Új Smonca adás! Vendég: Király Kinga Júlia

A Smonca a Mazsike podcastja

A szótár szerint a smonca – ‘semmiség’; ‘üres fecsegés, mellébeszélés’. A vitatott eredetű jiddis schmonze (‘csacska tréfa; fecsegés’) átvétele. De mi nem csak fecsegünk. A kortárs zsidó kultúra alakítóival, résztvevőivel és kutatóival beszélgetünk fontos dolgokról könnyedén, mindenről ami kultúra és kicsit is zsidó.
Host: Dohi Gabriella

„Ma Király Kinga Júliával beszélgetek, akit van aki dramaturgként, van aki műfordítóként vagy íróként ismer. Én az Újrakezdés receptjei című könyve kapcsán ismertem meg, amiben nemcsak erdélyi zsidó recepteket, hanem történeteket is az olvasók elé tárt. Beszélgetésünk apropója, hogy nemsokára a könyv új kiadásban is megjelenik. Jó hír ez azoknak, akik lemaradtak róla, mint például én. Beszélgetésünk második felében a jelenlegi olaszországi szintén holokauszt témájú kutatásáról beszélgetünk és arról miért rendkívül fontos a bazsalikom.”

Az adás ITT hallgatható

 

A korábbi adások meghallgatásához pedig katt IDE

 

Örökölt Fájdalom következő vetítés: Március 23. – Lőrinc (1990)

Örökölt fájdalom – Beszéljünk a múltról!
A Virág Teréz Traumakutató Csoport és a Mazsike közös filmsorozta

2. rész: Lőrinc (1990) dokumentumfilm egy 7 éves kisfiú pszichoterápiájáról, rendező: Sipos András
Regisztráció: https://forms.gle/jPRizyYbJbrkiVwv9
Jegy: 1000 Ft – Fizetés a helyszínen készpénzzel
Időpont: 2023.03.23. csütörtök 18.00
Helyszín: Mazsike klubhelyiség (1063. Munkácsy Mihály utca 25. fszt 3. kapucsengő: 3)
A film után beszélgetés, moderál: Szunyogh Szabolcs

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Virág Teréz (1930–2000) pszichoanalitikus az 1980-as évektől figyelt fel a holokauszt trauma több generáción át tartó elnyúló hatására, amelyek akkor is kísértik a fiatalabb generációt, ha a családban nem beszéltek az átélt szörnyűségekről. Férjével ezért hozták létre a KÚT Alapítványt. Rendelőjébe azoknak nyújtott pszichoterápiás segítséget, akik bármilyen társadalmi traumatizáció – elsősorban a holokauszt – következtében sérültek.
A róla elnevezett kutatócsoportunk öt dokumentumfilmet mutat be, amelyek Virág Teréz munkásságáról és a holokauszt emlékezetről szólnak. A vetítések után a filmek szereplőivel és szakértőkkel beszélgetünk. A beszélgetéseket Szunyogh Szabolcs moderálja.
Mindenkit szeretettel várunk!
A sorozat további darabjai:
• Mert a lelkemben hordozom… (2013) Dokumentumfilm, amit még sehol sem vetítettek. A háború előtt Debrecenben működő Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolájának tanulói 15 évesek voltak, amikor családostul elhurcolták őket. Az 52 tagú osztályból 22-en tértek vissza a koncentrációs táborokból illetve maradtak életben a bujkálások során. Az ötven éves találkozójukon a világ különböző pontjairól 14-en jelentek meg. Rendező: Mátis Lilla
• Tomi háborúja (2019) Dokumentumfilm, amiben Solti Erzsébet, Nádudvari Zoltán, és Kárpáti György első generációs holokauszt túlélők, valamint Fröhlich Róbert országos főrabbi beszélnek. Rendező: Nagy Endre

Mazsike Séták Bp150 – A gondolat erejével: Kornai János nyomában

Időpont: 2023. március 26. vasárnap 10.00
Találkozó
: a József Attila szobornál (id. Antall József rkp., az Országház épületének déli oldalán, a szobor új helyén, azaz „A Dunánál”, ahol József Attila a Duna-part lépcsőin ülve szemléli a folyót)
Jegyár: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Sétadíj fizetése a helyszínen készpénzzel)
Regisztrációhttps://forms.gle/pFWURVVV4vq6hhrx5
A séta hossza kb 2 óra
Sétavezető: Deme Zoltán

 

A sétán Kornai János életútját követjük végig, kitérve a fontosabb életeseményekre, sorsfordulókra, szellemi fejlődése szakaszaira és személyes értékválasztásaira.
Megtudjuk, hogy a vészkorszak túlélését követően hithű kommunistává, hivatásos pártmunkássá, majd propaganda újságíróvá lett Kornai miként szakított végül a marxizmussal és a párttal, mit tett az 56-os forradalom sűrű napjaiban, majd hogyan lett világszerte elismert közgazdász, harvardi professzor és akadémikus az a Kornai, akinek legmagasabbb iskolai végzettsége az érettségi volt. Kiderül az is, hogy milyen szerepet játszott Kornai a magyarországi rendszerváltás előkészítésében.
Közben persze folyton elkalandozunk, így előkerülnek az 50-es évek viccei, vagy a sorok között olvasás tudománya, meg az is, hogy kivel sikerült Kornainak elintéztetnie, hogy bekössék hozzájuk a telefont.
És miért mondjuk, hogy „elment kályhacsövet kapni” (ahelyett, hogy „kályhacsövet venni”)?
És végül: miért énekelte Zorán, hogy „Langyos a sör, de nekünk így is jó”?

