Kik kapják idén a Mazsike díjakat?

Tisztelt Egyesületi Tagok! Kedves Barátaink!

Immár két évtizede köszönthetjük együtt azokat, akik az Önök javaslatai és az Elnökség döntése alapján elnyerték a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület díjait. Impozáns névsor. Büszkék vagyunk arra, hogy mindnyájan elfogadták az elismerést, mert ez is igazolja meggyőződésünket, hogy van élő hagyománya, jövője a zsidó kultúrának, oktatásnak. A MAZSIKE 2023. évi díjait – új hagyományt teremtve – a nyárelőn, májusban adjuk át az Óbudai Társaskörben.

Az alábbi díjak átadását tervezzük:
 Magyar Zsidó Kultúráért-díj
 Várhegyi György-díj a Magyar Zsidó Oktatásért
 Magyar Zsidó Sportért-díj
 A Magyar Zsidó Kultúra Mecénása-díj
 Zsidó Közösségért-díj
 Életmű-díj

Azt kérjük mindenkitől, akiknek van javaslata ajánlása a díjakra, azt rövid indoklással juttassa el nekünk.
Március 20-ig lehet javaslatokat tenni ezen a linken.

A gondolkodásban segíthet, ha honlapunkon megnézik az eddig kitüntettek névsorát. A korábbi évek díjazottait itt találja.

Mazsike Séták Bp150 – Zsidó emlékek a Budai Várban

A XIII. századi zsidónegyed a mai Szent György utca (egykor Zsidó utca) nyugati oldalán, a hajdanán Zsidó kapunak nevezett Fehérvári kapu szomszédságában helyezkedett el.
A budai vár második zsidó negyede a Táncsics Mihály utca környékén volt. Itt állt a betemetett zsinagóga, aminek feltárása évtizedes vita tárgya. Sétánk során meglátogatjuk a középkori mikve helyét, Angelo Rotta, az embermentő pápai nuncius lakhelyét és Carl Lutz, svájci diplomata hivatalát.
A séta hossza kb 2 óra
Sétavezető: Deák Gábor

Találkozó: 2023. március 5-én 9.45-kor a Korona kávéház előtt (I. ker. Dísz tér 16.)
Jegyár: 3500 Ft, Mazsike tagoknak: 2500 Ft (Fizetés a helyszínen készpénzzel)
Regisztrációhttps://forms.gle/eiZ6BxZRXBLEvdyD6

Szeretettel várjuk!

Új filmklub indul: Örökölt fájdalom – Beszéljünk a múltról!

A Virág Teréz Traumakutató Csoport és a Mazsike közös filmsorozta

1. rész: „Mély kútba tekinték…” (2002) Dokumentumfilm Virág Terézről Rendező: Mátis Lilla
Regisztrációhttps://forms.gle/qZNC8YVD2N3xF9qM8
Beugró: 1000 Ft
Időpont: 2023.02.23. 17.30
Helyszín: Mazsike klubhelyiség (1063. Munkácsy Mihály utca 25. fszt 3. kapucsengő: 3)
A film után beszélgetés.
Virág Teréz (1930–2000) pszichoanalitikus az 1980-as évektől figyelt fel a holokauszt trauma több generáción át tartó elnyúló hatására, amelyek akkor is kísértik a fiatalabb generációt, ha a családban nem beszéltek az átélt szörnyűségekről. Férjével ezért hozták létre a KÚT Alapítványt. Rendelőjébe azoknak nyújtott pszichoterápiás segítséget, akik bármilyen társadalmi traumatizáció – elsősorban a holokauszt – következtében sérültek.
A róla elnevezett kutatócsoportunk öt dokumentumfilmet mutat be, amelyek Virág Teréz munkásságáról és a holokauszt emlékezetről szólnak.
A sorozat további darabjai:
  • Lőrinc (1990) Dokumentumfilm egy 7 éves kisfiú pszichoterápiájáról. Rendező: Sipos András
  • Röppentyű (1991) Dokumentumfilm egy holokauszt-túlélő nagypapáról és családjáról. Rendező: Sipos András
  • Mert a lelkemben hordozom… (2013) Dokumentumfilm, amit még sehol sem vetítettek. A háború előtt Debrecenben működő Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolájának tanulói 15 évesek voltak, amikor  családostul elhurcolták őket. Az 52 tagú osztályból 22-en tértek vissza a koncentrációs táborokból illetve maradtak életben a bujkálások során. Az ötven éves  találkozójukon a világ különböző pontjairól 14-en jelentek meg. Rendező: Mátis Lilla
  • Tomi háborúja (2019) Dokumentumfilm, amiben Solti Erzsébet, Nádudvari Zoltán, és Kárpáti György első generációs holokauszt túlélők, valamint Fröhlich Róbert országos főrabbi beszélnek. Rendező: Nagy Endre
A vetítések után a filmek szereplőivel és szakértőkkel beszélgetünk. A beszélgetéseket Szunyogh Szabolcs moderálja.
Mindenkit szeretettel várunk!

