A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közleménye

mlogo

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület több zsidó és civil szervezethez hasonlóan mélységes felháborodással értesült Bayer Zsolt állami kitüntetéséről.

Egyesületünk civil kezdeményezés, mely 1988-as megalakulása óta töretlenül küzd és tesz a kirekesztés, a rasszizmus, a gyűlölet ellen. Hisszük és tapasztalatainkból látjuk is, hogy egymás kultúrájának megismerése, megismertetése segít az ismeretek hiányából adódó bezárkózás, gyűlölet leküzdésében és a békés együttélés megteremtésében.

Munkánkat: kiadványainkat, az általunk szervezett kiállításokat, irodalmi esteket, kulturális projekteket, az elpusztított honfitársaink emlékére lerakott botlatókövek kezdeményezését többször, több fórumon is elismerték. Az ország kormánya részéről a jelenben és a múltban is rendszeresen elismerésben és támogatásban részesültünk.

Éppen ezért értetlenül állunk egy nyíltan uszító, gyűlölködő publicista kitüntetése előtt, akinek tevékenységét még a Médiatanács is elítélte. Mindez szöges ellentétben áll a Kormány azon kijelentéseivel és tevékenységével, melyet többek között a Zsidó Kerekasztalon képvisel.

Meglátásunk szerint a Kormánynak a jövőben tartózkodnia kell a szélsőséges eszméket képviselők felé tett gesztusoktól, hogy a Kormány által életre hívott, a Kormány és a zsidó szervezetek közötti párbeszédet, együttműködést elősegíteni hivatott Zsidó kerekasztal tevékenysége ne veszítse el hitelét.

Kirschner Péter

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke

Budapest, 2016. augusztus 25.