Tárlatvezetés a Széchényi Könyvtár kiállításán

Az Izrael Múzeum gyűjteményének meghatározó darabjait láthatják az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol a múzeum utazó kiállítása élethű másolatokkal mutatja be a kollekció legizgalmasabb tárgyait.

A kiállításon különböző korszakokból, a Holt-tengeri tekercsektől kezdve 19. századi házassági szerződésekig (ketuba) sokféle tárgyat láthatunk.

A tárgyak nem csak különböző korokból, de különböző területekről is származnak, ahol a zsidó közösségek más és más nyelven beszéltek ugyan, de a tárgyakat összeköti, hogy mindegyik ábrázol héber betűket és feliratokat, valamint az, hogy vallási szokásokhoz kapcsolódnak.

szk

A kiállításhoz kapcsolódva a Mazsike tárlatvezetést szervez.

A kollekciót szakavatott tárlatvezetővel tekintjük meg. Vezetőnk dr. Tamási Balázs lesz, az Or-Zse könyvtárának vezetője, akinek kutatási területe többek között a kumráni szövegek, a korai zsidó irodalom, és a középkori zsidó kéziratok, így a tárgyakhoz rengeteg izgalmas történetet és tudnivalót is megoszt majd velünk.

A tárlatvezetés időpontja: 2016. május 6., péntek 15:00
Helyszíne: Országos Széchényi Könyvtár
(1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)

Találkozó: a főbejáratnál, az előtérben
Részvételi díj: a kiállítás 400 Ft-os látogatói jeggyel látogatható. A tárlatvezetés Mazsike-kártyával ingyenes!
Tekintettel arra, hogy a helyek száma korlátozott, kérjük, hogy részvételi szándékát a mazske@gmail.com címen jelezze.