Lola naplója 1. rész

 

Márai Ilona naplójának megjelenése az idei év irodalmi szenzációja.
A MAZSIKE a 2022/23-as évad kiemelt kulturális programjaként – a HELIKON Könyvkiadó, és a KuglerArt Szalon támogatásával – mutatja be a Lola naplójacímű, 4 részes irodalmi-kisszínház sorozatot a RETIKÜL Női Irodalmi szalon műsorában.

Színpadi előadásként különleges ez a sorozat, mert a Márai házaspár emigrációjának négy különböző állomásán játszódó négy rész úgy követi egymást, mint egy négy részes filmsorozat egymáshoz szorosan kapcsolódó epizódjai.

Lola számára „Ő” (így utal férjére) volt a legfontosabb. Mégis, sokkal több volt, mint a nagy író, Márai Sándor felesége. Naplóiban nyíltan beszél házaséletük hullámzásairól, és arról is, hogyan éli meg ő Márai alkotói válságait, érzelmi távolodásait, és mekkora árat fizet egy-egy regény elkészüléséért.
Őszintén, szabadon, érzékenyen, humorral ír életük eseményeiről, az emigrációjuk különböző állomásain őt ért benyomásairól, a tájakról, emberekről. Beszél álmairól, érzelmeiről, örömeiről, fájdalmairól. Gyakran ír a hullámokban rátörő honvágyról, a Magyarországra való visszatérés reményéről, később pedig ennek a reménynek feladásáról.
De ír mindennapi kis örömökről, bosszúságokról, háztartási ügyekről: főzésről, vásárlásról, ruhákról, kalapokról, harisnyákról, cipőkről…
Feljegyzései izgalmasak, mert olyasmit is elmesél kettejük életéről, amit Márait olvasva eddig nem tudhattunk meg.
De a legfontosabb talán mégis az, hogy a Márai Sándor naplóiban itt-ott felbukkanó L. betűk mögött most alakot ölt az a nő, akinek halála után az író ezt írta:
„Hatvankét éven át éltünk együtt, volt szerelem, harag, minden, ami a közös életből múlhatatlanul következik, de azt, hogy ennyire összenőttem vele, eddig nem tudtam.”

Előadják:
Takáts Andrea
Hegedűs D. Géza
Szövegkönyv: Takáts Andrea

Időpont: 2023.03.04. szombat 19 óra
Helyszín: KuglerArt szalon
Regisztráció/ jegyek: kuglerartjegyek@gmail.com

Jegyár: 4500Ft Mazsike tagoknak: 3500 Ft

Tagdíj fizetés ITT

Hymnus 200

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én vetette papírra Hymnus című költeményét, ami később nemzeti himnuszunk lett.
Ebből az alkalomból a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület felkérésére a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Lauder Javne Iskola és a Lengyel Nemzetiségi Nyelviskola diákjai 12 nyelven előadták a 200 éve született művet. Készült január 22-én a Magyar Kultúra Napján.

