Újabb díjjal tüntették ki az 1945 alkotóit

Az elmúlt napokban vehették át az 1945 alkotói a MÚOSZ Filmkritikusok díját. Gratulálunk a MAZSIKE díjával is kitüntetett stábnak. Az alábbiakban Báron Györgynek a Filmkritikusok Szakosztálya elnökének az értékelését olvashatják.

 

Török Ferencnek a Magyar Filmkritikusok B. Nagy László díját elnyert filmje úgy kezdődik, akár egy western. Kihalt vasútállomáson cserzett arcú kocsis és társa várakozik az érkező vonatra. A Délidő nyitó képsora ez, vagy a Volt egyszer egy vadnyugaté. 1945 alföldi Magyarországa első látásra nem különbözik a Wild Westtől: vadak a viszonyok, nemrég még lövések dördültek itt, a régi rend még, az új már nem működik. Történelmi szempontból a senkiföldjén járunk, határvidéken, ahol a vadnyugati történetek játszódnak. A lassan betöfögő vicinálisról széles karimájú kalapos, őszes szakállú, sötétbe öltözött markáns férfi és egy fiatalabb kászálódik le, koporsószerű jókora ládákat pakolnak a lovas kocsira és elindulnak az óra járásnyira fekvő falu felé. Miközben lassan poroszkálnak a település irányába, az ott élők békés élete az érkezők hírére felkavarodik. Mert nem a vadnyugaton vagyunk, hőseink nem férfias pisztolypárbajokból jönnek, hanem a század poklából, koncentrációs táborból. A falubeliek nem tudják, pontosan kik ők és mit akarnak, csak annyit, hogy zsidók, azon kevesek közül, akik túlélték a holokausztot. Elhagyott javaikat most a helyiek bitorolják. Többségük nem rabló vagy tolvaj, az akkori törvények szerint jogszerű határozattal jutottak annak idején a házakhoz és a jószágokhoz, volt, akire maguk a tulajdonosok bízták megőrzésre. A főtéren álló drogéria például a nagyhatalmú helyi jegyzőnek jutott, aki fiának szánja nászajándékba. Aznap lenne épp az esküvő, arra készül az egész falu. Még az ünnepi asztalra kerülő eszcájg is elbitorolt zsidóvagyon. Élnek itt valódi bűnösök is, olyanok, akik az olcsó zsákmány nevében feljelentették a szomszédaikat, de a többség bűne „csak” annyi, hogy közömbösen nézte elhurcolásukat, aztán beleült a készbe, hiszen „azoknak” már úgysem lesz rá szükségük. Fél hát mindenki, maga sem tudja, mitől. Hogy bosszút állnak? Hogy mindent vissza kell adni? Vagy csak attól, hogy legalább maguknak be kell ismerniük, jobban örültek volna, ha senki nem jön vissza.

A Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából forgott 1945 a szembenézés filmje, mint volt a Hideg napok vagy a Jób lázadása. Az áldozatokról szól, a vétkesekről és a néma cinkosokról. Fontos mű, amely emlékezik és emlékeztet arra, amit nem szabad elfelejteni.

Báron György