A március 4-i Lola naplója előadás elmarad

Sajnálattal tudatjuk, hogy a most szombati, március 4-i előadás elmarad. A regisztrációk automatikusan érvényesek az április 5-i előadásra. Elnézést kérünk mindenkitől és köszönjük a megértést.

Új Smonca adás! Vendég: Baranyi Mária

Az adás meghallgatásához katt IDE

Host: Dohi Gabriella

Mai vendégünk Baranyi Mária. Közel 50 éve van a diplomácia és a nemzetközi kapcsolatok pályáján. Dolgozott Horn Gyula titkárságának vezetőjeként, volt helyettes államtitkár, és Márki-Zay Péter kabinetirodáját is ő vezette. Máriától megtudjuk, hogyan írták az MTI híreket a 80-as években, hogyan alakult Magyarországon a holokauszt utáni kárpótlás rendezése és hogy hogyan lehet egy kormány napi ügyeit működtetni  internet és mobiltelefonok nélkül.

 

A korábbi adások ITT hallgathatóak

Mazsike Séták Budapest 150

A Mazsike első tavaszi sétái – Budapest 150

Jegyár: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Mazsike tagdíj befizetésért katt IDE)

Sétadíj fizetés a helyszínen készpénzzel

 

Március 5. vasárnap: Zsidó emlékek a Budai Várban

A XIII. századi zsidónegyed a mai Szent György utca (egykor Zsidó utca) nyugati oldalán, a hajdanán Zsidó kapunak nevezett Fehérvári kapu szomszédságában helyezkedett el.
A budai vár második zsidó negyede a Táncsics Mihály utca környékén volt. Itt állt a betemetett zsinagóga, aminek feltárása évtizedes vita tárgya. Sétánk során meglátogatjuk a középkori mikve helyét, Angelo Rotta, az embermentő pápai nuncius lakhelyét és Carl Lutz, svájci diplomata hivatalát.

Időpont: 2023. március 5-én 10.00

Találkozó: a Korona kávéház előtt (I. ker. Dísz tér 16.)
Jegyár: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Mazsike tagdíj befizetésért katt IDE)

Sétadíj fizetése a helyszínen készpénzzel
Regisztráció: https://forms.gle/eiZ6BxZRXBLEvdyD6

A séta hossza kb 2 óra
Sétavezető: Deák Gábor

 

 

Március 26. vasárnap: A gondolat erejével – Kornai János, az elmúlt száz év legnagyobb hatású magyar közgazdászának fordulatos életútja

A sétán Kornai János életútját követjük végig, kitérve a fontosabb életeseményekre, sorsfordulókra, szellemi fejlődése szakaszaira és személyes értékválasztásaira.
Megtudjuk, hogy a vészkorszak túlélését követően hithű kommunistává, hivatásos pártmunkássá, majd propaganda újságíróvá lett Kornai miként szakított végül a marxizmussal és a párttal, mit tett az 56-os forradalom sűrű napjaiban, majd hogyan lett világszerte elismert közgazdász, harvardi professzor és akadémikus az a Kornai, akinek legmagasabbb iskolai végzettsége az érettségi volt. Kiderül az is, hogy milyen szerepet játszott Kornai a magyarországi rendszerváltás előkészítésében.
Közben persze folyton elkalandozunk, így előkerülnek az 50-es évek viccei, vagy a sorok között olvasás tudománya, meg az is, hogy kivel sikerült Kornainak elintéztetnie, hogy bekössék hozzájuk a telefont.
És miért mondjuk, hogy „elment kályhacsövet kapni” (ahelyett, hogy „kályhacsövet venni”)?
És végül: miért énekelte Zorán, hogy „Langyos a sör, de nekünk így is jó”?

