Október 31-én hivatalosan befejeződött a Norvég Alap által támogatott fejlesztés, melynek keretében Balatonfüred Önkormányzatának szervezésében és saját forrásának felhasználásával gyönyörűen megújult a Holokauszt óta hányattatott sorsú zsinagóga és mellette, – Sugár Péter Ybl-díjas építész tervei alapján – felépült a hipermodern, állandó kiállításnak helyet adó épület. A gyönyörűen felújított zsinagógában nagyrészt a felső városrészt szolgáló közösségi tér került kialakításra színpadtechnikával, megőrizve a zsinagógai belsőt. Róth Miksa ólomüveg berakásával díszített meseszép tóraszekrény határozza meg a hely hangulatát. A terem befogadóképessége 80-100 fő. A falak mentén elhelyezett érintőképernyős kivetítők időszaki kiállítások megtartására teszik alkalmassá a teret, ahol izraeli csúcstechnikai cégek bemutatkozását tervezzük.
A háromszintes (-1, földszint, emelet), a zsinagógával összeköttetésben álló új épületben került elhelyezésre a „Zsidók és csúcstechnika; Einsteintől napjainkig” című, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által fejlesztett, a Miniszterelnökség támogatásával megvalósult, és nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló állandó kiállítás. Egyelőre 132 Nobel-díjas, vagy más okból jelentős, megsemmisítésre kijelölt zsidó származású tudós, innovátor, vállalkozó bemutatása valósul meg kizárólag virtuális eszközökkel, képekkel, hangzó anyagokkal magyar, angol és héber nyelven.
A projekt zárása után, december 1-től intenzív próbaüzem kezdődik, amelynek keretében a kiállítás és a web oldal összes funkcionalitását meghívott csoportokkal és a tájékoztatást és a marketinget végző sajtósokkal, tanárokkal, diákcsoportokkal, turisztikai szervezetekkel, külföldi partnerekkel próbáljuk, finom-hangoljuk. Az érdemi megnyitó ünnepséget Einstein születésnapjára, azaz március 14-e körüli dátumra tervezzük: onnantól fogva a kiállítás és a közösségi tér is a nagyközönség rendelkezésére fog állni. Az első jelentős rendezvény a felújított zsinagógában a Fesztivál Zenekar zsinagógai koncertje lesz.
Olti Ferenc,
a kiállítás kurátora, a projekt ötletgazdája