Sávuot 5779

Az aratástól a Tóra-adásig: Sávuot ünnepe

Cseh Viktor írása

Ebben a polgári évben Sávuot ünnepe május 19-én, szombat este köszönt ránk és május 21. – hétfő estéig tart. A mai zsidó számára Sávuot ünnepe egyenlő a Tóra-adással, amikor jellemzően tejes ételeket fogyasztunk és éjszakába nyúlóan tanulunk az illatos ágakkal és virágokkal díszített zsinagógákban. Viszont, ha utánaolvasunk, hogy Sávuot miképpen jelenik meg a Tórában, akkor meglepve tapasztalhatjuk, hogy a Tóra-adásról, pláne étkezési vagy díszítési szokásokról szó sincs, viszont annál több mezőgazdasági aspektusairól és részletről esik szó.

Az ünnep tórai elnevezései között találjuk: „áceret” vagyis gyülekezés, hiszen ekkor is Jeruzsálembe gyülekeztek a zsidók (Sávuot a három zarándokünnep egyike Peszáh és Szukkot között); továbbá: „Jom hábikurim” vagyis a zsengék vagy új termés napja. „Hág hákácir” azaz az aratás ünnepe, amikor a búzát takarítják be. Az elnevezések közös eleme a (termő)föld és a Szentföld, viszont ha ezt a két komponenst kivennénk az ünnepből, akkor legalábbis itt, a diaszpórában elég nagy bajban lennénk, hogy mit is csináljunk Sávuotkor.

Sávuot mai formáját a rabbinikus irodalomnak és a több évszázados hagyományoknak köszönheti: miként az almafa a virágzását követően az ötvenedik napon hoz gyümölcsöt, úgy a zsidók is a kivonulást követően ötvenedik napon értek néppé, miután megkapták a Tórát. Peszáh második estétől kezdve számoljuk az ómert, hét héten keresztül, mely elvezet minket Sávuothoz, ez a számolás az örömteli várakozást szimbolizálja, hiszen ha valamit nagyon várunk, akkor jellemzően számoljuk is a napokat, sőt az órákat is, ahogy egyre közelebb kerülünk a várva-várt eseményhez: esetünkben az ötvenedik naphoz, a Tóra-adáshoz.

Fontos, bár első olvasatra furcsa, hogy a Tóra-adás a senki földjén, vagyis a sivatagban történt. Joggal kérdezhetjük, hogy az Örökkévaló miért nem a Szentföldön adta a zsidóknak a Tórát? A válasz pedig igen egyszerű: ha az Ígéretföldjén kapták volna őseink a Tant, akkor elképzelhető lett volna, hogy az a törzs, kinek földjén történt az átadás – kérkedett volna azzal, vagy akár kisajátította volna magának. Viszont így, hogy a senki és egyben a mindenki földjén adta az Örökkévaló a Tórát, közkinccsé tette azt, mert mindenkinek egyformán adta. Részesüljünk hát belőle!

A zsinagógáinkat és otthonainkat illatos gallyakkal és virágokkal díszítjük, mellyel többek között arra emlékezünk, hogy amikor megkaptuk a Tórát, akkor a Szináj-hegy kivirágzott a levegő pedig aromás fűszerillattal telt meg. De hagyomány tartja azt is, hogy az Örökkévaló ezen a napon dönt a jövő évi termésről.

Tejes ételeket eszünk (például túrós süteményeket), mert a tejtermékek és elsősorban a tej a frissességet szimbolizálja – ezzel fejezzük ki, hogy a Tóra számunkra ma is „friss”, azaz éltető ereje van, mint a csecsemőnek az anyatej, úgy nekünk, felnőttek a Tóra az életerőnk, abból merítünk energiát – nap, mint nap.

Szokás Sávuotkor virrasztani és az egész éjszakát végigtanulni, ugyanis úgy áll, hogy a zsidók a kinyilatkoztatás előtti éjjel elaludtak, vagyis nem adták meg a következő nap jelentőségét – ezt próbáljuk mi kijavítani tanulással. De van egy olyan hiedelem is, hogy aki nem hunyja le szemét ezen az éjszakán, hanem a Szent Könyvekben búvárkodik, akkor az éjjel folyamán, amikor egy pillanatra megnyílik az ég, a kívánsága teljesülni fog.

Visszatérve a Szináj-hegyére: a hagyomány út tartja, hogy a Szináj volt a legalacsonyabb a világ hegyei közül, de az Örökkévaló mégis azt választotta, nem a magasakat, melyek versengtek azért, hogy „rajtuk” történjen a Tóra-adás. Az Örökkévaló úgy gondolta, hogy ha valaki a Tóra tanításait magáévá akarja tenni, akkor abban meg kell lenni a szerénységnek és az alázatnak egyaránt – kvázi tudni kell alacsonyítania magát.

Igen ám, de akkor miért egy hegyen adta az Örökkévaló a Tant? Nem lett volna jobb egy síkság? A válasz pedig abban mondja, hogy a síkság nem hozható párhuzamba ez az igazi szerénységgel, mert az azt jelentené, hogy nincs is semmi tartásunk. A szerénységnek olyannak kell lennie, mint Mózesé volt: lenni kell bennünk egyfajta büszkeségnek, tudnunk kell, hogy mire vagyunk képesek, de meg kell legyen bennünk az alázat is. A hegy kifejezi a tartást és a büszkeséget, de mivel a Szináj-hegy a legalacsonyabb volt, ezért ott van benne alázat is. Hasonlítsunk hát mi is a Szináj-hegyre és Sávuot éjszakáját (is) töltsük Tóra-tanulással. Hág száméákh, boldog ünnepet kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

(Az alábbi szöveg az egyesület 2018 májusi számában jelent meg.)