Időpont: 2023. március 26. vasárnap 10.00

Találkozó: a József Attila szobornál (id. Antall József rkp., az Országház épületének déli oldalán, a szobor új helyén, azaz „A Dunánál”, ahol József Attila a Duna-part lépcsőin ülve szemléli a folyót)
Jegyár: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Tagdíj befizetésért katt IDE)

Sétadíj fizetése a helyszínen készpénzzel
Regisztráció: https://forms.gle/pFWURVVV4vq6hhrx5

A séta hossza kb 2 óra

Sétavezető: Deme Zoltán

 

 

Április 14. péntek: A Csiga vendéglőtől a New York pompájáig

Az eltűnt kávéházak (és vendégeik) nyomában a reformkortól a II. világháború kitöréséig

Ki hogyan ivott feketét nagy és ünnepelt íróink közül? Vagy esetleg valami más nedű volt a kedvence? Miért rettegtek a kortársak attól, ha Vörösmarty abban a kegyben részesíti őket, hogy dohányát kínálja nekik? Hol állt a legendás Csiga vendéglő? Kiknek volt törzsasztala a Centrál kávéházban? S a New Yorkban? S egyébként is hogy került ez utóbbi kulcs a Duna legmélyére? Igaz, ha hitelezett neked a főúr megnyílt előtted minden szerkesztőség ajtaja? Kávéházi kulisszatitkok és izgalmas, megejtő emberi történetek az etnikailag és így kulturálisan is végtelenül sokszínű Pestről, majd Budapestről.

A séta során minden jelentősebb belvárosi kávéházba bekukkantunk avagy elmerengünk hűlt helyén.

Sétavezető: Czékmány Anna

A séta hossza kb 2 óra

Időpont: 2023. 04.14. péntek 15 óra
Találkozó: a MKB székház előtt (Budapest, 1056. Váci u 38.)
Jegy: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Tagdíj befizetésért katt IDE)
Sétadíj fizetés a helyszínen készpénzzel

Botlatókövek elhelyezése az V. kerületben

 

Surán György részére

Időpont: 2023.03.01. szerda 15.00

Helyszín: Budapest, V. kerület, Báthory utca 24.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Dr Bálint László részére

Időpont: 2023.03.01. szerda 15.30

Helyszín: Budapest, V. kerület, Szemere u. 8.

„Dr Bálint László ügyvédet otthonából a Szemere utca 8. V.1-ből vitte el a Gestapo, néhány nappal a németek bevonulása után. Felesége, apám húga, aki 1999-ben halt meg 92 éves korában, soha nem tudta meg, mi történt a férjével. Ma már tudjuk, hogy a Fő utcai gyüjtőbe/börtönbe vitték, onnan Mauthausenbe. 1944. november 7-én ott halt meg.” Horváth-Lindberg Judit

Megismételjük az Örökölt fájdalom első vetítését!

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel megismételjük a Virág Teréz Traumakutató Csoporttal közösen szervezett filmklubunk első vetítését.

 

1. rész: „Mély kútba tekinték…” (2002) Dokumentumfilm Virág Terézről Rendező: Mátis Lilla
Regisztráció: https://forms.gle/oToXzo6Vw3iyxRuYA
Beugró: 1000 Ft
Időpont: 2023.03.09. 17.30
Helyszín: Mazsike klubhelyiség (1063. Munkácsy Mihály utca 25. fszt 3. kapucsengő: 3)
A film után beszélgetés, moderál: Szunyogh Szabolcs
Virág Teréz (1930–2000) pszichoanalitikus az 1980-as évektől figyelt fel a holokauszt trauma több generáción át tartó elnyúló hatására, amelyek akkor is kísértik a fiatalabb generációt, ha a családban nem beszéltek az átélt szörnyűségekről. Férjével ezért hozták létre a KÚT Alapítványt. Rendelőjébe azoknak nyújtott pszichoterápiás segítséget, akik bármilyen társadalmi traumatizáció – elsősorban a holokauszt – következtében sérültek.
A róla elnevezett kutatócsoportunk öt dokumentumfilmet mutat be, amelyek Virág Teréz munkásságáról és a holokauszt emlékezetről szólnak.
A sorozat további darabjai:
  • Lőrinc (1990) Dokumentumfilm egy 7 éves kisfiú pszichoterápiájáról. Rendező: Sipos András
  • Röppentyű (1991) Dokumentumfilm egy holokauszt-túlélő nagypapáról és családjáról. Rendező: Sipos András
  • Mert a lelkemben hordozom… (2013) Dokumentumfilm, amit még sehol sem vetítettek. A háború előtt Debrecenben működő Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolájának tanulói 15 évesek voltak, amikor  családostul elhurcolták őket. Az 52 tagú osztályból 22-en tértek vissza a koncentrációs táborokból illetve maradtak életben a bujkálások során. Az ötven éves  találkozójukon a világ különböző pontjairól 14-en jelentek meg. Rendező: Mátis Lilla
  • Tomi háborúja (2019) Dokumentumfilm, amiben Solti Erzsébet, Nádudvari Zoltán, és Kárpáti György első generációs holokauszt túlélők, valamint Fröhlich Róbert országos főrabbi beszélnek. Rendező: Nagy Endre
A vetítések után a filmek szereplőivel és szakértőkkel beszélgetünk. A beszélgetéseket Szunyogh Szabolcs moderálja.
Mindenkit szeretettel várunk!