1945 – premier előtti vetítés és könyvbemutató

Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy április 13-i vetítésünk teltházas, minden jegy elkelt. Így a vetítésre és az azt követő beszélgetésre sem előzetesen, sem a helyszínen nem tudunk jegyet biztosítsani. Köszönjük megértésüket. 

2017 tavasza, úgy tűnik, a magyar filmművészet Ünnepe. Egyedi Ildikó filmje Arany Medvét kapott a Berlinálén, Deák Kristóf nagyszerű rövidfilmje, a Mindenki, Oscar-díjas lett.  A Török Ferenc rendezte 1945 című nagyjátékfilm mind európai, mind tengeren túli szakmai körökben nagyon pozitív elismerést, a Berlinálén közönségdíjat kapott.

A film forgatókönyvét Török Ferenc rendező és Szántó T. Gábor, az egyesületünk által kiadott Szombat című folyóirat főszerkesztője írták.

Örömünkre szolgál, hogy a filmet a magyarországi díszbemutató előtt, 2017. április 13-án, csütörtökön, 19:30 órakor beszélgetéssel egybekötött, exkluzív vetítésen mutathatjuk be Önöknek a Kino Art Moziban (1137 Budapest, Ditrói Mór u. 1., a Vígszínház mellett).

A filmet követő beszélgetésen részt vesz többek között a film rendezője, Török Ferenc, és a forgatókönyv társzerzője, Szántó T. Gábor is. A beszélgetést vezeti: Nyáry Krisztián, a Magvető kiadó igazgatója.

A helyszínen kedvezménnyel megvásárolható és dedikálható lesz Szántó T. Gábor új kötete, melynek címadó novellája alapján készült a film forgatókönyve.

Időpont: 2017. 04. 13., csütörtök, 19:30

Helyszín: Kino Art Mozi (1137 Budapest, Ditrói Mór u. 1., a Vígszínház mellett)

Belépőjegy: érvényes Mazsike-kártyával 1000,- Ft, anélkül 1250,- Ft.

Regisztráció és jegyrendelés: mazsike@gmail.com

Az előzetesen regisztrált jegyek a helyszínen vehetők át. Helyszíni jegyvásárlás csak a szabad helyek függvényében!

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!