 

Új Smonca adás! Vendég: Móser Ádám zenész

Új Smonca adás!
🎙 Aki kérdez: Dohi Gabriella
🎧 Az adás ITT hallgatható
Ma Móser Ádámmal beszélgetek, aki sokak szívébe a járvány alatti erkélykoncertjeivel lopta be magát. Beszélgetésünk során betekintést engedett a zeneszerzés folyamatába, beszélgettünk egyediségről, tanulási folyamatokról és a zsidó gondolkodásmódról. Jól füleljetek, mert ma az is kiderül mitől zsidó egy dallam. Első kérdésemben azt firtattam, zenész vagy zeneszerző identitása fontosabb-e neki?
A korábbi adások pedig itt vannak

Meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész

Veszteség a MAZSIKE és a zsidóság számára is.

Meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Hetven éves volt.
Gerő András 1952-ben született, 1977-ben szerezte meg oklevelét az ELTE bölcsészkarán történelem–szociológia
szakon. Egész élete során az ELTE tanáraként dolgozott. Betöltötte a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanszékvezetői posztját. Tanított a CEU-n, a Közép-európai Egyetem Történelem Tanszékén és Amerikában, a Pennsylvaniai Egyetemen, valamint a Columbia Egyetemen is.
Ő alapította meg a Habsburg Történeti Intézetet, amelynek haláláig az igazgatója volt. 2006-ban Budapestért díjat is
kapott, 2008-ban pedig megkapta a Széchenyi-díjat. 2017-ben a Habsburg–Lotaringiai-ház Európai Rendjének tiszteletbeli lovagja lett.
Gerő András rendkívül szuggesztív egyéniség, nagyszerű szakíró, lebilincselő előadó volt. Nemcsak szaktudósként,
hanem közéleti személyiségként is kiemelkedőt alkotott. Gyakran hívták TV- és rádióműsorokba, kikérték tanácsát a
magyar politikai élet szinte minden kérdésében. Briliáns vitázóként az álláspontját olykor sarkosan fogalmazta meg, de történészként is és közéleti személyiségként is mindig a kisebbségek jogainak védelméért, a modern, multikulturális, toleráns társadalom megteremtéséért küzdött. Különösen fontosnak tartotta, hogy kifejtse véleményét a zsidóság kérdésében. Három alkalommal is egyik szerkesztője volt a B’nai B’rith által kiadott „Antiszemita közbeszéd Magyarországon” című köteteknek. A „Se nő, se zsidó. Előítéletek találkozása a századforduló Monarchiájában” és az „A zsidó szempont” című műveiben részletesen kifejtette a véleményét.

Nem volt szobatudós. Tudását, felkészültségét és vitakészségét Egyesületünk is gyakran megtapasztalta. A zsidóságot érintő ügyekben éles kritikája bennünket sem kímélt. Mégis hiányozni fog.
Gerő Andrást súlyos, gyógyíthatatlan, gyors lefolyású betegség támadta meg. Halálával nagy veszteség érte a magyar
kulturális életet.

Betelt! – Tárlatvezetés: Vaszary. Az ismeretlen ismerős

A magyar képzőművészet egyik jelentős mestere, a rendkívül változatos stílusokban alkotó Vaszary János kiállításán bemutatott mintegy 70 műből 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. A tárlaton látható festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig.

Tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Galériában
Időpont: 2023. január 26., csütörtökön 15 óra
Találkozó: Magyar Nemzeti Galéria főbejáratánál található Információs pultnál
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://forms.gle/KuHFWCuF6gR15qyz7

Boldog Új Évet!

Téli szünet

Megpihen a Mazsike is

december 20 – január 8 között nem leszünk az irodában, emaileket korlátozottan olvasunk.

 

Tagsági akciónk persze él december 31-ig!

Átutalással lehet tagdíjat fizetni, az Egyesület számlaszáma: 11709002-20064275

Tagdíj: 5000 Ft/naptári év (nyugdíjasokank: 4000 Ft)

 

Könyveinket pedig minden ünnepre ajánljuk mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

 

Az alábbi könyvesboltokban kaphatóak a könyveink:

Atlantisz könyvsziget (1061. Király u. 2)

Írók Boltja (1061. Andrássy út 45.)

Weinberger Judaica (1075. Kazinczy u. 29.)

Láng Téka (1137. Pozsonyi út 5.)

Olvasók Boltja (1136. Pannónia u. 35.)

Libertine Könyvesbolt (1027. Lipthay u. 12.)

 

Jó pihenést mindenkinek!