több iskola részvételével kiszélesítsük, és egyéb módon is tovább vigyük ezt a kezdeményezést.